Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-12-09 / 23. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2022. december 9. ■ 13 Az eltűnt városkép nyomában A paksi zsidók deportálása A paksi csendőrség feladatul kapta 1944. április 9-én, hogy kutassák fel az 1943. szeptember óta elköltözött zsidó lakosokat. A csendőrség az április 22-én tartott razzia során 19 személyt vett őrizetbe. Az adatok tanúsága szerint itt élt a megyében a második legtöbb zsidó polgár, mégpedig 951 fő. Elég magas szám ahhoz képest, hogy Tolna megyében közel 5100 fő volt sárgacsillag viselésére kötelezett. 1944. május 11-én kijött Szongott Edvin alispán rendelete a gettósításról, mely szerint zsidók csak 10 ezer fő feletti községekben lakhattak, a dunaföldvári járásban erre Paksot jelölték ki. A gettó kijelöléséről dr. Komis István járási főszolgabíró volt köteles gondoskodni a helyi elöljárósággal egyeztetve. Tarisznyás Gerő főjegyző, amikor megkapta a megszállók parancsát, hogy a paksi hitközség tagjait gettóba vitesse, felállott az íróasztal mellől, s kijelentette a német tisztnek és a kíséretében lévő csendőrparancsnoknak, hogy ő ebben nem vesz részt. Azonnal lemondott állásáról, és hiába fenyegették, megtagadta a közreműködést, példája majdhogynem egyedülálló volt. (Memento. Magyarország 1944.) A helyére lépő vitéz Döme István viszont kiszolgálta a német igényeket, Arany szolgabírót pedig jól jellemzi, hogy állítólag kijelentette: „Közigazgatási ténykedésem legszebb napja a zsidóellenes intézkedések végrehajtása volt..." (az Auschwitzot megjárt Weisz Rudolfiné Engel Anna vallomása alapján). Egészen megrázó tragédiák is történtek. Dr. Pataki Pál (1891-1944) m. kir. főállatorvost 1939 nyarán helyezték át Paksra. Nevét Pollákról már fiatalon Patakira magyarosította, és áttért a református vallásra, de a törvény szerint zsidónak minősült. A német megszállást követően, a gettósítás előtti napokban, 1944. május 9-én a feleségével, dr. Pataki Pálné Weisz Terézzel együtt öngyilkosok lettek, halálukat morfiumtúladagolás okozta. Pakson összesen 881 zsidót zártak gettóba, ebből 756 fő volt paksi, 125 fő pedig j árásbeli zsidó. Szekszárdról, ahol nem hoztak létre gettót, 80 ember kérte át magát. 1944. május 1-jei hatállyal megszüntettek jónéhány ügyvédi irodát, vagy nem zsidó kézbe adták át. így például Sándor Béla paksi ügyvédet törölték a kamarai jegyzékből, és irodája gondnokául dr. Grosch Józsefet nevezték ki. Günsz Gábor a polgári iskola népszerű, nyugalmazott tanára elutasította az elrejtésére volt diákjaitól kapott célzásokat, így ő sem kerülte el a deportálást A lakosság nagy része tiltakozott a zsidókkal Altmann Simon paksi ortodox rabbi való bánásmód ellen, de csak passzív szemlélői maradtak az eseményeknek. Altmann Simon rabbi egyik fia, Eliezer Sussmann Altmann éppen ősei sírlátogatására tért haza Paksra, amikor bejöttek a németek. Nem tudott már hazatérni, és szüleivel került Auschwitzba, ahol ő is osztotta mártírsorsukat. Később fivérei megtalálták és kiadták testvérük ifjúkori talmudi jegyzeteit Izraelben. (Új Élet, 1979.10.15.) A lakosság is tudott az embertelen bánásmódról, erről a levéltárban őriznek egy kézzel, névtelenül írt levelet: „Azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a Méltóságos Alispán Úrhoz, én, mint magyar keresztény lakos, nem nézhetem azt a kegyetlenkedést, melyet 3 detektív visz végre a paksi gettóban a zsidókkal ütik-verik őket, azután hidegvízbe mártják a kezüket, hogy ne lássék meg az ütés. Majd a verés után nyilatkozatot kell aláírni nekik arról hogy nem bántották őket. Mély tisztelettel kérem Méltóságos Alispán urat, intézkedni szíveskedjék, mert a nemzeti szocialista Magyarországon ilyesmi nem történhetik meg és ez nemcsak a zsidók, de mi köztünk, magyarok között is nagy megdöbbenést keltett ilyen inkvizíció. Kérésünk elintézését mély tisztelettel kérjük! Több keresztény paksi lakos" Az 1944. június 15-én iktatott, kézzel írt levelet - minden intézkedés nélkül - 1944. június 21-én irattárba tették. A gettóban nem volt orvos, a főszolgabíró május 20-án engedélyt kért, hogy Dunaföldvárról hozzanak egyet, de nem Sírkövek a paksi zsidó temetőben járultak hozzá. Június 22-én eredménytelenül megismételték a kérést. A megyei alispán június 26-án lezárta és irattárba tette az ügyet, az iraton az alábbi megjegyzéssel: „A zsidók elszállítása folytán intézkedést nem kíván” Az országot öt zónára osztották, a paksi gettó felszámolása június végén kezdődött. A Dunától nyugatra eső terület, az ötödik zóna gyűjtőhelye Pécs lett. Innen indították az irányvonatokat Auschwitz felé. A paksi főszolgabíró jelentése szerint a gyűjtőhelyre 740 személyt szállítottak, ebből 725-öt deportáltak. 1944. július 7-én Veesenmayer jelentést tett a külügyminisztériumnak, miszerint az ötödik zónában a zsidóakció előző este terv szerint lezárult. A Paksról elszállított zsidók többsége néhány nap múlva Auschwitzban mártírhalált halt. A Magyar Közlönyben a paksi járásbíróság által közzétett sorozatos holttá nyilvánítási határozatokban az szerepelt a Paksról deportált személyeknél, hogy 1944. július 8-án Auschwitzban eltűntek. A holokauszt 50. évfordulóján Paks városa követendő példát mutatott más városoknak is azzal, hogy vállalta a felelősséget, és az emlékezés fontosságát hangsúlyozva magyar és héber nyelvű emléktáblát állított az egykori gettó helyszínén, a volt zsinagóga falán: „Meggyilkolt polgárai emlékére a holocaust 50. évfordulóján engesztelésül és örök mementóként állíttatta 1994. június 7-én Paks Város Önkormányzata.” dr. Hanoi János
