Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-11-25 / 22. szám
Közélet *gV5 2 ■ Paksi Hírnök, 2022, november 25. Testületi döntések novemberben Két napirendben is az idei költségvetés volt a téma a képviselő-testület novemberi ülésén. Negyedszer módosították a költségvetési rendeletet és elfogadták a háromnegyed éves végrehajtásáról szóló beszámolót. Módosították az egészségügyi alapellátások körzethatárainak megállapításáról szóló önkormányzati rendeletet is. A közelmúltban két, addig gyűjtőnéven szereplő terület utcanevet kapott (Panoráma köz, Ezüstfa utca), dr. Szilágyi Szabolcs lesz az Energetikai Technikum és Kollégium iskolaorvosa, valamint a túlterhelt 2. számú területi védőnői körzetből néhány utcát átcsoportosítottak a 6. számúba, mindezeket át kellett vezetni a rendeletbe. A lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítása is a grémium elé került, amit a végrehajtási eljárások következtében megüresedett, leromlott műszaki állapotú önkormányzati bérlakások más célú, valamint egyes társasházi ingatlanok kérelmezői igényeket jobban kielégítő hasznosítása indokolt. Bizonyos ingatlanokat töröltek a bérlakás besorolás alól. Az egyik a Síp utca 5. számú ingatlan, amely a jelenleg hajléktalanok nappali melegedőjeként működő Síp utca 7. szám alatti ingatlannal ikerházat alkot. - A most megüresedett Síp utca 5. szám alatti ingatlan a bérlakás-gazdálkodás szempontjából nélkülözhető, célszerű bevonni a hajléktalanellátásba az ellátás hatékonyságának növelése érdekében - mondta Szabó Péter polgármester. A közterületek használatáról új önkormányzati rendeletet alkottak. Erre azért volt szükség, mert egyes változtatásokat jogtechnikai okokból nem lehetett a hatályos rendeletén átvezetni. Ezen módosítás okán a helyi közutak nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjakról, valamint a közutak kezelésével kapcsolatos egyes hatáskörök átruházásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotása is szükséges volt. A Paksi Pákolitz István Városi Könyvtár jelenlegi igazgatójának vezetői munkaköre 2023. április 30-án lejár, ezért nyilvános pályázatot kell kiírni. A képviselő-testület a pályázat elbírálásáról előreláthatóan a 2023. februári ülésén dönt. Igazgatási szünetet rendelnek el 2022. december 27-től 30-ig, erről is határozott a grémium. Ezalatt általános ügyfélfogadás nem lesz a hivatalban, de telefonos ügyeletet tartanak.- Az önkormányzatot bevonták a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által koordinált elektromos hulladékszállító mintaprojektbe. A mintaprojekt három különböző helyszínen - köztük Pakson - valósul meg, helyszínenként tervezetten három-három, elektromos hajtáslánccal felszerelt hordozójárművel. A gépjárműveket uniós nyílt eljárásban szerzik be. Az eljárás vége tervezetten 2023. március, a pályázó a HUMDA. Mindezek alapján elkészítették a közbeszerzési terv módosítását, amit egy nem, két tartózkodás és nyolc igen szavazattal fogadott el a grémium. Vizsgálóbizottságot hoztak létre Barnabás István (PDF) képviselő kezdeményezésére a homokbánya üzemeltetésével kapcsolatban. A vizsgálóbizottság tagja lesz Barnabás István (elnök) és Mezősi Árpád, a PDF, valamint Antóni Józsefné és Pálmai Klára, a Fidesz-KDNP részéről. Az előterjesztések megtalálhatók a paks.hu oldalon. A testületi ülést élőben közvetítette a TelePaks, a felvétel felkerült a telepaks.hu oldalra. Kohl Gyöngyi Paksi Hírnök Lapunkat rendszer«*» szemléli a megújult OBSERVER www.observer.hu Megjelenik kéthetente, 5000 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. Email: paksihirnok@gmail.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: paksitv@paks.hu, paksihirnok@gmail.com ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2022. december 9. ^lOMlYkXf Szolgáltatásunk igénybe vehető: Hétköznap 7:00-22:00 óráig. Péntek reggel 7:00 órától vasárnap este 22:00 óráig. +36-30/222-6030, +36-20/320-0822, +36-20/440-7540, +36-70/326-7266 Kedves Utasainkl Tájékoztatjuk Önöket, hogy Paks két taxitársasága, a Fix Taxi és Trend Taxi egyesült. Az új nevünk AtomTaxi. Bár a név módosult, a minőség változatlan maradt. Városon belül továbbra is 690 Ft-os áron szállítjuk kedves utasainkat, rendezett, dohányfüstmentes autóinkban, kulturált megjelenéssel. Vállaljuk szerződéses fuvarok, Tolna megyén túlmutató személyszállítási feladatok, reptéri transzferek lebonyolítását, illetve társaságunk lehetőséget nyújt reklámfelület bérlésére is.