Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-03-12 / 5. szám

6 ■ Paksi Hírnök, 2021. március 12. Atomerőmű Töretlen az érdeklődés a Paks II. Akadémia iránt Fotó: Paks II. Zrt. Közel százan szereztek atom­­erőművi üzemeltetési szak­mérnök, szakember képesítést mostanáig a Paks II. Akadé­mia keretében. A partneregye­temek mindegyikén lezárult az első tanév, amelynek tapaszta­latai alapján a képzést finan­szírozó Paks II. Zrt. megemel­te a hallgatói keretszámot és a finanszírozási összeget. A Paks II. Zrt. 2019-ben hat fel­sőoktatási intézménnyel - a Bu­dapesti Műszaki és Gazdaságtu­dományi Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel, a Deb­receni Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel, a Miskolci Egye­temmel és a Dunaújvárosi Egye­temmel - együttműködésben hozta létre a Paks II. Akadémi­át. A program keretében már a második évfolyamon képezik a szakembereket. Az egyetemek egy része ősszel, mások most, keresztféléves rendszerben indí­tották el a képzést. Mittler István, a Paks II. Zrt. kommunikációs igazgatója el­mondta, hogy minden egyetem esetében meghatározott létszá­mig vállalta a két új blokk léte­sítéséért felelős cég a finanszí­rozást, de több intézménynél ennél nagyobb volt az érdeklő­dés, és önköltségen is tanultak a kurzus keretében. Az első tanév során négy egye­tem ősszel, kettő tavasszal indí­totta az atomerőművi üzemel­tetési szakmérnök szakirányú továbbképzést. A képzés min­denhol lezárult, tanulmányaik végeztével nyolcvanan tettek si­keres vizsgát, számolt be az ered­ményekről Mittler István. Azt is hozzáfűzte, hogy a következő tanévben már emelt összegű tá­mogatást nyújt a Paks II. Zrt. az egyetemeknek, és a hallgatói ke­retszámokat is megnövelték, így akár 135-en szerezhetnek térítés­­mentesen atomerőművi üzemel­tetési szakmérnök vagy szakem­ber képesítést. A 2020/2021. tanév őszi félévé­ben három egyetemen indult el a képzés. A Miskolci Egye­temen és a Debreceni Egye­temen 15-15 fő kezdte meg tanulmányait, míg a Duna­újvárosi Egyetemen ismét na­gyon nagy volt az érdeklődés, a 25 fős kvótát jóval felülmúl­ta, és tucatnyian önköltségen tanulnak. A Pécsi Tudomány­­egyetem és a Pannon Egyetem most, keresztféléves rendszer­ben indítja a továbbképzést, az előbbi egyetemen 25, az utób­bin 15 résztvevővel, akik mind­annyian a Paks II. Zrt. támoga­tását élvezik. Mittler István kifejtette, hogy a jól képzett szakemberek iránt mindenhol - a nukleáris iparban is - nagy a kereslet. - A Paks II. projekt az évszázad hazai beru­házása. A két új blokk legalább 60 éven át szolgáltat megfizet­hető áron klímabarát energiát. Létesítésükhöz, működtetésük­höz fontos a magasan képzett munkaerő - vázolta. Mint rész­letezte, éppen ezért hívta életre a projektcég a Paks II. Akadé­miát, amely színvonalas képzé­si programot kínál az egyete­mi hallgatóknak az alapképzés vagy a mesterképzés befejezé­se után. - Azok, akik elvégzik ezt a továbbképzést, megalapoz­hatják jövőjüket egy olyan ipar­ágban, amely a következő évti­zedekben kiemelt szerepet tölt be mind hazánk gazdaságában, mind nemzetközi szinten - mu­tatott rá a Paks II. Zrt. kommu­nikációs igazgatója. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents