Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-06-11 / 11. szám
Mozaik Paksi Hirnök, 2021. június 11. » 11 Mesterségekről első kézből Strasszer Andrea rádiós műsorvezető Fotók: Szaffenauer Ferenc- Hogyan lett rádiós műsorvezető?- Úgy, mint a legtöbb rádiós. Az iskolában javasolta az egyik tanárom, hogy szavaljak, aztán azt mondták, ügyesen tudnék konferálni, majd az egyik rendezvényen meglátott a városi televízió akkori vezetője, és kijelentette, hogy televízióznom kellene. Úgyhogy már középiskolás diákként külsősként dolgoztam a TelePaksnál és nagyrendezvényeket konferáltam. Huszonkét éves voltam, amikor apukám, aki akkor a Fortuna Rádió (ma Paks FM) egyik tulajdonosa volt, elém állt, és azt mondta, hogy ha ezeket tudom csinálni, akkor rádiózni is tudok.- Könnyen megszerette a rádiózást?- Én az a fajta színésznő vagyok, aki minden szereplés előtt izgul. De ha az ember érzi, hogy valami megy, akkor felismeri, hogy dolga van vele, így voltam ezzel én is.- Mi volt a feladata?- Szakmai és humán vezetőként kezdtem a rádióban. Nehéz volt, mert nálam tapasztaltabb munkatársak vettek körül. Úgy terveztem, hogy nem ülök mikrofon mögé, hosszú ideig az egyéb feladatok miatt nem is tettem. Aztán jött egy olyan időszak, amikor kicsit nehezebben ment a szekér, több kollégát elveszítettünk, és ebben a helyzetben - tudtam, hogy képes vagyok rá - műsorvezető és riporter lettem a saját rádiómban. Már több mint tíz éve próbálom összeegyeztetni az ügyvezető és a műsorvezető-riporter státuszaimat, ami nem könnyű. Mindkettőt szeretem, de a műsorvezetés azért közelebb áll a szívemhez.- Milyen szakmai háttérrel végzi ezt a munkát?- Ha megkérdezik, hogy milyen végzettség kell ahhoz, hogy valaki rádiónál dolgozzon, azt válaszolom, hogy érettségi. Azt látom a szakmában is, hogy a legtöbb kollégának nincs kommunikációs vagy újságíró végzettsége; adottsága van, majd egy idő után tapasztalatra tesz szert. Általános műveltség szükséges ahhoz, hogy bármihez hozzá tudjon szólni, riportot tudjon készíteni. Viszont azok közül, akik kommunikáció szakra mennek továbbtanulni, viszonylag kevesen választják ezt a hivatást, inkább egyéb, jobban fizető kommunikációs területen helyezkednek el. Nekem 16 évesen adottságom volt ehhez a hivatáshoz, a kollégáim pedig megtanították, hogyan kell kérdezni, vágni vagy akár sminkelni. Később művelődésszervező diplomát szereztem, de a hivatásomnak a rádiózást vallom.- Milyen adottságok szükségesek ehhez a hivatáshoz?- Kell az érdeklődés, a mérhetetlen kíváncsiság akár műsorvezetőről, akár riporterről van szó. Ha valaki nem kíváncsi a körülötte levő világra, akkor nem lesz ötlete, hogy miről beszéljen a hallgatóknak. Fontos, hogy tudja magát adni és tudjon magából adni. A legnehezebb ebben a szakmában a kitárulkozás, ha olyat mondunk, ami túl sok, és nem áll jól a műsorvezetőnek, azt érzi a hallgató. A jó hang, az orgánum is nagyon fontos, bár rádiós berkekben manapság azt mondják, hogy aki nagyon szépen, csilingelően beszél, az vattacukros hangú, ami nem feltétlenül előny. Verebes Istvánnál jobban senki nem „szörcsög”, de annyira kiváló riporter, hogy ez a hiba eltörpül mellette. Friderikusz Sándor pöszeségéről ugyanezt gondolom. így, ha nincs jó orgánum, szép kiejtés, helyette legyen olyan a stílus, a mondanivaló, amire azt mondom, hogy van benne valami. Helyi rádió esetében az is előny, ha valaki itt él, ismeri az emberek problémáit.- A Paks FM családi vállalkozás, félj ével, dr. Strasszer Tamással tulajdonosok. Hazaviszik a munkát?- Persze. A gyerekek mindent tudnak a rádióról, a Médiatanácsról, a beszámolókról és az összes kollégám jó és rossz tulajdonságairól. Most abban a korban vannak - 21 és 17 évesek -, hogy bármit dolgoznának, csak azt nem, amit a szüleik. A lányunk informatikus-mérnöknek tanul, a fiunk pedig építészmérnök szeretne lenni. Látják, hogy a média világa nagyon nehéz, bár népszerű, de nem ez a legkeresettebb szakma a világon. Sólya Emma
