Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-03-08 / 5. szám
Sport Paksi Hírnök, 2019. március 8. u 19 Győzelemmel tért vissza Braniszlav Dzunics Fotó: Molnár Gyula A Sopron elleni győzelemmel tért vissza az Atomerőmű SE NB I/A-s férfi kosárlabdacsapatához Braniszlav Dzunics. A szerbmagyar edző harmadik alkalommal vette át a paksi csapat irányítását. A 2008/2009- es bajnokságban aranyérmet, 2015-ben Magyar Kupa bronzot nyert tanítványaival. A bajnokság szünetében beszélgettünk vele. Nemsokkal később a Sopron KC ellen lépett pályára vezetésével az Atomerőmű SE.- Sokat gondolkodtál a vezetőedzői felkérésen?- Gondolkodtam rajta, de nem sokat. Nem unatkoztam, jólesett egy kis kikapcsolódás, kávézás, kutyasétáltatás.- Milyenek voltak az első benyomásaid a csapatról?- Úgy látom, hogy ez a csapat szeret dolgozni, vevők a munkára. Vannak olyan játékosok, akikben több van, mint ami eddig megmutatkozott, mindent megteszünk azért, hogy ezt a tudást kihozzuk belőlük. Amikor elfogadtam a felkérést, megbeszéltem Tóth János szakosztályelnökkel, hogy a kereten már nem változtatunk, mert az idő nem engedi.- Milyen elvárásokat fogalmazott meg feléd a szakvezetés, és te mit vársz az alapszakasz végére?- Az ASE-nál mindig vannak elvárások, habár ebben a bajnokságban már nem olyan mértékűek, mint régen. Mindenki szeretné, ha bekerülnénk a rájátszásba. Úgy gondolom, lépésről lépésre kell haladni. Az edzéseken úgy kell dolgozni, hogy a csapat jobban játsszon, aztán ezt minden öszszecsapáson meg is kell mutatni. A legfontosabb, hogy végre el kell kezdeni megnyerni a meccseket. Nagyon nagy gondnak érzem, hogy sokszor az utolsó percekben ment el a győzelem. Kérdés, hogy csak a végjátékkal van probléma, vagy az egész meccsel, és a végjáték csak következménye az addig történteknek. Idény közben két kulcsjátékos, Evans és Trajkovski is távozott, így teljesen más lett a csapat. Sok a kapott pont, ezért elsősorban a védekezésen kell javítani. Az első mérkőzést Braniszlav Dzunics vezetésével a Gesztenyés úton, a Sopron KC csapata ellen játszották Eilingsfeldék, a bajnokság 20. fordulójában. A mérkőzés előtt a paksi vezetőedző azt mondta: remélem, a játékosaink keményen, a megbeszéltek szerint játszanak, akkor meglesz a győzelem. Az első negyedben a Sopron akarata érvényesült, az ASE futott az eredmény után, akadozott a támadójáték, de a negyed végére sikerült három pontra felzárkózni. A második felvonás közepéig Kovács Ákos pontjaival tartotta a lépést a Paks, majd Eilingsfeld és Faust is csatlakozott hozzá. A negyed végén Henton betörésből szerzett két pontot, ASE előnnyel ért véget az első félidő. A nagyszünet után is kemény, fizikális játékot láthattak a nézők, hol itt, hol ott volt az előny, egészen a huszonhetedik percig. Ekkor Henton egy triplát, Ruják pedig egy kettest tett be a vendéggyűrűbe, az állás így 62- 56-ra módosult. Forrósodott a hangulat, a szürke ruhások nem voltak mindig a helyzet magaslatán, véleményes ítéletek sora követte egymást. A végén Jevtovicé volt a főszerep, aránylag megnyugtató előnyt sikerült gyűjteni az utolsó tíz percre. A negyedik negyed elején Medve középtávolija után tíz pontra nőtt a hazai előny. Norfleet egy, Henton két triplát is elsüllyesztett, a harmincötödik percben Ruják közelije után, már tizenöt ponttal vezetett a paksi csapat. Akadoztak a vendégtámadások, a paksi játékosok - Faust, Eilingsfeld - pedig lélekölő zsákolásokkal növelték az előnyt. Henton hármasával lépte át az ASE a százpontos határt, és végül biztos, nagyarányú győzelmet aratott. Atomerőmű SE - Sopron KC 105-85 (17-20, 24-18, 27-22, 37-25). A paksi pontszerzők Henton 27, Faust 23, Kovács 14, Eilingsfeld 13, Jevtovic 9, Norfleet 8, Ruják és Williams 4-4, Medve 3. A mérkőzés után Ruják András azt mondta, hogy részben sikerült kivitelezni, amit elterveztek - Kicsit sok a kapott nyolcvanöt pont, de ezen még tudunk javítani. Még tanuljuk az új dolgokat, amiket Báné elvár tőlünk - fogalmazott. Braniszlav Dzunics így értékelte a mérkőzést: Örülök, hogy nyertünk, nagyon nagy szükség volt arra, hogy megtörjük a rossz sorozatot Nagy energiával, de sok hibával játszottunk, főleg a védekezésben. A következőkben ezeknek a kijavításán kell dolgoznunk Kovács József Szakács- és felszolgálótanulók jelentkezését várjuk gyakorlati képzésre. Telefon: 06-75/311 -272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk - felújított panorámás terasszal - vállalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is.