Paksi Hírnök, 2022 (31. évfolyam, 1-24. szám)
2022-03-11 / 5. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2022, március 11. ■ 17 Az eltűnt városkép nyomában Régi telek, jeges árvizek (2. rész) Fotó: magánarchívum Betört az ár a békavárosi utcákba (1940) már megindult a jég, a paksi ka- likus lelkész a felekezet lapjába írt nyár alatt újabb jégdugó keletke- beszámolót az árral való küzdezett Jellemzi az egész helyzetet, lemről: hogy Pakson egyik reggel még 613 cm volt vízállás, másnap reggel már 768 cm-t mértek, az áradás tehát egy nap alatt másfél méter volt. A honvéd légierő kötelékei Bogyiszlótól felfelé megkezdték a bombázást: A paksi ember jó ismerőse volt a Dunának, előre megmondták az öreg hajósok, amelyik évben úgy érezték, hogy vigyázni kell majd a folyóra. Jól emlékezett mindenki a korábbi jeges árra vagy a nyári nagyvízre, a zöldárra. 1912 telén az ár körbezárt a Pakssal átelleni oldalon, egy, a Bun-szigeten rekedt családot és a segítségükre indult révészeket. „Vasárnap a paksi lakosság nagy jajveszékelésre lett figyelmessé. A szigeten lakó őr: Ádám József és családja kiáltozott torkaszakadtából, hogy segítsenek rajtuk, mert elfogyott már minden élelmiszerük. Egy révész két legénnyel vállalkozott reá, hogy a szigetre szorult családot kiszabadítja veszedelmes helyzetéből. A zajló Dunán el is jutottak a szigetig de onnan vissza már nem térhettek, mert a víz áradni kezdett és teljesen elöntötte a szigetet.” (Somogyvármegye, 1912.02.02., 6.0.) Végül napokkal később az időközben ismét befagyott Duna jegén száraz lábbal tudtak átvergődni Paksra, szabadulásuk hírét még a belügyminiszter is figyelemmel kísérte. 1940 telén ismét betört a Duna, és száz házat elborított a víz, repülőgépekről bombázták szét az emelet magasságú jégtorlaszokat Paksnál. A tűzoltók mellett az elöljáróság elrendelte az egész férfilakosság igénybevételét a védelmi intézkedések végrehajtására, minden embernek ásóval és kapával kellett a veszélyeztetett helyekre mennie. (Pesti Hírlap, 1940.03.21., 4. o.) Az árvízkárosultak számára országos gyűjtés keretében az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) támogatásával 1940 nyarára új házakat húztak fel, egyrészt a Síki Duna-parton az Árvíz utcai „hétházat”, másrészt távolabb a vásártér felett, a Zápor utca alsó végén. Augusztus elején vitéz Bonczos Miklós belügyi államtitkár személyesen járta végig az árvíz sújtotta vidéket, szemleútón tekintette meg a helyreállítási munkálatokat, amelyről korabeli filmhíradó is beszámolt. Az államtitkár a fővárosi hírlapírókat is meghívta az útra, hogy az egész társadalom tudomást szerezzen az árvízvédelmi kormánybiztosság eredményes működéséről. „Paksra érünk, ahol huszonnyolc ház omlott össze és negyvenegy rongálódott meg a tavasszal. Főleg cigányok, halászok és munkások laktak ezekben az utcákban öt, tíz, tizenöt, húsz négyszögölnyi telkekre épített viskókban. A károsultak egy részét kitelepítették, öt halászcsaládnak meg kissé távolabb, a part magasabb részén építettek betonalapozású téglaházat a régiek helyett. Nemzetiszínű zászlók lengenek a kész házak tetején. Vitéz Bonczos Miklós aprólékosan megnézi az építkezést, ellenőrzi a munkát, a vármegyei emberek aktacsomóval járnak mindenütt a nyomában... A paksi új telepen a vásártér felső szélén hét új ház épült. Ezekről már csak a vakolás hiányzik. Minden házhoz háromszáz öl telket kapnak a károsultak.” (Új Magyarság, 1940.08.11., 7. o.) A különféle népi stílusban felépült téglaházak a nemzeti társadalom áldozatkészségét hirdették, melyből egyformán kapott támogatást minden nemzetiségű árvízsújtott. 1941 februárjában ismét kísértett a jeges ár. A jégtorlaszokat a honvédség légierői a levegőből, az utászcsapatok pedig robbanó töltetekkel a partról igyekeztek szétrombolni. Midőn feljebb „Az érdekelt Duna-szakasz mindkét oldaláról a védekező műszaki és karhatalmi alakulatokat és a lakosságot eltávolították, illetve utasították, hogy keressen fedezéket és vonuljon a védőtöltés mögé. A honvédség alakulatai és a közhatóságok a torlódó feladatokkal az emberi teljesítőképesség legvégső határán mozgó teljesítménynyel küzdenek.” (Esti Újság, 1941.02.19., 3. o.) Az 1940-1950-es évekjeges árvizeiről, a havas korzóról Tumpek mester mellett Inotai Imre is sok képet készített. Az 1954-es nyári is nagy árvíz volt, de 1956. március elején még nagyobb volt. A 6-os út már védte a várost, de az Árvíz utcai házak és a korzó is víz alá került Sólyom Károly evangélikus lelkész a felekezet lapjába írt beszámolót az árral való küzdelemről: „Egyik éjszaka három óra előtt élesen és hosszan csengett a telefonom. Vettem az utasítást: azonnal verjem félre a harangokat, mert veszélyben van az egész alsóváros. Erős beömlések vannak. Felzörgetve egyik evangélikus szomszédot is, tomboló hóviharban, dudáló szélben fél órán át zengett a hívó szó: Bamm, Bamm, Bamm.." (Evangélikus Élet, 1956.03.25., l.o.) Az utolsó emlékezetes kemény tél 1987-ben volt. Január 13-án kegyetlen hidegre ébredtünk, a csúcsot, -30 Celsius-fokot Pakson mérték. Az egész országban -20 Celsius-fok alá süllyedt a hőmérséklet. A nagy hideggel együtt megindult a havazás, két nap alatt 30-40 cm-es hóréteg borította be hazánkat A viharos északi szél a könnyű porhóból hegyeket épített. A valóban kegyetlen hófúvás csaknem teljesen megbénította az országot (Élet és Tudomány, 1987. évi 5. szám) dr. Hanoi János
