Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-02-11 / 3. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2022. február 11. ■ 19 Az Atomenergetikai Múzeumban nemcsak szorosan az erőműhöz, működéséhez vagy történetéhez köthető relikviákat őrzünk, hanem több tudomány- és kultúrtörténeti emléket is. Előző tárgytörténetünkben a 75 éve indult Élet és Tudomány heti folyóiratra emlékeztünk, és bemutattuk a múzeumban őrzött első megjelent példányát. Most ismét évfordulóhoz kapcsolódó ritka könyvtári dokumentumról írunk, nevezetesen Csepregi Béla Petőfi Sárszentlőrincen című könyvéről, amely Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára jelent meg 1973- ban. A kiadvány aktualitását az adja, hogy az Országgyűlés a 2022-es és 2023-as esztendőt Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította. 1823. január 1-jén Kiskőrösön született Petőfi Sándor költő, vándorszínész, katona, a magyar líra egyik legnagyobb alakja, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc költője. Az évfordulóról történő megemlékezések sorában fajsúlyos helyet foglal el Tolna megyén belül Sárszentlőrinc és Borjád. Csepregi Béla, Sárszentlőrinc evangélikus lelkésze könyvében bemutatja a korabeli települést, és fontos adalékkal szolgál arról, hogyan létesült a híres iskola. Az iskola szervezője és fenntartója a Tolna-Baranya-Somogyi Evangélikus Egyházmegye volt. Az egyházmegyei felső iskola létesítésének gondolata az 1798. április 12-i tormási esperességi gyűlésen vetődött fel. Lagler György kistormási lelkész nyújtotta be tervét „ezen esperesség kebelében alapítandó iskoláról.” Az 1803. június 2-án Szentlőrincen tartott esperességi gyűlésen határozták el az egyházmegyei középiskola létesítését. Az iskola helyének kiválasztásánál egyhangúlag Sárszentlőrinc mellett döntöttek, mert annak tiszta magyar lakossága körében a német gyülekezetekből jövő fiatalok gyakorlatban is elsajátíthatták a magyar nyelvet. Az iskola alapításának kettős célja volt, egyfelől a nagyobb részben német anyanyelvű gyülekezeteket olyan tanítókkal ellátni, akik jól tudnak magyarul, másrészt megadni a továbbtanulni vágyó fiataloknak a főiskolai tanulmányokhoz szükséges előképzettséget. Alapítványokat hoztak létre, pénzt gyűjtöttek, és az 1806/1807-es tanévvel az iskola megkezdte működését. Petrovics Istvánná 1831. szeptember 28-án vitte Sárszentlőrincre kilencéves Sándor fiát, a szállásadó Hittig Lajos, a község jegyzője volt. A Hittig-házban három leány fogadta barátsággal Sándort, köztük Amália, aki igen kedves barátja lett, akivel játszadozva töltötte legszívesebben szabadon maradt idejét. Petőfi 1845 őszén találkozott újra Sárszentlőrincen Amáliával, és ennek a találkozónak az emlékére írta a Gyermekkori barátnémhoz című versét. Hittigék 1832 tavaszán Majosra költöztek, ezért a kis diák Németh Ferenc elemi iskolai tanítóhoz került, amely szálláshely szintén elismert volt a vidéki diákok körében. Petőfi Sándor két tanévet töltött a sárszentlőrinci iskolában, ahol a legjobb barátja és iskolatársa Sass István volt, akivel padszomszédság is erősítette lelki összetartozásukat. Sass István 1883 decemberében jelentette meg a Vasárnapi Újságban a Petőfivel kapcsolatos emlékeit. Leírása találó, és emlékezései meggyőzőek. Petőfi Sándor 1845 őszén két hetet töltött barátja borjádi kúriáján, ahol lelkesen fogadták a már híres költőt. A Borjádon töltött napok alatt felkereste Sárszentlőrincen ismerőseit, köztük kedves tanárát, Lehr Andrást és szállásadóját, Németh Ferencet. A Borjád és Sárszendőrinc között ingázó négyökrös szekéren vidám csevegés folyt, csillagválasztással. Ekkor írta a Sass Erzsiké emlékét megőrző gyönyörű versét, A négyökrös szekeret A Petőfi hősi halálát, a szabadságharc vérbe fojtását követő Bach-korszak után, 1880- ban dr. Sass István megírta visszaemlékezéseit Petőfi Tolna megyében címmel, amely a Tolnamegyei Közlönyben jelent meg. Budapesten 1882-ben emelték az első Petőfi-szobrot, majd Sárszentiőrincen 1884. augusztus 10-én megrendezték az első emlékünnepséget, amelyen dr. Sass József vármegyei főorvos és Sántha Károly lőrinci lelkész javaslatára emléktáblát is avattak. Csepregi Béla könyve szép példája annak, hogyan él egy szűk közösség emlékezetében a nagy költő. Beregnyei Miklós
