Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-07-30 / 14. szám
4 M Paksi Hírnök, 2021. július 30. Közélet Felújítás zajlik a rendelőintézetben Fotó: Szép Zsóka- Folytatódik a Barátság úti rendelőintézet épületének felújítása, most a földszinten zajlanak munkálatok - mondta Szabó Péter polgármester sajtótájékoztatón, amit dr. Bodnár Imrével, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatójával tartottak a helyszínen. Mint elhangzott, a több mint negyvenéves épületen az átadása óta nem zajlott nagyobb volumenű felújítás, a rekonstrukció szükségessé vált, amit három évvel ezelőtt megkezdték, és több lépcsőben hajtanak végre. - Először az emeleten a fogorvosi rendelőt, a vizesblokkokat, valamint a várótermet újítottuk fel 2019-ben, tavaly a földszinten a három gyermekorvosi rendelőnek helyet biztosító épületrész, illetve a hőközpont felújítása volt soron, most pedig folytatjuk a földszint rekonstrukcióját, a beruházás értéke mintegy nyolcvanmillió forint - összegzett Szabó Péter. Dr. Bodnár Imre főigazgató úgy tájékoztatott, hogy a mostani rekonstrukcióban érintett épületrészen háziorvosi rendelő, illetve a pszichiátriai szakrendelés működik. - A háziorvosi rendelőben viszonylag kisebb felújítást kell végezni, a festésen kívül fűtéskorszerűsítés és nyílászárócsere történik, a pszichiátriai szakrendelés helyiségeiben nagyobb munka zajlik, illetve klimatizáljuk a rendelőket, valamint a várótermet is, ahol padozat- és nyílászárócsere történik, és álmennyezetet épít a kivitelező. Megújul a földszinten lévő erősáramú központ és a gyengeáramú informatikai központ, a bejárat - ahova fotocellás ajtót szerelnek be - és közlekedő, valamint a vizesblokkok is - mondta a főigazgató. A július elején megkezdett munkálatokkal szeptember végére biztosan elkészülnek, addig az érintett rendelések az emeleten működnek, ami okoz némi kényelmetlenséget, ezért türelmet kérnek. Dr. Bodnár Imre kitért arra, hogy egy következő ütemben ki kell még cserélni az emeleten a folyosói nyílászárókat, és felújítani néhány rendelőt, aztán pedig következhet az épület külső homlokzatának rekonstrukciója. Kohl Gy. Születésnapján köszöntötték Marika nénit Benedeczky Ferencnét köszöntötte Szabó Péter polgármester az önkormányzat nevében a Paksi Életfa Idősek Otthonában. Benedeczky Ferencné, született Heiszler Mária Magdolna Pakson született 1931. július 11-én. A Kosár utcában laktak, szülei nyolc gyermeket neveltek fel, akik közül már csak Marika néni él. Édesapja vízimolnár volt, saját hajómalmuk volt a Dunán a két világháború között. Amikor 1945 után eltűntek a hajómalmok, átalakult a malomipar, váltottak, és saját földjeiken gazdálkodtak a téeszesítésig. Édesanyját korán elveszítette, a testvérek egymást segítették. Marika néni Szekszárdon a Ruhaipari Szövetkezetnél kezdett dolgozni, majd később a műszergyár alkatrészeket gyártó helyi műhelyében. Férje, Benedeczky Ferenc a szekszárdi postánál dolgozott karbantartó, telefonszerelő munkakörben. Marika néni 1991-ben ment nyugdíjba, majd miután férje 2009-ben elhunyt, egyedül élt, végül beköltözött az Életfa Idősek Otthonába, melynek már több mint három éve lakója. Két Fotó: Babai István fiuk született, négy unokája, nyolc déduno- ni, illetve szívesen részt vesz az intézményi kája és két ükunokája van. Az idősek ottho- foglalkozásokon. A járás már nehezebben nában minden ellátást megkap, gyermekei, megy neki, de egészségileg szerencsésnek unokái látogatják. Szívesen nézi a televízió- érzi magát, mert elkerülték a komoly beban a híreket és a sorozatokat, szeret olvas- tegségek. Kohl Gyöngyi