Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-03-11 / 5. szám
Si Paksi Hirnök, 2022. március 11. ■ 21 Tehetséges paksi sportolók A fiatal, tehetséges sportolókat bemutató sorozatunkban ez alkalommal Szili Donátot, a Paksi SE ökölvívóját és Juhász Istvánt, az Atomerőmű SE kenusát mutatjuk be. Szili Donát 2008-ban született, a Paksi SE versenyzője, serdülőválogatott kerettag, a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános iskola tanulója. Eredményei: Kőbánya kupa első helyezett, Utánpótlás Magyar kupa Eger második helyezett, Gyomaendrőd Pofon parádé első helyezett, 6. Gönczi Róbert Emlékverseny második helyezett, IV. Nemzetközi Eger kupa első helyezett, Serdülő Magyar Bajnokság Eger ötödik helyezett. Edzői szerint Donát - két éve kezdte az edzéseket - tehetsége, ütőereje már pár edzés után látszott, ehhez párosul a kitartása, ami segített neki az eddigi sikereiben. Donát elmondta, hogy a bokszolás előtt kenuzni járt, igazából akkor gyengének érezte magát, nem volt benne erő. - Volt egy olyan eset, hogy meg kellett volna védenem magam, de nem tudtam rendesen. Arra gondoltam, hogy megpróbálom a bokszot, ott megtanulom megvédeni magam, legalábbis az alapokat. Aztán megtetszett, és úgy döntöttem, hogy maradok, amíg egy verseny lemegy, végül itt ragadtam - idézte fel a kezdeteket. Donát kitért arra is, hogy milyen fontos a fegyelem, és meddig akar bokszolni. - Az edzéseken nagyon fegyelmezett a társaság, ide azért jövünk, hogy önvédelmet tanuljunk, és a fegyelem nagyon fontos, amit az edzőink, Ádi bácsi (Feil Ádám - a szerk.), Attila (Orsós Attila - a szerk.), Laci (Haaz László vezetőedző - a szerk.) meg is követelnek. Amikor idekerültem, nem nagyon bírtam a tempót, a kenu után teljesen más mozgásformát kellett elsajátítanom. Az edzéseken Dáviddal és Janikával szoktunk kesztyűzni, hárman vagyunk nagyjából egyforma idősek, súlyúak - jelenleg 44 kg vagyok, amit próbálok tartani -, és erőben is közel vagyunk egymáshoz. A versenyeken változó a létszám a súlycsoportomban, a vírus nagyon sok mindenbe belekavart. Addig szeretném csinálni, amíg nem sérülök meg komolyan, és nem öregszem ki belőle, vagyis addig csinálom, amíg lehet, ameddig jólesik - öszszegzett Szili Donát. Juhász István 2005-ben született, az Atomerőmű SE-ben kenuzik, korosztályos válogatott, 2022-ben a Kolonics György Alapítvány A jövő reménységei ösztöndíjának nyertese. A Paksi Vak Bottyán Gimnázium tanulója, ötszörös magyar bajnok, az olimpiai reménységek versenyén egyszeres győztes, kétszeres második helyezett, Maraton Európa kupán első és második, ifjúsági világbajnokságon negyedik helyezett. István elmondta, hogy az édesapja vitte el 2014 nyarán egy evezős napközis táborba - Hamar megtetszett az egész, Fotók: Molnár Gyula jó volt a társaság, és nem volt kérdés, hogy folytatom-e. Már az elejétől kezdve komolyan csináltam, jöttek az eredmények is, ezért ott ragadtam, amit soha nem bántam meg. Szerintem a sport megtanít beosztani az időmet, napirendet kialakítani, ezért a tanulás megoldása nem olyan bonyolult - mondta István, aki a munkáról, célokról, példaképről is beszélt. - Sokszor mondják az edzők és sokan mások is, hogy ez egy melós sportág, szóval a mindennél is többet kell tenni a jó eredményért. A versenyfeltételekkel nincs problémám, minden jó így, ahogy van. Heti nyolc edzésem van, ebből két napon kettő-kettő. Vannak kitűzött céljaim, amiket szeretnék megvalósítani, de ehhez az kell, hogy minden következő versenyre maximálisan tudjak koncentrálni. Természetesen van példaképem, Kolonics György olimpiai bajnok kenus, általa látom azt, amiért érdemes csinálni ezt a sportot: alázat, szerénység eredmények - összegzett Juhász István. Kovács József TEMETKEZÉS Bemutatóterem^ Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: +36 75 311 065, +36 20 852 1520 Irodavezető: Noszkóné Sz. Eszter 3AXOPOHEHHE ßeMOHCTpauHOHHUH 3aji; r. IlaKin, ya. “KaaBapna” A. 2. (Paks Kálvária u. 2.), naomaim “CeHTxapoMiuar’ (Szentháromság tér), y naMaraHKa Tpomrhi PyKOBO- aHTejib ocfiHca: EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter) Készenlét 0-24 óráig: +36 30 936 3255 www.pantartemetkezes.ht