Paksi Hírnök, 2020 (29. évfolyam, 1-20. szám, 1-9. különszám)

2020-06-05 / 7. szám

12 U Paksi Hirnök, 2020. június 5, Mozaik Mesterségekről első kézből Simon Péter zenepedaqóqus Új sorozatunkban különböző szakmákat ismerhetnek meg azok egy-egy helyi kép­viselője által. Elsőként Simon Péter ze­nepedagógus, karnagy a Paksi Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója be­szélt mestersége szépségeiről, nehézségei­ről.- Milyen főbb állomások voltak eddigi szakmai pályafutása során?- Pedagógus családból származom, édes­anyám biológiát, földrajzot és testnevelést tanított általános iskolában, édesapám gim­náziumi testnevelő volt. Énektagozatos ál­talános iskolába jártam, második osztály­ban be kellett iratkozni a zeneiskolába. Ott kezdtem trombitálni, és hamarosan az isko­la fúvószenekarában találtam magam. Gyer­mekként a pedagógus pálya egyáltalán nem vonzott, zenélni azonban szerettem. A Pé­csi Művészeti Szakközépiskolában érettsé­giztem, majd a Zeneművészeti Főiskola kö­vetkezett, először karnagy, majd trombitata­nár, kamaraművész diplomát szereztem. A tanulmányaim utolsó évében dolgoztam is. A főiskolán kaptam óraadói állást karnagy­ként, emellett óraadó tanárként tanítottam az akkori paksi zeneiskolában. Gondolkod­tam még továbbtanuláson, karmester sze­rettem volna lenni, de a rendszerváltás után nagyon magas lett volna a tandíj. A paksi ze­neiskolában jó volt a légkör, így maradtam, és már főállásban dolgoztam tovább az in­Fotók: Szaffenauer Ferenc tézményben. 1997-ben igazgatóhelyettes lettem, aztán 2010-ben az iskola igazgatója. Ezt nem terveztem, ez egy folyamat volt, azt viszont igen, hogy fúvósokat tanítok, illet­ve a vezénylés is előtérbe került. Tíz éven át a Paksi Városi Vegyeskart, majd a szekszár­di Liszt Ferenc Pedagógus Kórust vezettem, 2019 óta pedig a tolnai Ad Libitum Kamara­kórus karnagya vagyok. A paksi evangélikus gyülekezet énekkarát 1999 óta segítem. Ze­neiskolai kollégáimmal kamarakórust alakí­tottunk, amellyel nagyszabású koncerteket adtunk, lemezünk jelent meg, nemzetközi versenyen ezüst diplomát nyertünk.- A hangszeres zenélést vagy a kórusveze­tést szereti jobban?- Szeretek trombitálni, szeretem a csopor­tos muzsikálást is, de manapság inkább a vezénylés köt le, az újraalkotás, és hogy egy arra fogékony embercsoportnak átadjam a tudásomat. A sikeres munka élvezete moti­vál igazgatói tevékenységem során is: közö­sen tudunk örülni egy jól zárt tanévnek, jó produkciónak, növendékeink sikerének.- Mennyire népszerű, megbecsült a zeneta­nári hivatás?- Már gyermekkoromban is tapasztaltam, hogy a pedagógus szakma társadalmüag és anyagüag sem örvend nagy elismerésnek. Főiskolás koromban sem vonzódtam a ta­nárság iránt. Amikor zenetanár lettem, tá­vol álltam a pedagógus minőségtől: egy lel­kes fiatalembert elsősorban a tanítás, a gyors siker motivál. Sok kudarc, botladozás kellett ahhoz, hogy tapasztalatot szerezzek és meg­érjek a feladatra. A pedagógusi hivatás foly­tonos tanulást igényel. Nemcsak a pedagó­gus tanítja a gyermeket, hanem ez fordítva is érvényes. Aki nem így gondolkodik, az régen pályát változtatott. Akit nem az anya­gi jólét motivál a pályaválasztásban, hanem szeret emberekkel foglalkozni, alkotni, az jól érzi magát ezen a pályán.- Milyen nehézségek adódhatnak még? Gondolok itt például a folyamatos délutá­ni munkarendre.- Ez berendezkedés kérdése. A munkaren­dünk elsősorban a kisgyermekes hölgy kol­légák körében okozhat nehézséget. Én is délután és este végzem a fő tevékenységem, de intézményvezetőként már reggel be kell mennem az iskolába, ez egész napos elfog­laltságot jelent. Az is lényeges, hogy a művé­szeti iskola tanárai egyben művészek is. Ön­álló alkotómunkát végeznek, kórusokban énekelnek, zenekarokban játszanak, szóló­karriert építenek.- Mi ad Önnek motivációt?- Szerencsére mindig vannak új kihívások, ha az ember reggel úgy kel fel, hogy úgy érzi, már nincs hová fejlődnie, akkor az az élete utolsó napja. Rengeteg továbbképzé­sen, kurzuson vettem részt, nemzetközi hírű professzoroktól tanultam. A szakiskolában és a főiskolán is csodálatos tanáraim voltak. Az egyik mentorom arra bíztatott, hogy le­gyek olyan, mint a szivacs. Arra töreked­tem, hogy minden tudást magamba szívjak, amit csak lehet. Aki zenetanár szeretne len­ni, ne adja fel a hitét és lelkesedését, mert ez egy nagyon szép hivatás, aminek a sikere jól mérhető. Sólya Emma

Next

/
Thumbnails
Contents