Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-02-12 / 3. szám

2 ■ Paksi Hírnök, 2021. február 12. Közélet Tizenegymilliárd forint fordít­ható beruházásokra 2021-ben Közel 22 milliárd forint Paks Város Ön­­kormányzatának költségvetési főössze­ge 2021-ben. Ebből 11 milliárd forin­tot fordít működésre az önkormányzat, és ugyanennyit beruházásokra, felújítá­sokra. A város idei költségvetési rende­letét egyéni hatáskörben eljárva fogadta el Szabó Péter polgármester, aki Szántó Zoltán alpolgármesterrel tájékoztatott a témában. A koronavírus-járvány okán elrendelt ve­szélyhelyzet miatt rendhagyó módon a képviselő-testület feladat- és hatásköré­ben eljárva fogadta el a 2021. évi költség­­vetési rendelet Szabó Péter polgármester. - Rendhagyó módon zajlott az idei költ­ségvetés megalkotása. Amellett, hogy az intézmények és cégek vezetőitől írásban vártuk az igényeket, kéréseket, megkísé­reltünk egyeztetni az ellenzéki frakció­val is - tájékoztatott Szántó Zoltán alpol­gármester. Mint mondta Szabó Péter pol­gármester január 12-én levélben kérte a PDF képviselőit, hogy január 20-ig írás­ban küldjék el javaslataikat, ami alapul szolgálhatott volna a személyes egyezte­tésre, amit be is terveztek napirendjükbe. A PDF javaslatát azonban február 4-én kapták kézhez, viszont a kész előterjesz­tést február 5-én postázták a képviselők­nek. Tehát az egyeztetés ebben a formá­ban meghiúsult, de a javaslatokat ezt kö­vetően is várták az ellenzéki frakciótól, már a kész előterjesztés ismeretében a for­rás megjelölésével együtt. Ez a rendelet el­fogadásáig nem érkezett meg - húzta alá az alpolgármester. Harmincmilliárd forintos költségveté­si főösszeggel zárta a tavalyi évet a város, az elfogadott idei előirányzat 21,9 milli­árd forint. - A két összeg közötti külön­bözet jól mutatja, hogy 2020 beruházások tekintetében kiemelkedő év volt, 70-80 százalékos teljesüléssel. A korábbi évek­ben ez az arány 20-40 százalék volt, ami azért van, mert az igazán nagy beruházá­sok előkészítése időigényes, nagy munka. Ez a folyamat 2018-ban kezdődött a ter­vezéssel, és az elképzelések 2020-ban vál­tak igazán látványossá, hiszen elkészült a lakótelepi központi park rekonstrukciója, a Kurcsatov utcai tömbbelső-felújítás má­sodik üteme, valamint a Vácika és a Du­­nakömlődi utcai beruházások - mondta Szabó Péter polgármester. Szántó Zoltán alpolgármester hozzátette: amellett, hogy ezek a beruházások elkészültek, a pénz­ügyi teljesítés is megtörtént. - Az elmúlt évek előkészítő munkája érett be, ezeket élvezhetik a paksiak - húzta alá. - Fia vá­rosfejlesztésről van szó, figyelemmel kell lenni a Paks II. projektre is, így folyama­tosak az egyeztetések Süli János tárca nél­küli miniszterrel és a PIP Np. Kft. vezető­ivel. 2015-ben készült egy tanulmányterv, amelyet azóta több alkalommal aktuali­záltunk, amely megmutatja, hogy milyen városfejlesztési beruházásokat kell ahhoz megvalósítani, hogy a Paks II. beruházás zökkenőmentesen haladjon - tette hoz­zá Szabó Péter. - Történelmi jelentőségű feladat, óriási a felelősség, hogy fel tud­junk készülni arra, ami az erőmű-beruhá­zás kapcsán a városra vár - ezt már Szántó Zoltán alpolgármester mondta, hozzáté­ve, hogy Süli János miniszter a városfej­lesztéshez szükséges források megszerzé­séhez is hathatós segítséget nyújt. Ez lehet kormányhatározattal biztosított fedezet, mint például a II. Rákóczi iskola felújí­tásának esetében, vagy a PIP Np. Kff.-n keresztül juttatott támogatások az infra­struktúra fejlesztéséhez, de TOP-os pá­lyázat is, amire példa a Kápolna utcai böl­csődeépület teljes körű rekonstrukciója - összegzett az alpolgármester. 2021-ben 11 milliárd forint fordítható be­ruházásokra - erről is beszéltek a város­vezetők. - Ez az összeg tartalmaz áthúzó­dó beruházásokat, ezek közé tartozik a tel­jes víziközmű-hálózat tervezése, ami közel 1,9 milliárd forint, és több önkormányzat­tal együtt valósul meg. A PIP Np. Kft.-vei decemberben kötött a város szerződést öt beruházási célra, ez is áthúzódik erre az évre, ezek a Szentháromság tér rekonstruk­ciójára, az ebtelep első ütemére, járműte­lep létesítésére az elektromos buszoknak, az oda vezető út építésére, valamint a Vil­lany, a Flajnal utcák, illetve a főutca harma­dik ütemű felújításának tervezésére. Emel­lett önkormányzati forrásból megtörténik a Kápolna utca-Zsíros köz út- és közmű­felújítás tervezése, a Jókai utcában a csa­padékvíz-elvezetés tervezése és kivitele­zése, a Hunyadi utcai csapadékvíz-elveze­tő rendszer bővítésének tervezése, a Bartók Béla utca ivóvíz-nyomásfokozásának ter­vezése és kivitelezése, a Kölcsey utca hosz­­szabbításával összefüggő közműépítés, az új uszoda és élményfürdő építéséhez szük­séges engedélyezési terv elkészítése, és a dunakömlődi tagóvoda mögötti partfal re­konstrukciója, amelyhez a Jövőnk Energi­ája Térségfejlesztési Alapítványhoz pályá­zott az önkormányzat támogatásra. Arról is szó esett, hogy milyen forrásokból áll össze a város költségvetésének bevételi oldala. S

Next

/
Thumbnails
Contents