Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-03-06 / 5. szám
8 ■ Paksi Hírnök, 2020. március 6. Portré Emberi arcok Horváth János és Kunner Mihály Az emberi értékeket, a közösségi kultúrát fontosnak tartó emberek lelkesedése, energiája tartotta életben a kórust - hangzott el a Paksi Városi Vegyeskar negyvenéves fennállása alkalmából tartott ünnepi hangversenyen 2017- ben. Az eseményen köszöntötték a kórus kerek évfordulós tagjait, köztük Horváth Jánost és Kunner Mihályt, akik az alapítótagok közül mindvégig énekeltek a kórusban, és teszik ezt azóta is. Egyetértenek abban, hogy nemcsak a közös éneklés köti össze a kórus egyébként különböző korú, foglalkozású tagjait, hanem ennél jóval erősebb kötelék van közöttük. - Úgy működünk, mint egy nagy család, megosztjuk egymással az örömeinket, a gondjainkat. Mindezt a heti próbáink, a nagyobb fellépéseket megelőző kórushétvégéink és a fellépéseink hangulata egyaránt jól mutatja. Amikor távolabbi helyekre buszozunk, mindig előkerül pár hangszer, és máris szól az ének - összegeztek. - Annak idején városszerte kiplakátolták, hogy tagokat keresnek egy új kórusba. Körülbelül tizenheten jöttünk össze, és 1977 februárjában megalakult a Munkáskórus - idézte fel a kezdetet Kunner Mihály. - Az első fellépésünkön előadott mű szövegében van, hogy boldog, aki énekel. Valóban nagy boldogság, ha az énekünkkel örömöt adhatunk a közönségnek, ahogy az is, ha mások énekét hallhatjuk - tette hozzá Horváth János. Elmesélték, hogy nagy utat jártak be, míg a Munkáskórusból átalakultak a mai Paksi Városi Vegyeskarrá. A több mint negyven esztendő alatt körülbelül négyszáz műre duzzadt a repertoárjuk, amit ma már műfaji és nyelvi sokszínűség jellemez, hiszen a klasszikus művek mellett kortárs és könnyűzenei darabokat is előadnak, illetve a magyar mellett angol, orosz és latin nyelven is énekelnek. Kiemelték, hogy olyan helyeken is jártak, ahova a kórus nélkül biztosan nem jutottak volna el, se szeri, se száma a közös élményeknek. A legemlékezetesebbek egyike számukra a csapat albániai útja, amitől többen óva intették a társaságot, de ők mégis felkerekedtek. - Nem bántuk meg az utazást, mert nagyon kellemes élmény volt, szívélyesen, nagy szeretettel fogadtak bennünket - emelte ki Kunner Mihály. Horváth János elmesélte, hogy találkoztak egy holland kórussal, amelyről kiderült, hogy tagjainak fele és a karnagyuk is magyar gyökerű. - Tiranában jártunk egy katolikus székesegyházban is. A plébános először nem akarta engedni a templomi éneklést, de sikerült meggyőzni, és végül még gratulált is nekünk - idézett fel az albániai útjukról egy másik emlékezetes élményt. A zene egyébként a kórust megelőző időkben is meg-megjelent az életükben. Mindketten Pakson születtek, Mihály tizennégy, János pedig hétgyermekes család sarjaként. Horváth János már az általános iskolában kitűnt énekhangjával, aztán a katonaságnál gyakran zenélt a többieknek fúrulyán, harmonikán. A katonaság előtt is dolgozott már, közben leérettségizett. A leszerelés után a konzervgyárban helyezkedett el, elvégezte a konzervipari szakmunkásképző tanfolyamot, majd a technikumot. Harminchat évig dolgozott a gyárban, 1997. július 17-ig, amikor végleg rátették a kapura a lakatot. Négy gyermek édesapja, egy unokája van, és érkezőben kettő. Kunner Mihály hegesztőnek tanult, majd néhány évig külföldön dolgozott. 1973- ban jött haza, hét évet ő is a konzervgyárban dolgozott, majd az atomerőmű-építkezésen folytatta szakmai pályafutását minősített hegesztőként. Huszonöt atomerőműves esztendő után vonult nyugállományba. Két fia van és három unokája. A kórus előtti időkben is mindig szívesen dalra fakadt, illetve néhány évig cintányéros volt egy zenekarban. A két kórustag egyetért abban, hogy amikor együtt vannak a kórustársakkal, minden bút, bajt elfelejtenek, az éneklés igazi kikapcsolódás és feltöltődés számukra, olyan, mintha egy másik világba csöppennének. Hozzátették, hogy nem könnyű feladat egy-egy új darabot megtanulni, de amikor először szólnak úgy, ahogyan kell, az elmondhatatlanul jó érzés. Arra a kérdésre, hogy meddig szeretnének énekelni a kórusban, azt mondták: ameddig bírják, csinálják. Kohl Gyöngyi
