Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1943

7 SZABÓ IMRE altiszt hősi halált halt a keleti harctéren 1944 március 29-én. Fiatal, derék altisztünk 1944. február 28-án még így írt meszsze Oroszországból: »Köszönöm az otthoniak imádságát. Ránkfér, mert itt az ember minden lépését veszély kerülgeti. Különösen most, amikor a vihar itt tombol a fejünk felett, igazán nagy szükségünk van a jó Isten segítségére. Nem is tudhatja az ember, melyik pillanatban kell megjelennünk az Isten ítélőszéke előtt. De ha oda is kell állni, nyugodt lélekkel lépünk oda azzal a tudattal, hogy megtettük kötelességünket.« A szomorú sejtés valóra vált. Március 29-én ellenséges golyó járta át becsületes ifjú magyar szívét, és sírja most ott domborul a pinszki mocsarak között Berezina—Kartucska mellett. Szabó Imre halála méltó volt életéhez. Nem bérért dolgozó szolga volt, hanem az a lélek', aki hűséggel, szeretettel szolgálta iskoláját. A magáénak is érezte gimnáziumunkat, amelynek szolgálatába egész lelkét belevitte. Ha volt valaha rend- és tisztaságszerető, pontos, gondos, lelkiismeretes, gazdái gondolatát is kitaláló, figyelmes alkalmazjbtt, akkor Szabó Imre az volt. Becsületes magyar szülők, jó magyar vidék derék szülötte volt. Élete bizonyság arra, hiogy kis emberben is lakhatik nagy lélek, hogy egyszerű emberben is lehet olyan jellem, amely előtt tisztelettel kell megállnunk. Szabó Imre emléke előtt megbecsüléssel hajolunk meg: élete is, halála is tanítás, követendő példa és iskolánk erkölcsi kincstárának drága értéke. Hálás és imádságos szeretettel kérjük a mennyei Atyát, hogy hű cselédünk is hallhassa a boldogító meghívást: »Jól van, derék és hű szolgám; mivelhogy a kevésben hű voltál, menj be urad örömébe!« (Szent Máté 25, 21.)