Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-01-15 / 1. szám
8 ■ Paksi Hírnök, 2021. január 15. Közélet Képviselői beszámolók a 2020-as esztendőről Paks Város Önkormányzata képviselőtestületének több körzetes képviselője sajtótájékoztatókon számolt be a 2020-as esztendőről az ünnepeket megelőzően. Mindannyian összefoglalót adtak egyéni képviselői keretük felhasználásáról. Ez az összeg a tavalyi esztendőben ötmillió forint volt.- A legfontosabb beruházás tavaly a körzetben a Kömlődi utca teljes körű felújítása volt, amire valamivel több mint 450 millió forintot fordított a város - kezdte évértékelőjét Pálmai Klára (Fidesz-KDNP), az egyes körzet önkormányzati képviselője. Arról is beszámolt, hogy teljesen megújult a második világháborúban Paks környékén elesett orosz katonák tiszteletére állított emlékmű az orosz nagykövetség és a paksi önkormányzat jóvoltából. Nyitott emlékparkot alakítottak ki sétánynyal, padokkal és frissen ültetett fákkal. Azt is elmondta, hogy a képviselői keretéből gyepszőnyegre cserélték a Munkácsy utcai tagóvoda udvarán a folyami homokot, az Üstökös utcában rendbe tették a közvilágítást, és megtörtént a Pákolitz utca felújításának tervezése is. Mindemellett virágosításra, padkihelyezésre is fordított éves keretéből a körzet képviselője, valamint már engedélyezett a Kalap utca 2. és 8. szám között térburkolat építése. Pálmai Klára arról is beszámolt, hogy a Hidegvölgy utcában megoldják a csapadékvíz-elvezetéssel kapcsolatos problémát, a műszaki osztály megkezdte a terveztetést, a kiviteli tervek márciusra elkészülnek. - A rendszer teljes átalakításáról van szó, a meglévő víztározó felújításáról, egy új építéséről, a bevezető árkokat kitisztítják és oldallefolyókat építenek ki. A tervek között szerepel még a Szentháromság tér felújítása, ami januárban elkezdődik a PIP Np. Kft.-vel kötött támogatási szerződésnek köszönhetően, valamint további feladat a Könyök utca felújításának tervezése, és a Pákolitz utcai beruházás folytatása- összegzett Pálmai Klára. Azt is elmondta, hogy tevékenyen részt vett az igényvezérelt közösségi közlekedés rendszerének kialakításában.- A képviselői keret felhasználásakor figyelemmel vagyok a lakossági igényekre, és arra is, hogy mindenhova jusson a körzetben - kezdte összegzését Ulbert Sándor (Fidesz- KDNP). Úgy tájékoztatott, hogy a Rákóczi utcában egy járdaszakasz felújítására, a Rózsa utcában csapadékvíz-elvezetési probléma megoldására fordított tavalyi keretéből, előbbi munka már elkészült, utóbbi megvalósítása folyamatban van. A Váci Mihály utcai tömbbelsőnél lévő játszótér melletti sövényt lakossági igényre kiszedeti, illetve a megújult részen lévő járdahálózatot kiegészíttette egy rövidebb szakasszal. A Báthory utca posta mögötti szakaszán nagyobbra cserélik a jelenlegi vízelvezető rendszert, illetve egyeztetett a városvezetéssel arról, hogy rendbe tegyék a Táncsics utcában a közvilágítást. A Sík soron lévő játszótéren tartózkodó gyermekek biztonsága érdekében fekvőrendőr kihelyezésében gondolkodnak. Sokan használnák a KRESZ-parkban lévő kis focipályát, de , m nem megfelelő a közvilágítás, erről is egyeztetett már a műszaki osztállyal, a tervezéshez adott forrást. Hat kézfertőtlenítő berendezést is biztosított képviselői keretéből, hármat a katolikus templom bejárataihoz, és egyetegyet a paksi evangélikus, a református, illetve a dunakömlődi templomban helyeztek ki. Ulbert Sándor kiemelte, hogy jelentős beruházás a körzetben a Kápolna utcai bölcsőde felújítása, amit pályázati forrásból végeztet az önkormányzat. A gazdasági bizottság elnökeként megjegyezte, hogy a járványhelyzet ellenére komoly fejlesztések történtek a városban, és sok mindent elő tudtak készíteni. A köztisztaság megőrzését és a lakosság biztonságérzetét növelő beruházások valósultak meg a képviselői keretből a hármas számú választókörzetben. Horváth Zoltán (PDF) visszaidézte, hogy az önkormányzati választásokat követően megmaradt képviselői keretből a PSE sportcsarnok előtti térre helyeztek ki hulladékgyűjtő edényeket. A tavalyi keretből a Lánc utcában öt méter hosszan egy megsüllyedt járdaszakaszt cseréltek ki, a Fehérvári út és a Szérűs utca sarkán pedig járdát és lépcsőt építettek ki, kibővítve akadálymentes feljáróval. Ugyanitt a buszmegálló és az ahhoz közeli járdaszakasz közé összekötő betonfelületet alakítottak ki annak érdekében, hogy a megállót ne földúton kelljen megközelíteni. Horváth Zoltán elmondta, hogy lakossági jelzések alapján vizsgálta a problémákat, és próbálta a beruházások által könynyebbé tenni a választókörzetben lakók mindennapjait. 3