Szent Benedek-rendi Szent Imre katolikus gimnázium, Pannonhalma, 1940
57 A társalgás mindkét osztályban és csoportban a tanulók értelmi fokának és érdeklődési körének megfelelő tárgykörben mozgott az egyes csoportoknak megfelelő nyelvtani keretben. A kezdők inkább egyszerű mondatokkal felelgettek a kérdésekre, a haladók pedig már összetett mondatokkal és összefüggő beszédben igyekeztek beszámolni ismereteikről. Mindkét fokon nagy súlyt helyeztünk a tiszta németes kiejtésre. Alkalmaztuk a belső szemléleten alapuló Gouin-sorokat is, melyekben a tanuló a maga mozdulatait összeköti az l9egen hangképpel. Ezen értékes, kezdő fokon igen ajánlott eljárással a tanuló olyan szókincsre tesz szert, amelyet nem felejt el, de azonkívül is kielégíti cseTekvő vág, át. A Gouin-sorok arra is jók, hogy megélénkíthetjük velük a tanítást; ezt azonban énekeltetéssel is megtehetjük. Az ének igen alkalmas a helyes kiejtés megtanítására. Növendékeink mindkét cél érdekében tanultak elég szép számmal német dalokat is. A Gouin-sorokat és az énekeltetést csálc kellő mértékben alkalmaztuk, mert egyik sem fajulhat a társalgási "órákon mulatsággá. Tanulóink az olaszhoz viszonyítva csekély óraszám ellenére kevés kivétellel elég szép eredményt értek el a német társalgásban. A társalgási órákat elsőben Lehrter Ottó, a másodikban Linzer Szilárd! szaktanár vezette.