Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-08-13 / 15. szám

Sport Paksi Hírnök, 2021. augusztus 13. ■ 17 Tizenkét gól a PFC eddigi mérkőzésein Bakancsos-kirán­dulás és verseny Fotó: magánarchívum A nyitófordulóban hazai pályán 3:2-re kikapott, a második játék­napon idegenben 6:1-re győzött a Paksi FC OTP Bank Ligában sze­replő labdarúgócsapata, így két mérkőzés után 3 ponttal a tabel­la 5. helyén állnak. A 2021/2022- es idény nyitómeccsén a Mező­kövesd látogatott a Fehérvári úti stadionba. A látogató az első fél­időben vezetést szerzett ugyan, amit Haraszti büntetőből egali­zálhatott volna, de kimaradt, így 0:1-gyei vonultak a felek az öltö­zőbe. A második játékrész ele­jén ismét a sárga-kékek lőttek gólt, de a PFC nem adta fel. Előbb Sajbán, majd Hahn találatával egyenlítettek. Egy újabb vendég­gól végleg eldöntötte a három pont sorsát, a végeredmény 3:2 lett a Mezőkövesd javára. - Min­den tekintetben rossz első félórát produkáltunk. Nem szereztünk labdát a félpályán, így játszani sem tudtunk, szinte középpálya nélkül futballoztunk. Az első félidő vége már jobban nézett ki, de a szünetben muszáj volt ki­csit átvariálnunk a pozíciókat. A második játékrészben már magunkra találtunk, jobb lett a játék, noha a minőség még min­dig hiányzott. Próbáltunk gólokat szerezni, de sajnos sérülések mi­att nincs még minden játékosunk százszázalékos állapotban. Végül azonban kénytelenek voltunk be­vetni kreatívabb játékosainkat, akik jobb játékot hoztak, de még így is elmaradtunk az általunk megszokott tempótól. Levonjuk a következtetéseket, és biztos va­gyok benne, hogy a következő hétvégén már jobbak leszünk - értékelt Bognár György vezető­edző. A második fordulóban Fel­­csúton vendégszerepeit a Pak­si FC. A Puskás Akadémia FC (PAFC) az előző idényben a má­sodik helyen zárt, így ez a talál­kozó sem ígérkezett könnyűnek, de a zöld-fehérek nagyszerű fut­ballt bemutatva 6:1-re diadal­maskodtak. Sajbán Máté és Bog­nár István két-két gól, Ádám Martin és Nagy Richárd egy­­egy gólt szerzett. Az összecsapá­son két piros lapot is kiosztot­tak, mindkettőt a hazaiak kapták. - Úgy gondolom, maximálisan megérdemelten nyertünk. Sok­kal jobban játszottunk, mint a PAFC, sőt, a végén még pár gól bennünk is maradt. Ami engem illet, van még lemaradásom, de ez nem csoda, hosszú sérülésből térek vissza szép lassan. Persze két góllal és két gólpasszal nem vagyok elégedetlen, ugyanakkor van még hova fejlődnöm például erőnlétileg - összegzett Bognár István. A következő játéknapon, augusztus 14-én, a Debrecent fo­gadják a zöld-fehérek. Faller G. A 24. Bakancsos Atom Kupa tájékozódási túraverseny idén augusztus utolsó szombatján a cseresznyési erdei iskolánál lesz. A paksi helyszín miatt Ja­kab Albert főrendezőt kérdez­tük, mit kell tudni a versenyről, kirándulásról. Megtudtuk, hogy tág a terület, ahol a Demeter Egyesület és az ASE természetjárók a Bakancsost minden év márciusában rende­zik - pont illik rá a Tolnától Ba­ranyáig kifejezés, bár előfordul­tak már az Alföldön is minden­esetre idén helyben lesz a BAK. Ráadásul részben új térképen is. Ráadásul nyáron, ami sosem for­dult elő. Ugyan az Ürgemezőt és a cseresznyési iskola környékét minden paksi ismeri, de a szer­vezők garantálják, hogy tudnak újat mutatni. Érdemes kijönni az erdei iskolá­hoz augusztus 28-án reggel: van több kategória is, a kezdők is ta­lálnak maguknak könnyű pályát, lehet túravezetővel is gyalogolni, sőt a családokra is gondoltak (6 évesnél fiatalabb gyerekekkel egé­szen kis sétán lehet kincseket ke­resni). A vezetett túra Török Er­zsébet túravezetésében 9 órakor indul az erdei iskolától, ahová ezen a napon különbusszal köny­­nyen ki lehet jutni: elektromos busz megy aznap Cseresznyésbe. A részletek a programkiírásban megtalálhatók: http://www.dmtr. hu/2021/07/20/bak/ -jé-TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: +36 75 311 065, +36 20 852 1520 Irodavezető: Noszkóné Sz. Eszter 3AXOPOHEHHE dfeMOHCTpau;HOHHHH 3an: r. naicni, yji. “KajiBapna” A- 2. (Paks Kálvária u. 2.), naomaflB “CeHTxapoMiuar” (Szentháromság tér), y naMHTHHKa TpoHUhi PyKoao- AHTeAb 0(finca: EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter) <pantar Készenlét 0-24 óráig: +36 30 936 3255 www.pantartemetkezes.hu

Next

/
Thumbnails
Contents