Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-11-11 / 21. szám

12 » Paksi Hírnök, 2022. november 11. Portré Jó napot, mi újság? Tóth Máté Tóth Máténak, a naturál testépítés két­szeres Európa-bajnokának vérében van a sport. Az első sportág, amit megismert, a labdarúgás volt, édesapjával együtt jártak mérkőzésekre, majd az akkor még óvodás Máté el is kezdett futballozni. A paksi szü­letésű, most huszonnyolc éves fiatalember azt vallja, a korán elkezdett sportnak kö­szönheti, hogy rendszerben és folyamatok­ban gondolkodik, kisgyermekkora óta kö­vetkezetesen felépített életmódot követ. A középiskola után nem tanult tovább, mint mondja, nem érzett rá ambíciót, inkább a sportban látta a jövőjét. Azt azonban nem gondolta, hogy futballkarrierje hamaro­san, tizenkilenc éves korában megszakad egy sérülés miatt. A rehabilitációt követő­en egy jóbarátja segítségével kezdte meg a saját testsúlyos edzéseket. Erőemelő verse­nyeken is részt vett, ám ebben nem talált motivációt, ugyanakkor mindig a szeme előtt lebegett az a cél, hogy minél nagyobb izmokat építsen magának. Megfogalmazó­dott benne, hogy szívesen indulna testépí­tő versenyen, de, mint mondja, nem érez­te magát ehhez elég jónak. Végül szege­di edzője, Jakus Szabolcs indíttatására jött az elhatározás, hogy felkészül a budapes­ti Európa-bajnokságra. Idén januártól jú­niusig tartott a tömegnövelési fázis, majd 24 hetes diéta következett, mialatt közel 800 grammra kimért étkezése volt. Min­dent betartott, amit az edzője előírt, még­is kételkedett, hogy nem lesz elég jó. Máté nagy napja október 22-én érkezett el: a Hungarian Elit Tour versenysorozat kere­tében újonc kategóriában indult és nyert, ezzel kvalifikálta magát az Európa-bajnok­ságra is, ahol egy héttel később, open fel­nőtt magas testépítés kategóriában ugyan­csak a dobogó legfelső fokára állhatott fel, népes mezőnyt utasítva maga mögé. Máté már az első versenyszezonjában kiérde­melte ezzel a profi kártyát, ami könnyekig meghatotta az eredményhirdetésen. Azóta sem sikerült még feldolgoznia a sikert, és azt, hogy olyan sportolók gratuláltak neki, akiket csodál és példaképének tekint. A ke­mény felkészülési időszak és a verseny ta­pasztalatait kamatoztatja a Paksi FC-nél, ahol edzőként dolgozik és funkcionális edzéseket is tart, valamint vállalkozó sze­mélyi edzőként, illetve az online coaching módszerét követve is. Célja a hatékony edzésszemlélet átadása másoknak, és az, hogy a hozzá forduló fiatal sportolóknál a naturál testépítő vonalat népszerűsítse. Ennek a kategóriának az a lényege, hogy a doppingellenes szövetségnél listázott szere­ket nem használhatják, nincsenek hormon­­készítmények, a vízhajtás csak természetes úton történhet. Máté úgy látja, hogy már több fiatal példaképe, van olyan tanítványa, aki elkísérte a versenyre, és végig segítette. Tóth Máté a feleségét, Kovács Katalin Dó­rát is a sportág révén ismerte meg, hiszen ő is testépítő. Most költöznek Dunaújváros­ba, hogy párja budapesti munkahelyéhez és Pakshoz is elég közel legyenek. Felesé­gével sokat utaznak, kirándulnak, imádják a Balaton-felvidéket. Mátét a folyamatos elégedetlenség hajtja, mindig jobb és jobb szeretne lenni, amiért mindent meg is tesz, nagyon sokat olvas, külföldi szakirodalmat fordít, bújja a táblázatokat. Most egy évig pihen a bajnok, a visszatérést 2024-re ter­vezi. Sólya Emma

Next

/
Thumbnails
Contents