Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-05-28 / 10. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2021, május 28, ■ 13 A római hadsereg fegyverzete az Imperium Romanum történelme során folyamatos fejlődésen, változásokon ment keresztül, ez a gyalogos és lovaskatonák fegyvereire és felszerelésére egyaránt igaznak tekinthető. A hadsereg fegyverzetét a római császárkor korábbi szakaszában (Kr. u. 1-2. század) a formációharc és a nehézfegyverzetű gyalogos harcmodor határozták meg, ami a hadsereg különböző egységeinek (légiók, gyalogos segédcsapatok) hadi felszerelésén és összetételén is megfigyelhető. A késő római időszakban a (nehéz)fegyverzetű gyalogság súlyának csökkenése figyelhető meg, míg a lovasság - elsősorban a nehézlovasság - szerepe jócskán megnőtt. A nehézfegyverzetű gyalogság harci eszközei elsősorban távolsági (hajítófegyver) és közelharci támadó- (rövid kard, tőr) és védőfegyverekből álltak. A védőfegyverek a katona testének több területét védelmezték: a fejet zárt sisakharanggal, nyakszirtvédővel rendelkező és arcvédő lemezekkel ellátott bronz sisak, a törzset hajlított, edzett vaslemezekből összeállított, szíjak segítségével, bronz zsanérok és csatok útján öszszekapcsolt szegmens páncél óvta. A katonák védelmét a testpáncélzattól független pajzs tovább fokozta. A korai időszakban hatszögletes formájú, a peremei felé enyhén meghajlított, fémmerevítőkkel ellátott pajzs (latinul scutum) volt a jellemző, a késői császárkorban azonban előbbi helyébe az ovális, illetve kerek alapformák léptek. A fadeszkákból összeillesztett pajzs közepén egy kerek alakú kivágás helyezkedett el, ennek két oldalára egy-egy fém fegyveralkatrész került, a pajzsfogó és a pajzsdudor. A pajzs felületének belső oldalán a pajzs testéhez hozzáillesztett téglalap formájú, kiszélesedő végű pajzsfogó helyezkedett el. A pajzsfogó 4,5-4,9 cm) díszítette, ezeket vaskos szegekkel erősítették fel a pajzslapra. Egy további vas pajzsdudor a 2009. évi feltárások alkalmával, egy, a tábori főútba beleásott gödörből került elő, alakja az előzőhöz hasonló, alacsony kúpos forma (átmérő: ca. 15 cm, magasság: 7 cm). E darab azonban kevésbé szerencsés állapotban maradt fenn, erősen sérült, jól látható, hogy a csúcs és a karima egyes részei is hiányoznak. A Lussoniumból előkerült pajzsalkatrészek (pajzsdudor, pajzsfogó, pajzsveretek) formai jegyeiket, valamint hasonló leleteket figyelembe véve a késő császárkor végére (Kr. u. 4-5. század fordulója) tehetőek. A kúpos pajzsdudor alapvetően nem római forma, hanem a barbár területek fegyveranyagára jellemző, e típus nagy valószínűséggel barbár közvetítéssel jutott el a késő római hadseregbe, amelyet az ott szolgáló barbár zsoldosoktól a késő római hadsereg gyalogos egységei is átvettek. A két pajzs feltehetőleg a lussoniumi tábor utolsó időszakából származik s az itt állomásozó katonák fegyverzetének része lehetett. A leletek funkcióját tekintve meglepő, hogy földbe rejtve, egy-egy tárológödörből származnak - lehetséges, hogy egykori tulajdonosaik ásták el őket, de az sem zárható ki, hogy az erőd lakossága gyűjtötte össze más tárgyakkal együtt a védőeszközök fémmaradványait. Hogy mi késztette őket erre, arról legfeljebb feltételezésekbe (ellenséges támadás?, deponálás?) bocsátkozhatunk. A cikkben bemutatott védőfegyverek megtekinthetők a Paksi Városi Múzeum állandó tárlatának helyet adó Paksi Metszet Régiségtár című kiállítási egységében. dr. Fazekas Ferenc
