Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)

2021-04-16 / 7. szám

18 ■ Paksi Hírnök, 2021. április 16. Sport Korai búcsú a Magyar Kupától Budapesten, a Ludovika Arénában ren­dezték a férfi kosárlabda Magyar Kupa küzdelmeit. Az Atomerőmű SE csapata az Egis Körmend ellen mérkőzött az első körben, és hatpontos vereséget szenve­dett. Nem indult jól a mérkőzés, az első ne­gyedben - többek között a sok kihagyott helyzet eredményeképp - ellépett a vasi csapat. A második felvonás közepéig to­vább nőtt a körmendi előny, de innentől elkezdtek beesni a paksi triplák, és a hu­szadik perc végére nyolc pontra zárkózott fel az Atom. A nagyszünet után sem sike­rült tovább faragni a hátrányból, állandó­sult a tíz pont körüli körmendi előny, nem volt átütő erő az ASE játékában. Az utol­só negyed elején sokat javult a paksiak vé­dekezése, és beindult a pontszerzés is, há­rom perccel a vége előtt már a piros-kékek vezettek 72-71-re. Ezután egy óriási rövid­zárlat következett, az ASE elemi hibák so­rát követte el, a Körmend pedig egy 10-0-s rohammal ellépett. A hátralévő időben Ló-Fotó: Molnár Gyula/archív illusztráció ránt, Jackson és Paige is kipontozódtak, nem maradt már sem idő, sem erő a fordításra. Az elődöntőbe a vasiak jutottak. Atom­erőmű SE-EGIS Körmend 80-86 (14-27, 21-16, 19-21, 26-22). Jan Pavlik szakosz­tályvezető azt mondta, hogy nagy csaló­dás ez a vereség, a Körmend jobban akart nyerni. - Nálunk volt egy-két játékos, aki nem fogta fel, hogy a továbbjutásról egy meccs dönt. Le a kalappal, hogy visszajöt­tünk tizenhét pontos hátrányból, de ez na­gyon sok erőt kivett, ami látszott is a végén. Volt lehetőségünk növelni az előnyünket a negyedik negyedben, amikor egymás után kétszer büntetőztünk, de a négyből kettő kimaradt, így csak egy ponttal vezettünk, és az ellentámadásból kaptunk egy trip­lát. Ez a rossz rotációnak volt köszönhető. Aztán még kaptunk hetet, úgy, hogy egyet sem dobtunk, akkor dőlt el végleg a meccs. A fiúk harcoltak, de hiányzott az az éles­ség - főleg az első félidőben -, amire ilyen helyzetben szükség van. A Körmend nem jobb csapat, de nagyobb akarással játszot­tak. Egészpályás letámadást nyomtak vé­gig, pár játékosunkat kikapcsolták, nem si­került sokszor könnyű kosarat szereznünk. Sajnálom nagyon - összegzett.-joko­kpRlUS 20 Hirdessen a Paksi Hírnökben! KEDD PIACTÉR PAKSI Részletes tarifatablazatunk megtalálható honlapunkon További információ: +36 70/458-9809 E-mail: paksitv@paks.hu, paksihirnok@gmail.com 10 7-TELEPAKS MÉDIACENTRUM WWW.TELEPAKS.NET TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: +36 75 311 065, +36 20 852 1520 Irodavezető: Wágner Aranka, Noszkóné Sz. Eszter 3AXOPOHEHHE HeMOHCTpauHOHHUH 3ajT r. IlaKm, yji. “KanBapna” A. 2. (Paks Kálvária u. 2.), miomaflb “CeHTxapoMniar” (Szentháromság tér), y naMSTHHKa TpoHuu PyKOBO- flHTejit ocfinca: Apamca Bamep (Wágner Aranka), EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter) Készenlét 0-24 óráig: +36 30 936 3255 www.pantartemetkezes.hu

Next

/
Thumbnails
Contents