Paksi Hírnök, 2021 (30. évfolyam, 1-16. szám)
2021-03-12 / 5. szám
Sport Paksi Hírnök, 2021. március 12. ■ 19 Javában készülnek a versenyszezonra Fotó: magánarchívum Megérkezett a tavasz, elkezdődött az alapozás a kajakkenu sportban, megkezdték a felkészülést a versenyekre az Atomerőmű SE sportolói. A pandémia miatt egy éve már, hogy nem a megszokott mederben folyik az élet. Bedecs Ferenc szakosztályvezetőt arról kérdeztük, jelenleg hol tartanak a felkészülésben, milyen versenyek lesznek, ha javul a járványhelyzet.- Mikor kezdtétek a vizes edzéseket, kik ülhettek, térdelhettek először hajóba?- A felnőttek közül a lányok, Kiszli Vanda és Pupp Noémi Budapesten készülnek, míg a fiúk, Koleszár Zoltán, Besenyei Ádám, Kollár Kristóf és Hodován Dávid Pakson edzenek. Gyakorlatilag átevezték a telet, heti két-három alkalommal tették vízre a hajókat, csak január végén, február elején a hideg és a nagy szél miatt nem volt erre lehetőség. A magas vízállás is jól jött, mert a túloldalon be tudtunk menni az öbölbe, és szélmentes helyen edzeni. Uszodában is sokat készültünk, nagy segítség, hogy a versenyengedéllyel rendelkező sportolók járhattak úszni. A nagy Duna mellett Fadd-Domboriba is lejárunk, ahol szintén jók a körülmények- Hogy érintenek benneteket a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések?- Most már az ifik és a serdülők is a vízen vannak, és a kicsik is átteszik az edzéseiket a csónakházba. A szigorítások miatt ki kellett jönni az uszodából, így a továbbiakban futás és kondizás lesz, és ha melegszik az idő, és nem fuj nagyon a szél, ők is vízre szállnak A válogatóversenyek korán lesznek, ehhez igazodik a felkészülésünk is, és mivel a mi sportágunk a természetben űzhető, tudjuk tartani a távolságot egymás között, ezért semmi akadálya az edzéseknek A felnőtt versenyzőink közül hárman is csak tizenkilenc évesek, és a többiek is a húszas éveik közepén járnak, ha minden jól alakul, akkor számukra a tokiói utáni olimpia lehet a cél, ami elvileg három év múlva kerül sorra. Hármuknak idén inkább az U23-as versenyekre kell koncentrálniuk Pupp Noéminek reális esélye van kijutni a tokiói olimpiára, hogy milyen hajóban - egyes, páros, négyes -, még nem tudni, jelenleg edzőtáborban készül.- Milyen versenyekre készültök, lesz változás az előző évekhez képest?- Megvan a teljes versenyműsor, maraton Európa-bajnokság, világbajnokság, síkvízi vb és olimpia, ifi és U23 Eb és vb, kész a program, mint ahogy tavaly is volt. Mi Fadd-Domboriban két versenyt tervezünk, június elején régiós diák kupát, július elején pedig vidékbajnokságot, de ember legyen a talpán, aki most megmondja, hogy meglesz-e.- A különböző korlátozások, a bezártság az egy éve tartó járvány miatt hogy alakult a kajak-kenu szakosztály létszáma?- Tartottunk tőle, hogy a járvány okozta korlátozások miatt esetleg többen lemorzsolódnak majd, de ennek szerencsére pont az ellenkezője történt, a kicsiknél ötven feletti a létszám, és jelentkezett több mint tíz gyerek- Közel van a vízi telep az épülő Paks Il.-höz. Jelent majd ez változást a szakosztály munkájában?- Az új atomerőművi blokkok építése bennünket nem érint, és elvileg a későbbiekben sem fog, nem érzékelünk majd belőle semmit. -joko-TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: +36 75 311 065, +36 20 852 1520 Irodavezető': Wágner Aranka, Noszkóné Sz. Eszter 3AXOPOHEHHE JfeMOHCTpannoHHun 3an: r. Ilai-cm, yji. “KanBapna” a. 2. (Paks Kálvária u. 2.), njiomaflb “CeHTxapoMmar” (Szentháromság tér), y naMSTHHKa TpoimH PyKOBO- flHTejib ocbnca: ApaHKa Baraep (Wágner Aranka), EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter)