Pápa és Vidéke, 1. évfolyam 1-21. sz. (1906)

1906-07-29 / 10.szám

PÁPA és VIDÉKE 1906. julius 29. ellen is mindenféleképen. Egyszer ugat- j nak, mint a kutya a holdvilágra, más­kor meg krokodil könnyeket hullatnak és kaján módra féltik szövetkezetünket, j a bukástól, pedig ha nyitott szemekkel nézünk körül, az ilyen pityi-potya frá­terokat könnyen felismerhetjük és le­sajnálhatjuk. Akinek részvénye van, vagy ha nincs is, hanem mint. vásárló pártfogónk I néz he holtunkba, az látja olt a pezsgő I életet, élénk forgalmunkat és becsületes munkánkat. Az. nem hisz azoknak a bitangoknak, akik oly vak ostobaságokat hocsájtanak a hir szárnyaira, hogy nem tudunk gabonát vagy cukrot venni, mert nincs pénzünk. Az ilyen hirek csak a gyávákat félemlítenék meg, ilyenek pe­dig köztünk nincsenek. Kitől kértünk már hitelbe gabonát vagy cukrot? Szól­jon az illető, hadd fizessük ki. Nem vagyunk annyira hülyék, mint azt azok a pálinkával megveszte­getett hamis hirezők gondolják. Az ilyen hitvány lelkeket sárba tiporja a szövet­4 ' I kezeti eszme, mely átjárta az emberek j szivét és agyát, hogy diadalutra indul­jon az egész országban. Láttuk a lelke­sedést, mely a folyó hó 20-án megtar- j tolt kerületi gyülésünkön megnyilatkozott, midőn az egybegyűlt hatvan szövetke­zeti igazgató egyhangúlag kimondta, hogy szövetkezetünkben fogják áruikat beszerezni. Önként, tiszta meggyőződé­sükből hozták e határozatot, mely szö­vetkezetünket a pápai járás kereskedel­mének hatalmas tényezőjévé avatta. Üdvözöllek benneteket falusi Testvér­szövetkezetek, amiért megígértétek, hogy karöltve fogunk együtt küzdeni. Lebegjen előttünk Árdánháza pél­dája, hol minden maga kezére dolgozó ember szövetkezeti tag. Önmagunkat becsüljük meg, ha ily példát követve megragadunk minden oly alkalmat vagy eszmét, melynek zászlója alá sorakoz­hatik gazdag és szegény, ur és polgár. Fűzzön koszorúba bennünket a faji szeretet lánca és becsüljük meg külö­nösen »azokat az embereket, akik már hivatásukból kifolyólag is a népjólét előmozdításán fáradoznak. Szeressük papjainkat és tanítóinkat, mint ahogy szeretik az árdánháziak. Hallja meg Háry János is, hogy mit mondott M&iláth József gróf a héten Fonyódon tartott szövetkezeti nagygyűlésen, azt, hogy: »A tanítói kar valóságos hadse­reg, melyre nagyobb szükségünk van, mint a szuronyokra«, mert az ő mun­kásságuk után: »Sugárként kifejlődhe­tik a hitel, a fogyasztó, a magtár, a tejszövetkezet, a dalos egylet, házi ipar, egyszóval a falusi jólét emelésére irá­nyuló minden intézmény«. Éljenek az Árdánháziak, hogy sokan tanulhassunk az ő példájukon. Munkaadás és az építendő kath. iskola. (A pápai rom. kath iskolaszék szives figyelmébe) O Nevezetes szociális gondolatok az u. n. létezési jog és az u. n. munka jog. Az egyik szerint, mivel az ember a világra született, joga van élete folytatására, tehát élete fen­tartására. Akinek vagyona nincs, munkája után kell megélnie. Ebből folyik a munka joga, vagyis azon jog, hogy akinek nincs meg­élhetést biztositó vagyona, joga van a mun­kára. A soc. demokrata elmélet csinálói ez utóbbihoz ragasztanak egy vakmerő állítást, azt t. i. hogy joga van a munkásnak arra, hogy munkát kapjon. Ez azonban nem fo­lyik a munka jogából! «Jogom van a mun­kára», ez azt mondja, hogy senki sem aka­dályozhat. oly munkában, mely megengedett és másnak jogát nem sérti. De a hozzáfűzött gondolatból sok igazságtalanság születnék. Pl. van az udvaromon egy öl felvágatlan fa, és van a zsebemben 5 korona; a fát nem kell felvágatnom, az öt koronára másutt van szükségem. Beái lit hozzám egy munkátlan és a létezési jog és a munká jogán (mert a soc. «apostolok nem ugyan magára a névre, de a gondolatra kinevelik híveiket) követeli, hogy ővele vágassam fel, holott nekem rendes, szo­kott, régi favágóm van, jó megbízható em­bei és hozzám liuzó. Ez magán ember pél­dája, de hozhatunk fel példát a mai magyar iársadalmi életből, — hatósági munkaközve­títők vannak, mert a munkátlanok már ve­szélyessé kezdtek válni a közbiztonságra, a közcsendre, igy kellett gondoskodni a baj or­voslásáról. De itt hangsúlyoznunk kell, hogy az ál­lamnak, a társadalomnak nem kötelessége, hogy az egyes ember földi jólétéről gondos­kodjék. Csakis a nagyobb társadalmi baj el­kerülése végett a tömeges munkátlanság ese­tén keli közbelépnie. Azonban a felebaráti szeretet gyakoroltatja velünk a munkaközve­títést. De kimondjuk, hogy a szeretet csak akkor okos, ha jól rendezett. Szeretnem első sorban azt kell, aki hozzám húz, velem tart, nem ellenségem. Nem kötelességünk tehát bár­kinek munkát adni, hanem csak annak, aki­nek akarunk, vagy jónak látjuk. E pontnál térjünk át az iskola ügyére! Besenbach ur beadta ajánlatát a m. t. iskola­székhez. — Besenbak ur tudomásunk szerint nem válogat munkásai közül azon szempont­ból, vájjon ker. socialista-e, vagy vörös so­cialista. De egy kimondottan hitvallásos, a jelen esetben kath. erkölcsi testületnek, ami­lyen a kath. iskolaszék, kell külömbséget ten­majd használják. A présház melletti pincében állanak szép sorban az óboros hordók ezon mód porosan, pókhálósán. Ezekhez ugyan nem nyúlna, hadd lássa a nemzetes ur, hogy János érintetlenül hagyta őket. A pincén tul van a vincellér-lakás, egy szoba, konyha és kamra, mind gondosan ki lesz takarítva, mert szüret­kor annak a sok hetyke urikocsisnak Jutka asszonynál lesz terítve. Végre megérkezik a nagy nap. Korán reggel társzekéren viszi Miska az uri családot és a rengeteg eleséget a szőlőhegyre, még a gitár is fel lesz téve, hátha még ma szükség lesz rá. Megkezdődik a munka; csinos leányok metélik le a fürtöket; a két vincellér és Miska atig győzik a puttonyokkal elhordani. Nemze­tes uram a szüretelőknél vigyáz, nemzetes asszony és Juliska a konyhán sürgölődnek hogy a vendégek jöveteléig minden készen legyen. Egymásután érkeznek meg azok; már a kis fenyves utján puskaropogással jelezve közeledésüket. Nemzetes uram régi mordályá­val felel nekik Istenhozottat. Kölcsönös üd­vözlés után végigjárják az egész szőlőbirtokot, elszélednek a szüretelők közt, azután a házi­gazda szives hívására az öregebbek a pincébe mennek bort kóstolni, az ifja pedig letelepszik a nagy gesztenyefa alá, ahonnan az egész muravölgyön végiglátni. Előkerül a gitár, meg­csendül a dal. Akkoriban nem tartották mű­veltnek, aki németül nem tudott s azért na­gyon divatos volt mindenféle lovagének. A vendégek már sok szép német nótát elckdol­tak, midőn a házikisasszony, vette kezébe a gitárt s rákezdte a Kisfaludy örök szép «Cso­bánc»-át énekelni. Senki más nem tudta a dalt, csak ő és Károly úrfi. Károly úrfi a szomszéd birtokos fia volt. 'Most végezte iskoláit Pozsonyban, s ha Isten megsegíti,'a jövő megyegyűlésen megválasztják esküdtnek. Ők énekelték olyan szépen, hogy mire az utolsó versszak is elhangzott, még sokáig némán, megilletődve álltak a többiek. Azután mindenki szerette volna tudni újra és újra és újra kellett megismételni, mig végre az egész fiatalság együtt énekelte. De megcsendül a környék templomainak tornyaiban az estharangszó. Elnémul a dal, minden ajak imát rebeg. Majd vacsorára hivő szava hallatszik a háziasszonynak, bemennek s leülnek a teritett asztalhoz. Még a vacsora felére sem értek, felhangzik az ajtó előtt a Rákócy induló. Az öreg Gsernelóczi Laci ban­dája az. Nem kellet felkérni, jól tudja, mikor van melyik háznál névnap s ki mikor tartja a szüretet. Emlékezete naptárában ezek a számok piros betűkkel vannak feljegyezve. Táncra perdül a fiatalság s ugy éjfél felé már az öreg urak is kezdik a nénémasszonyokat forgatni. Károly úrfi is összekerül Juliskával. Eszükbe jut együtt töltött gyermekkoruk ezer apró eseménye. Mint kergetődztek, mint mu­togatta Juliska bábuit, kis cicáit s egyéb já­tékait az idősebb Károlynak. ; ő meg mint épített kártyavárakat Juliska gyönyörűségére. — Eszébe jut-e Juliska kisasszony — kérdé Károly, hogy olyankor mindig azt mondta, majd ha mi nagyok leszünk, én leszek a mama, te meg leszel a papa és mi is ilyen szép kastélyban lakunk, de igaziban? Volna-e kedve X

Next

/
Thumbnails
Contents