Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-08-28 / 12. szám
18 M Paksi Hírnök, 2020. augusztus 28. Sport Az ASE sikerével zárult a mérkőzés így áll a Paksi FC két forduló után Fotó: Molnár Gyula A Kaposvár elleni, március 7-i bajnoki óta nem volt kosárlabdamérkőzés a Gesztenyés úti csarnokban, így nem volt meglepő, hogy több százan voltak kíváncsiak az újjáalakult NB I/A-s csapat első edzőmérkőzésére. A vendég NB I/B-s Vasas nagyon fiatal kerettel érkezett, a rutint a paksi csapatban több mint egy évtizedet lehúzott Medve Máté képviselte. A piros-kékek vezetőedzőjét is sokan ismerhetik, Faragó Péter a 2010/2011-es szezonban játszott az Atomerőmű csapatában. Magyar kezdő ötöst küldött a pályára Braniszlav Dzunics, az első pontokat Kovács Ákos, Valerio Bodon és Eilingsfeld János szerezték. Pár perc elteltével aztán sorra pályára léptek a légiósok és a fiatal magyar játékosok is. Már az első negyedben tíz pont fölé nőtt a paksi előny, annak ellenére, hogy látszott az összeszokottság hiánya. Belőtte magát Kevin Capers és Eilingsfeld, aki a támadó lepattanókat is sorra szedte, de nem dőlhettek hátra, a vendégek rögtön kihasználták a lehetőségeiket, sokszor szemnek is tetszetősen járatták a labdát. A harmadik negyed elején csökkentette hátrányát a Vasas, de egy gyors sorcsere és egy nyolc-nullás széria után 67- 43-at mutatott az eredményjelző. Nem csökkent az iram az utolsó felvonásban sem, a hazaiaknak ekkor már többször is sikerült két-három passzos gyors akcióból pontokat szerezniük. Capers ötödik tripláját is beszórta, Kovács Ákos ziccert, majd büntetőt értékesített, magabiztos győzelem lett a vége. Atomerőmű SE - Vasas SC 94-63 (25-14, 24-17, 23-17,22-15).-joko-Két fordulót követően egyetlen ponttal a tabella 9. helyén áll a Paksi FC labdarúgócsapata az OTP Bank Ligában. A 2020/2021-es szezon nyitófordulójában a Fehérvári úti stadionban az újpesti Simon Krisztián keserítette a zöld-fehéreket és drukkereit. A lilák támadója kétszer is bevette Holczer kapuját, míg a PFC-től egyedül Ádám Martin volt eredményes, így 2:1-es vereséggel kezdődött az idény. A második fellépésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban a helyzeteivel remekül sáfárkodó Paksi FC l:l-es döntetlent játszott a tavalyi ezüstérmes Mól Fehérvár FC-vel. A mérkőzésen a 80. percben Szélpál révén Osztermájer Gábor tanítványai szereztek vezetést, amit a hazaiak a 92. percben egyenlítettek ki, Hodzic góljával. - Azt mindenképpen el kell ismernünk, hogy a Fehérvárnak több helyzete volt, azonban tíz perccel a vége előtt mi szereztünk vezetést. A hosszabbításban bekapott gól miatt így az egyik szemünk nevet, a másik sír, mivel közel álltunk a győzelemhez. Összességében azonban úgy gondolom, a Vidi otthonában egy ponttal elégedettek lehetünk. Reális eredmény született - értékelte a találkozót a lefújás után a Paks vezetőedzője. A Paksi FC a következő fordulóban augusztus 29-én 20.30-kor a Mezőkövesd együttesét fogadja. Faller Gábor TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: +36 75 311 065, +36 20 852 1520 Irodavezető': Wágner Aranka, Noszkóné Sz. Eszter 3AXOPOHEHHE .ZJeMOHCTparjHOHHMH 3aji: r. Ilaicm, yji. “KajiBapna” fl. 2. (Paks Kálvária u. 2.), njiomaflb “CeHTxapoMnrar” (Szentháromság tér), y naMHTHHica Tponuti PyicoBoflHTenb ocfiHca: Apamca Bamep (Wágner Aranka), EcTep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter)