Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-05-13 / 9. szám
Sport Paksi Hírnök, 2022. május 13. ■ 19 A Fehérvár lesz az utolsó ellenfél Fotó: Molnár Gyula Kiszli Vanda indulhat a világjátékokon A legutóbbi három fordulóban nem sikerült győztesen elhagyni a játékteret a Paksi FC-nek (PFC). Talán a legfájóbb a Gyirmót elleni remi, hiszen Bognár György tanítványai 3:0-s vezetésről buktak két pontot. Bő egy hét alatt három mérkőzést játszott a PFC az OTP Bank Ligában. A tét a negyedik hely megszerzése volt, ami a MÓL Magyar Kupa döntő eredményétől függetlenül nemzetközi kupaindulást jelentett volna. Sajnos: volna, miután ezeken a találkozókon egy pontot gyűjtöttek a paksi zöld-fehérek A Ferencvárosi TC (FTC) ellen a Fehérvári úton telt ház előtt hiába szereztek a hazaiak Lenzsér révén vezetést a hetedik percben, gyorsan jött a válasz, Besic talált a hazai kapuba. Állandósult a mezőnyfölény a vendégoldalon, ami a mérkőzés végén gólban is megpecsételődött Auzqui találata révén. PFC-FTC 1:2, így a már bajnok Ferencváros mindhárom pontot elvitte. Következett a hétközi, idegenbeli mérkőzés a kiesés ellen foggal-körömmel küzdő Gyirmót ellen. Ez az összecsapás azért is hordozott némi pikantériát, mert a hazaiak trénere, Csertői Aurél korábban öt évig a Paksi FC-t edzette. Csapatával hat pontot vett el a zöld-fehérektől. Na, majd most! - gondolhattuk, főleg úgy, hogy a második félidő derekáig Ádám két góljával és Medgyes találatával 0:3-at mutatott az eredményjelző. A csavar csak ezután következett. A Gyirmót FC Győr mindent egylapra feltéve rohamozott, és az elszánt támadófutball, valamint a paksi zavarodottság a meccs végére „elnyerte jutalmát”: PCFGyirmót 3:3. De a többi mérkőzés eredményének ismeretében a második helyért küzdő Kisvárda vendégjátékának május 8-án még így is a negyedik hely megszerzésének a lehetősége volt a tét a Paks számára, ráadásul ez volt a Paks 500. mérkőzése az NB I.-ben. Sokgólos mérkőzésben reménykedhettek a szurkolók, miután az idei bajnokságban két gólgazdag döntetlent játszottak a csapatok (3:3, 2:2). A MÓL Magyar Kupa döntője miatt a hazaiak nem is a megszokott csapattal léptek pályára, de így is jól indult (volna) a mérkőzés, ha a játékvezető a hetedik percben a már megítélt büntetőt VAR-vizsgálat után, leshelyzet miatt nem érvényteleníti. Ez a vendéglátót érthető módon megzavarta, jött is a kisvárdai találat a 31. percben Camaj révén. Paksi FC-Kisvárda Master Good 0:1. A bajnokság utolsó fordulójában a MÓL Fehérvár FC ellen lép pályára a PFC május 14-én. Dallos Tibor A kaposvári Deseda-tavon rendezték a júliusi Birminghami (USA, Alabama állam) világjátékok kajak maraton válogatóját, amely egyben az idei Marathon Challenge első állomása volt. Sokáig Kiszli Vanda, Csikós Zsóka és Czéllai- Vörös Zsófia haladtak egy bolyban az élen, utóbbi az utolsó körre leszakadt ellenfeleitől. A véghajrára Vandában maradt a legtöbb tartalék, így a paksi versenyző nemcsak hogy megnyerte a 26 kilométeres versenyt, de biztosította részvételét a Világjátékokon. - Nagyon boldog vagyok, nem mertem magam beleélni, hogy megnyerem ezt a válogatót. Nagyon kemény csata volt, a szokásosnál is előbb kezdtem el izgulni. Már reggel nyugtattam magam, úgy éreztem, hogy csak a versenyre kell koncentrálnom, semmi másra, és nem szabad túl izgulnom a dolgokat, mert az a verseny rovására mehet - olvasható Kiszli Vanda nyilatkozata az mkksz. hu honlapon. A verseny hajrájáról azt mondta, meg is lepődött, hogy Zsófi (Czéllai- Vörös Zsófia - a szerk.) nem jött a végén, volt egy kis csetepaté az ötödik beszállásnál. Kicsit meg is ijedt, hogy egy síkvizessel kell finiselnie az utolsó kis körben. - Az elsődleges célom volt, hogy meglegyen a kvóta, meglegyen az indulás a világjátékokon. Nyilván hoszszú hónapok vannak még Alabamáig, remélem, hogy addig még jobb formába tudok kerülni. -joko-MÜEE-PATRIK TEMETKEZÉS Irodavezető: Müller Pálné 7030 Paks, Szent István tér 7. Tel.: 75/310-698, 75/314-597 Paks Fehérvár és Kálvária u. temető gondnokság: 75/310-698 ÜGYELET: 0-24h Tel.: (30) 947-6346 • (30) 929-5609