Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-10-07 / 19. szám

Kürtösi Krisztián - az új plébános bemutatkozása

Fotó: Szaffenauer Ferenc- Arra törekszem, hogy magam köré gyűjtsem a híveket, és én is körülöttük legyek - mondja Kürtösi Krisztián, a Paksi Katolikus Egyházközség új plébánosa. Eddigi életútjáról, a papi szolgálatról, paksi terveiről beszélgettünk az atyával a plébániahivatal közösségi termében.- Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke 2022. augusztus 19-vel Bátaszékről Paksra helyezte Önt plébánosnak. Járt-e korábban városunkban?- Igen, több alkalommal. Először Máger Róbert, aki Pakson volt káplán - most püspöki irodaigazgató -, hívott meg Paksra, lelkinapot tartottunk éppen ebben a teremben, ahol most beszélgetünk. Jártam a városban Csősz István plébános révén, aki lelkigyakorlatra hívott meg. Legutóbb pedig elődöm, Kutas Attila plébános invitált meg idén a Jézus szíve-búcsúra.- Hogyan fogadta a helyi közösség?- Nagyon szívélyes fogadtatásban volt részem. Nagyon hálás vagyok azért a szeretetért, jóságért, jóindulatért, kedvességért, amit tapasztaltam. Nagy erőt ad az embernek, ha egy ilyen közösséggel találkozik, és biztató is a jövőre nézve.- Milyen utat járt be Paksig?- 1978-ban születtem a Nógrád megyei Pásztón. Egy ahhoz közeli kis faluban, Kozárdon nevelkedtem. Kilencesztendős voltam, amikor eldöntöttem, hogy pap leszek: ministránsként úgy jöttem ki az első misém után a templomból, hogy nekem ezt kell csinálnom. Aztán ahogy növekedtem, úgy növekedett bennem az elhivatottság. Balassagyarmaton érettségiztem, majd Pécsett végeztem teológiát a pálos szerzetesrend növendékeként. 2006. április 22-én szenteltek pappá. Három

évvel később kérésemre - mert szerettem volna lelkipásztorkodni - kerültem a Pécsi Egyházmegyéhez, ahol az első szolgálati helyem Kakasd és Sióagárd volt, majd Máriagyűd, aztán Döbrököz. 2016. augusztus 1-jétől Bátaszéken szolgáltam. A pálosoknál az első szolgálati helyem Pécsett volt, majd Budapesten voltam káplán, aztán Márianosztrán plébános és börtönlelkész. A kozárdi közösség, a plébánosaim, a teológiai iskola, a szerzetesi közösség, ahol kilenc évet töltöttem, mind nagy hatással voltak rám, erős alapokat, lelkiséget adtak, amiből a mai napig merítkezem a papi szolgálatomban.- Hogyan éli meg ezt a „vándoréletet”?- Mi, papok sem vagyunk egyformák, más a személyiségünk, a karizmánk, eltérő dolgokban jeleskedünk, más dolgok mennek könnyebben vagy éppen nehezebben, így nyilván különböző módon élünk meg egy áthelyezést is. Én otthon szeretek lenni a

közösségemmel, arra törekszem, hogy magam köré gyűjtsem a híveket, és én is körülöttük legyek. Bár sokrétűnek kell lenni a mai vüágban, egy pap csakis úgy tudja megtartani a közösséget, ha megmarad papnak, lelkiatyának, és közelebb viszi az embereket Istenhez. Az egyház attól lesz egyház, hogy Krisztus összegyűjt bennünket az imádságra, a katekézisre, a vasárnapi szentmisére, a családi ünnepekre. A lelkipásztori életemben mindig az volt az alapvető elgondolásom, hogy induljunk el az Istentől az emberekhez, aztán az emberekkel is el tudunk indulni Istenhez. Ezen az úton az első a személyes kapcsolat: megismerni, elfogadni, befogadni, megszeretni. Tulajdonképpen innen indul el a közösség élete, a cél pedig az, hogy családban, Isten családjában érezzük magunkat.- Alig több mint egy hónapja érkezett meg az új szolgálati helyére. Hol tart a munkában?- A liturgikus események zajlanak. Megbeszélést tartottunk

már a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium igazgatójával, az óvodavezetővel, illetve a közvetlen munkatársakkal, a közösségek vezetőivel és az egyháztestülettel. Németkéren, valamint Dunakömlődön is lelkipásztori szolgálatot látok el, amiben Fitt Szabolcs akolitus, hitoktató lesz a segítőm, akivel már egyeztettünk a lelkipásztori teendőinkről. Szeretném, ha a plébánián beindulna a felnőtt katekézis is. Kiemelt feladatomnak tekintem a meglévő fiatal és egyéb közösségek megtartását és megerősítését, illetve nagyon fontosnak tartom az egyes közösségek nagy egységének erősítését. Mindezek mellett külön figyelmet szeretnék szánni az idősek és a lelki segítséget igénylők szolgálatára is. A következő egy esztendő elsősorban a megismerés, meghallgatás ideje lesz, amit mindenkivel kölcsönösen nagy nyitottsággal kell végeznünk, hogy gyümölcsöző közösséget alkothassunk.

Kohl Gyöngyi