Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-04-30 / 8. szám
16 ■ Paksi Hírnök, 2021. április 30. Mozaik Lantos Ferenc Nagy tulipánjai csak nagyon laza szálakkal kötődnek a városhoz, személye már sokkal erősebben. Ha a zománcozott acéllemezeinek formáiból indulunk ki, a legkézenfekvőbb párhuzam a városban a tulipános házak dekorációja, és az azt övező építészeti és ideológiai vita a hetvenes évek közepén. Nem is elrugaszkodott párhuzam annyiban, hogy a pécsi képzőművész és művésztanár a hetvenes években kapcsolatban állt a szintén Pécsett tevékenykedő Csete Györggyel, és az 1968 és 1976 között született zománcműveinek hasonló rendeltetése és célkitűzése volt, mint a Csete-féle tulipánmotívumoknak a panelházak oldalán: egy élhetőbb környezetet teremteni, legalább a vizuális kultúra szintjén. Ezért a pécsi építésziroda csapatát meglehetősen sok kritika is érte, részben a népi motívumok felhasználása miatt, azonban ez már egy másik, szövevényes történet. Lantos Ferenc esetében a tulipán motívuma elsősorban nem a népi hagyományból ered, hanem a hatvanas évekre kidolgozott geometrikus absztrakciós módszeréből. Lantos mindig a természet analitikus vizsgálatából, a természeti formákat meghatározó geometrikus struktúrákból és arányrendszerekből indult ki, festészetében pedig egy olyan vizuális nyelv létrehozásán dolgozott, amelynek alapszerkezeteként a négyzetes rácsot határozta meg, a látványt, a tájat, a természeti elemeket pedig geometrikus alapformákra vezette vissza: a körre, a négyzetre és ezek különböző kapcsolódásaira és felosztásaikra. Amikor 1968-ban lehetőséget kapott a Zománcipari Művek Bonyhádi Gyárában, hogy az ipari tűzzománc - a képzőművészetben nem igazán jellemző - műfajával kísérletezhessen, az új műforma és annak lehetőségei magának a művészet feladatának kérdéseit is még inkább megvilágították. Egy évvel később már pécsi tanítványait is elhívta a bonyhádi műhelybe, az általa szervezett nyári alkotótelepek a Pécsi Műhely művészcsoport megalakulásának közvetlen előzményei. „Meggyőződésünk, hogy korunkban a táblakép akkor képes folyamatosan kisugárzó erőt képviselni, ha funkciójában átalakul és az ember által megszerkesztett épületek, terek és utcák egyenrangú szerves részeként az ember mindennapi környezetének szerves alakítója.” Az idézet a bonyhádi zománctelep 1969-es programjában olvasható. Törekvéseik a hetvenes évek fordulóján kifejezetten progresszívak voltak: egyrészről az építészet és képzőművészet összekapcsolásával, másrészről pedig egy olyan absztrakt formavilág és vizuális gondolkodásmód nyilvános terekben, intézményekben, utcákon való bemutatásával, amit akkor elsősorban a szocialista realista esztétika határozott meg, a hivatalos képzőművészetben pedig tiltólistán szerepelt. Lantos zománcműveinek legnagyobb része épületekhez kötődik: homlokzati elemekként megjelenő zománcfrízek vagy felszerelt zománcfalak. Technikai és praktikus szempontból a zománcművekkel elsődleges célja az volt, hogy olyan egyszerű alapformákat kísérletezzen ki, amelyek méretükben változtathatók, sokféleképpen variálhatók, és amelyeknek gyártása nem okoz technikai nehézséget. Ez a fajta vizuális gondolkodás egyenesen következett addigi festészeti és pedagógiai tevékenységéből is. A zománc műfaja azonban megnyitotta a teret, nemcsak a közvetlen nyilvánosság, a köztér irányába épületdekorációk formájában, de az autonóm műalkotás bemutatásának irányába is. Az egymás mellé sorolható, elforgatható, variálható acéllemez-elemek pedig megerősítették azt a szerkezeti gondolkodást is, amely addigi grafikai és festészeti munkásságában már jelen volt. Az említett architektúrához kapcsolódó alkotások mellett így létrehozott egy új műformát, amit térelemeknek nevezett el. Az úgynevezett Tettyei térelemek, a Kis és Nagy tulipánok 45 x 45 cm-es vagy 97 x 97 cm-es zománcozott acéllemezegységek, amelyeken ugyanaz a motívum ismétlődik minden esetben, csak a színösszeállítások változnak. Lantos itt is arra törekedett, hogy a két alapformájából alkosson egy egységes vizuális jelet, így a négyszögbe foglalt kör eltolásával és lekicsinyítésével jött létre ez a tulipán motívum. Az acéllemezeket köztéren helyezte el, azonban nem épülethez kapcsolva, hanem önmagukban, kétoldalasán egymás mellé sorolva egy alacsony állványzaton a pécsi parkban. Az átmeneti köztéri installációnak igen alapos fotódokumentációja is született, különböző évszakokban és napszakokban. Lantos művészetfelfogásában a képzőművészet és az iparművészet összetartozó és közös célt szolgáló területek voltak, amit környezetművészetnek nevezett. Ilyen módon látta megvalósíthatónak azt a művészetfogalmat, melynek társadalmi célja volt: az emberek tudatának és környezetének egyidejű építése, (ld. Keserű Katalin Lantos monográfiája, Pécs, 2010) Lantos műve 1991-ben, a Paksi Képtár megalakulásának évében került a gyűjteménybe. Az egykori Lantos-tanítvány és Pécsi Műhely-tag Hopp-Halász Károly 1980-ban hívta el Lantost Paksra, hogy a nyári Vizuális Kísérleti Alkotótelepek művészetpedagógiai programját megvalósítsa, ez azonban már nem a tulipánok, hanem a képtár története. Szörényi Péter Fotók: Lantos Ferenc: Nagy tulipán (Tettyei térelemek), 1969
