Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)

2022-05-13 / 9. szám

Mozaik

Paksi Hírnök, 2022. május 13. ■ 13

Az eltűnt városkép nyomában

Horváth Sándor lelkészi szolgálata

Fotó: magánarchívum

Kapi Béla püspök látogatása Pakson 1927. március 13-án, Horváth Sándor 60 éves paksi lelkészi jubileumán (Fotó: Tumpek Mihály, forrás: paks.lutheran.hu)

Nemcsak egy fejezetet, de talán egy korszakot is fémjelzett Horváth Sándor (1840-1930)evangélikus lelkész paksi működése. Hívei nagyon szerették, a városban köztiszteletnek örvendett, tiszta logikával, mégis meleg szívvel hirdette az igét gyülekezetének Kőszegi Lajos írta róla:

,Várpalotai születésű, tősgyökeres magyar volt, mint pap a kifinomodott racionalizmuson növekedett fel, ennek megfelelően igehirdetése nem a szívhez és kedélyhez, hanem inkább az értelemhez szóló és ezért mindig érthető és világos.”

Fiatalon, 26 évesen iktatták be a paksi gyülekezet lelkészének 1866-ban. Állítólag egy presbiter hümmögött, hogy beteges, vékony embernek tűnik, nehogy hamar kelljen új papot választani, mire szellemes választ adott: „Nyugodjanak meg, magukat mind én fogom eltemetni!”. Petrich Ferenc viszont nagy jövőt jósolt a művelt lelkésznek „e gyülekezet tegnapi ünnepéllyel kezdte meg felvirulása napját”. 1874-ben kötött házasságot egy jómódú lőrinci lánnyal, Varga Zsófiával, amely házasság 19 év után válással végződött. Ezután gyapai birtokain gazdálkodott, magánosán élte hosszú életét Mindennap felfürészelte a napi adag tüzelőt, s 80 évesen még átúszta a 800 méter széles Dunát. Sztoikus nyugalmát megőrizte az 1880-as nagy tűzvész alatt is, midőn éppen hazafelé tartott gyapai földbirtokáról, a kocsis hátrakiáltott: - Nagytiszteletű úr, ég a templom és a lelkészlak! Mire ő teljes nyugalommal mondta rá: - Hagyd, majd lesz másik! Ismerve vonzódását a klasszikus hagyományokhoz, az épület neoklasszikus stílusát is ő inspirálhatta. Tekintélye a templomépítés után is növekedett, 1886-ban már egyházmegyei törvényszéki bíróvá

választották 1899-ben Bonyhádon beiktatták a Tolna-Baranya- Somogy Egyházmegye főesperesi tisztébe. Esperesi munkáját közel hatvanévesen kezdte meg nagy agilitással, ennek jele a bonyhádi evangélikus gimnázium épületének ügye. 1902-ben Pécsett Horváth Sándor köszöntötte az egyházmegye nevében Ferenc József királyt, és fejezte ki előtte az egyház hódolatát. Negyvenéves lelkészi jubileuma idején, 1905-ben választották meg dr. Grosch József paksi ügyvédet az esperesség ügyészévé. Tekintélyét jelzi, hogy egyre gyakrabban ruházta fel a püspök templomavatási megbízással, amely püspöki jognak minősült. 1911-ben harmadszor is újra főesperessé választotta az egyházmegye a 71 éves paksi lelkészt. Megbízatását továbbra sem méltóságnak tekintette, hanem szolgálatnak Akaratát mármár politikusi manőverekkel vitte keresztül: a gyűléseken engedte, hogy a tagok tetszésük szerint megvitassák a dolgokat, határozatokat hozzanak, de amikor a jegyzőkönyvet diktálta, olyan határozatot fogalmazott, amit ő célszerűnek és jónak látott. A polgári iskola támogatója és hitoktatója volt sok éven át, az 1913-as zászlószentelési ünnepségen mondott beszéde is fennmaradt az évkönyvben:

„Valahányszor e kibontott zászlóra tekintetek, ébredjen fel s erősödjék meg bennetek az együvétartozás eszméje és gondolata, hogy ti ezen intézet növendékei származás, nyelv, vallásra való tekintet nélkül egy egészet képeztek; sok testben egy lelket, egy szellemet... Ne a közönségest, ne a mindennapit keressétek az életben, hanem a nemest, a magasztost. De jusson eszetekbe, valahányszor e zászlót magasan lengeni látjátok, a véghetetlen Isten nagyságának és saját parányiságtoknak gondolata is: az a gondolat, hogy e földi életben az ember sikert, boldogulást csak úgy remélhet, ha Isten áldása van vele.”

Nagyvonalúságát jelzi, hogy 1920-ban felajánlotta, hogy a gyülekezet 50 legszegényebb családjának egyházi adóját átvállalja. 1921-ben magas korára tekintettel (81 éves volt) lemondott az egyházmegye vezetéséről és főesperesi tisztéről, utódja Schöll Lajos lett. 1925-ben bevezették az utcaffonton álló lelkészlakba, majd az iskolába, tanítólakba és végül a templomba a villanyvilágítást. 1927. március 13-án kedves ünnepség volt a gyülekezetben. Horváth Sándor 60 éves lelkészi jubileumát ünnepelték, akit Kapi Béla püspök jött el köszönteni a gyülekezet népes közössége körében, amit egy korabeli fotó megörökít. A jeles alkalomra diadalkaput ácsoltak, gazdagon díszítve nyíló virágokkal, két oszlopán nemzeti zászlóval. A templomkapu fölött koronás címer, a lépcsők mellett cserepes növények. Horváth Sándor még megélte, hogy az általa megálmodott templomban újra három harang szólt, midőn 1929-ben pótolták a háborús veszteséget. Ekkor már gyakran betegeskedett. Utolsó templomi szolgálatát 1930. június 22-én az Ágostai hitvallás 400 éves jubileuma alkalmából tartotta. A szószékre már nem tudott felmenni, az oltár előtt ülve prédikált. Az egész gyülekezet sírva hallgatta, mintha érezték volna, hogy ez az utolsó szolgálata. A 90. születésnapján kérte, hogy még egyszer segítsék fel a templomba, hogy hálát adhasson a hosszú életért, paksi szolgálatért. Két hét múlva, 1930. augusztus 22-én végső álomra zárta szemét. Hatalmas tömeg kísérte a temetőbe, s volt valami borzongató abban az 1930-as évben a paksiak számára, midőn egyazon évben az evangélikus lelkész mellett meghalt a katolikus plébános, a református lelkész és a zsidó rabbi, s mind a négynek Sándor volt a keresztneve. (Forrás: Sólyom Károly: Egy evangélikus gyülekezet a Duna partján, 1991., paks. lutheran.hu) dr. Hanoi János