Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)
2020-08-07 / 11. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2020. augusztus 7. u 13 Az eltűnt városkép nyomában Fotó: magánarchívum Hajómalmok az Alsó Malomrévben (Wiener Hajman kiadása, kb. 1913.) Valamikor a városképhez tartozott a Duna-kanyar alatt egymás után sorakozó több tucat vízimalom, a hatalmas vízikerék hajtotta gépek finom fehér lisztet őröltek. Egyed Antal 1828-ban 21 malomról írt, húsz évvel később számuk megduplázódott, 1861- ben már 56 malom őrölt a folyón, de 1937-re már csak 10 volt leltárban. A malmok helyét a megyei törvényhatóság jelölte ki a Felső (Malomhegy alatti folyamszakasz) és az Alsó (síksori) Malomrévben, az egyes révekben meghatározták a malomhelyek számát és sorrendjét, a malmok egymástól való távolságát 1898- ban mintegy 200 molnár jelenlétében nagy ünnepséggel fogadták elkészült zászlajukat „melynek egyházi szertartását Spiesz János apát-kanonok végezte, ki tőle megszokott ékesszólással tartott beszéd után megáldotta a zászlót. Daróczy Tamásné zászlóanya remek kivitelű zászlószalagot ajándékozott, melyen a következő szavak olvashatók: Munka, erény, hit - egyesítve boldogít. Kienle József helyettes plébános a molnárok ama rossz szokására célozva, hogy vasárnap is dolgozni szoktak, e szavakat mondta: Hat nap dolgozzál, hetediken imádkozzál’.’ (Pécsi Figyelő, 1898.04.20., 5. o.) Egy eladó vízimalmot kínáló korabeli apróhirdetésből képet kaphatunk e monstrumokról: „Dunai malom igen olcsón eladó, mely a dunai malmok között legújabb és a legmodernebbül van berendezve. Hajói tiszta tölgyfából készültek, emeletes, 20 m hoszszú, 5 pár hengerrel, 5 hasábszitával, Nemzeti-gabonatisztítóval, 2 triőrrel, Rentabel-hámozógéppel, Haggenmacher dupla daratisztítóval, transzmissziók golyóscsapágyasak, meghajtása hátfogas vaskerék, új 11 m hosszú tölgyfatengely, saját villany. Az egész malom kifogástalan. Őrlőképessége 28-32 Mm 24 óránként. Megfelelő ingatlanfedezet mellett részletekben is fizethető. Lehetőleg személyes megtekintést kérek Schőnweitz Miklós malomtulajdonos(Molnárok Lapja, 1933.10.21., 378. o.) Amint aztán megjelentek a gőzmalmok és a villanyerővel dolgozó malmok, egymás után tűntek el a Duna hátáról ezek az évszázados malomipari műtárgyak. 1926-ban helyezték üzembe a Duna partjára épült emeletes Szabó-malmot, napi 200 mázsa teljesítménnyel 12 főt foglalkoztatott. 1933-ban kezdte meg működését a napi 120 mázsa teljesítményű Schönweitz-féle hengermalom. (Paks Monográfiája, 339. o.) Ezt a konkurenciát és a világháború harcait több vízimalom átvészelte, de a szocializmus építését már nem. A tulajdonosok „önként” felajánlották malmaikat megvételre az államnak Az írásos ajánlat az utolsó paksi malomra így szólt: „Paks községben lévő 24 óránként 8-10 q teljesítményű dunai malmomat az összes malom céljait szolgáló berendezésekkel együtt megvételre felajánlom. A malom árára vonatkozólag az Ármegállapító Bizottság által megállapított értéket magamra nézve kötelezőnek elfogadom. Paks, 1952.06.01., özv. Blatt György!’ Az Élelmiszeripari Minisztérium Malomipari Igazgatósága megvásárolta a malmot 7.305 Ft-ért. A minisztériumi döntés alapján az utolsó három működőképes dunai malomból a hatóság csak egyet, a ráckeveit őrizte meg múzeumi célra, az uszódit és a paksit sorsára hagyta. A család 1955-ben még feljavította, de már nem rendelkezhettek vele, csak az állagát védhették, aztán az 1956-os jeges árvíz a roncsot egészen a téglagyárig nyomta. Blatt Ferenc így emlékezett: „egy félkezű malomőr, aki árvíz idején persze hogy nem tudja kimerni a malomból a vizet, nem hibás. Azok az emberek viszont, akik a tulajdonosokat a malom közelébe sem engedték igenis roszszat cselekedtek”. (Paksi Hírnök, 1994.03.09.) A Telelőbe megőrzésre kivont, államosított, utolsó paksi vízimalom a közöny, az érdektelenség, s a hatalomtól való félelem áldozataként az elherdált örökség egyik szomorú jelképévé vált. „Ott ahol a paksi téglagyárnál majdhogy nem kilencvenfokos kanyart vesz a Duna, s ahonnan egyenes víziút vezet a zádori révhez, árválkodik egy korhadó deszkájú, minden eresztékében recsegő tákolmány... partravetve hever a hajdani malom, verebek fészkelnek gerendái között, s a gyerekek játszanak benne rabló-pandúrt, a vihar cibálja, az eső korhasztja, míg egy szép napon összerogyik az egész alkotmány, hogy végérvényesen átadja magát az enyészetnek.” (Tolna Megyei Népújság, 1958.02.26., 4. o.) Blatt György és Pál megmentették a hajómolnárok szép céhládáját és védőszentjük, Nepomuki Szent János festett képét is. A malmot az Építésügyi Minisztérium 1958 nyarán műemlék jellegűvé nyilvánította. 1959-ben elkészítették a rekonstrukciós terveket, de már túl későn. A felmérések befejezése után néhány héttel a hajómalom összeomlott. Berendezési tárgyait a tanács udvarára szállították, ahonnan lassan „elkopott”. A paksi vízimolnárok céhládája a bajai múzeumba került. (Műemlékvédelem, 1965., 4. szám, 214. o.) Napjainkban Magyarország utolsó hajómalmának újraépített működő rekonstrukciója Ráckevén, a szépen felújított parti sétány mellett található. A paksi korzó felújítása után egy ehhez hasonló hajómalom-reprodukció nemcsak mint turisztikai látványosság lenne hasznos, de viszszahozná az eltűnt városképi miliőt, és méltó emléket állítana a paksi vízimolnárok munkásságának. dr. Hanoi János
