Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-04-08 / 7. szám
4 ■ Paksi Hírnök. 2022. április 8. ________________________________________________________________________________________Közélet Befejeződött a rekonstrukció Fotó: S2ép Zsóka Jóval határidő előtt elkészült a kivitelező Amalfi Hungária Kft. a Táncsics Mihály utcai út- és járdafelújítással. A műszaki átadáson Szabó Péter polgármester elmondta, hogy a beruházás két ütemben zajlott, az elsőben a parkoló, a másodikban pedig a járda újult meg. - A közel 150 millió forint értékű beruházás során minőségi munkát végzett a kivitelező - mondta a polgármester, kiemelve, hogy a szükséges forrás nagyobb részét belügyminisztériumi támogatásból biztosították, a többit pedig a város költségvetéséből. Szabó Péter arról is beszélt, hogy az óvárosi tömbbelsők rekonstrukcióját éppen olyan fontosnak tartja a városvezetés, mint a lakótelepiekét. - Szeretnénk folytatni ezt a munkát az óvárosban is, hogy az itt lakók szintén 21. századi, komfortos környezetben élhessenek. Ulbert Sándor, a kettes számú választókörzet önkormányzati képviselője kiemelte, hogy nincs annál jobb érzés egy képviselő számára, mint amikor megvalósul egy ilyen beruházás a körzetében. Hozzátette, hogy az itt lakók is hozzájárulnak ahhoz, hogy komfortos legyen a környezet, előkerteket gondoznak, de az is fontos, hogy ha valamilyen észrevételük, problémájuk van, megkeresik. Hozzátette, hogy amikor először világítottak az új lámpatestek az utcában, többen felhívták, hogy megköszönjék a fejlesztést, és azóta is sok pozitív visszajelzést kapott. A kivitelezés során a parkolóban lévő utat leaszfaltozták, és mindkét oldalán süllyesztett szegélyt építettek. A járda a Dózsa György úttól az autóbuszpályaudvarig újult meg, térkő burkolatot kapott, csakúgy, mint a parkolók, amelyeknél kiemelt és süllyesztett szegélyeket építettek. A munkálatoknak betonfolyóka-átépítés, víznyelőrács- és aknafedlapcsere is része volt. A beruházásból 2021 decemberében elkészült - át is adták - a Táncsics Mihály utca 6. és 16. sz. előtti parkoló átépítése és a járda melletti közvilágítás kiépítése tizenhárom lámpaoszloppal és lámpatesttel. A projekt befejezésének határideje 2022. április 30. volt, de a kivitelező március 30-ra befejezte a munkálatokat. A beruházás egyrészt a Belügyminisztériumtól érkezett támogatásból valósult meg, ennek egy része önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására vonatkozó pályázatból, másik része pedig a 2018-ban kapott Paks város fejlesztését szolgáló miniszteri döntés alapján elnyert támogatásból származott. A beruházáshoz az önkormányzat közel 39 millió forint önerőt biztosított. Kohl Gyöngyi A legszorgalmasabb diákokat köszöntötték Elismerésben részesült a Tolna Megyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskola a Javíts egy jegyet! című pályázaton. Az elismerést all. osztály a napokban vette át a Magyarország legszorgalmasabb osztályai díjátadó ünnepségen, Budapesten. A diákok azzal érdemelték ki az elismerést, hogy az elmúlt fél évben ők javítottak a legtöbbet a tanulmányi átlagon Pakson. A sikerhez minden diák hozzájárult az osztályban, sokan javítottak például matematikából, történelemből. Sárosdi Bernadett, a Tolna Megyei Szakképzési Centrum I. István Szakképző Iskola igazgatója azt mondta, fontosnak tartja, hogy ösztönözzék a diákokat a tanulásra, és az ehhez hasonló pályázatok kiváló lehetőséget adnak erre. A díjazott diákok jutalomból részt vehetnek a májusban Miskolcon megrendezésre kerülő Kamaszbarát Fesztiválon. A díjátadó ünnepségen Szabó Péter polgármester adta át az osztálynak a rendezvényre szóló jegyeket. Az útiköltséget, a szállást és az étkeztetést polgármesteri keretéből finanszírozza a városvezető az osztálynak A díjátadón elismerésben részesült Paks Város Önkormányzata is. Szabó Péter polgármester a Kamaszbarát Önkormányzat oklevelet vehette át a 8K Alapítvány képviselőjétől. Paks 2021 őszén kapta meg ezt a címet, ennek keretében tudott a város részt venni a Javíts egy jegyet! pályázaton. - A jövőben is szeretnénk hasonló módon támogatni a fiatalokat, hogy minél jobban tanuljanak - mondta Szabó Péter polgármester. Szép Zsóka