Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-08-27 / 16. szám
Közélet Paksi Hírnök, 2021. augusztus 27.1 Fotó: Szép Zsóka Látványos fejlesztés Lussoniumban- Paks egyik büszkesége és a lakosság és a turisták körében népszerű helyszíne Lussonium, ahol látványos fejlesztés valósult meg egy tematikus, római kori játszótér megépítésével - mondta sajtótájékoztatón Szabó Péter. Paks polgármestere úgy tájékoztatott, hogy a beruházás megvalósítására pályázatot nyert a Tudással a Jövőért Közhasznú Alapítvány vezette konzorcium a terület- és településfejlesztési operatív programban társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés tárgyában. Süli János tárca nélküli miniszter, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy öt évvel ezelőtt indult a projekt. - A cél egy térségi kerékpáros turisztikai termékcsomag kialakítása volt. A konzorciumnak Paks mellett Dunaföldvár, Bölcske és Madocsa is tagja. A fejlesztések minden önkormányzatnál megvalósultak - összegzett. Spiesz József, a körzet önkormányzati képviselője kiemelte, hogy az ovifocipálya után egy újabb minőségi közösségi tér készült el a római kori játszótérrel, ami országosan kuriózumnak számít, és amit örömmel látogatnak nemcsak a dunakömlődiek, hanem a környező településeken lakók is. Paks önkormányzata a lussoniumi fejlesztést nettó 84 millió forintból valósította meg, ebből a pályázati támogatás 29 millió forint. A beruházás kivitelezője a Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft. volt. A projektben kialakítottak Dunakömlődön a Béke utcában egy kerékpáros-pihenőt zöldfelülettel, világítással, információs terminállal, valamint Lussoniumban egy fűszerkertet és a római kort idéző játszóteret, ahol egyedi játszóelemeket telepítettek, készült öntözőrendszer, térvilágítás, van ivókút és utcabútorok. Kohl Gy. Felszerelik eszközökkel a szervizcsarnokot Az elektromosautóbusz-garázs felszereléséről írtak alá szerződést Szabó Péter polgármester és Tölgyesi Zoltán, a T Bon Car Műszaki Fejlesztő és Gyártó Kft. ügyvezetője. - Februártól közlekednek elektromos buszok a városban. A rendszer a lakossági viszszajelzések alapján beváltotta a hozzá fűzött reményeket, növekedett a járatsűrűség, illetve a város olyan területeit is sikerült bevonni a tömegközlekedésbe, amit korábban nem - mondta Szabó Péter, hozzátéve, hogy zajlanak még finomítások, például a buszmegállók végleges helyének kijelölése. A szerződéskötésen elhangzott, hogy folyamatban van a buszgarázs és szervizcsarnok, valamint egy irodaépület építése. Jelen szerződés olyan diagnosztikai és szervizeszközök beszerzéséről szól, amelyek elengedhetetlenek a buszok biztonságos üzemeltetéséhez. Tölgyesi Zoltán ügyvezető elmondta, hogy a buszok nagyfeszültségű elektromos berendezéseinek vizsgálatához, karbantartásához, adott esetben javításához szükséges eszközök beszerzéséről van szó. - Az eszközöket egy kétállásos műhelybe telepítjük, ahol két busz egyidejű karbantartása végezhető - tájékoztatott az ügyvezető. A szerződés keretében szállítanak többek között görgős fékerőmérőt, fényszóró-ellenőrző berendezést, kerékkiegyensúlyozó berendezést, kerékszerelőgépet, futómű-ellenőrző berendezést, klímanyomás-ellenőrző szettet és klímarendszermosó berendezést, gumiabroncs-nyomásmérőt, valamint elektromos villástargonca-emelőt. A beruházás értéke közel bruttó 161 millió forint, a termékek szállításának határideje százhúsz naptári nap.-kgy-