Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-03-08 / 5. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2019. március 8. ■ 11 Városi olvasmányok A nemzeti ünnepről Fotó: magánarchívum 1848. március 15-e azon történelmi események egyike, mely önmaga fölé emelkedett. Mitikus jelleget kapott, és csak a csodálat hangján illik róla szólni. Minden évben újragondoljuk, újraolvassuk a történéseket, hiszen minden részlete nem vésődik a tudatba. Sok elnevezés, gondolat ötlik fel bennünk március 15-e említésekor. A fiatalok, az ifjúság ünnepe, a szabad sajtó napja. Ez is mutatja erős kötődésünket a márciusi eseményekhez és megkülönböztetett tiszteletünket az események szereplői előtt. Elgondolkodom, ha választ kellene adni arra a kérdésre, hogy kik voltak 1848-49 legjelentősebb személyiségei, kik azok, akik az eseményeket előkészítették, kiváltották, mozgatták, szép névsor kerekedne. Széchenyi, Kossuth, Wesselényi, Batthyány, Kölcsey, Deák, Lovassy fémjelezték az 1820-as, 30-as években azt a reformkori ellenzéket, melynek parlamenti szereplése és magántevékenysége nyomán a nemzet öntudatra ébredt. S aztán a „Márciusi Ifjak”, a pesti forradalom hősei: Petőfi, Jókai, Degré, Vasvári, Vajda, Irinyi - és még hosszan sorolhatnám - képviselték a megalkuvás nélküli fiatalos lendületet. Az 1848. március 23-án megalakult kormányban a „nagyok” mellett Szemere, Mészáros, Klauzál, Eötvös neve jelzi azt a minőséget, mely a reformkori törekvések betetőzéseként kormányképes erővé nemesült. A március 13-i bécsi forradalom és a pesti 15-i események hatására, valamint a Bécsben tárgyaló Kossuth vezette küldöttség követeléseinek engedve az udvar meghátrált, majd március 17-én hozzájárult gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséhez, beleegyezett az önálló magyar kormány megalakulásába. Mindez törvényesen, egy csepp vér nélkül történt. Mondhatjuk: a történelem olyan forgatókönyvet produkált, melynél különbet író sem alkothatott volna. Az utolsó rendi országgyűlés három hét alatt megalkotta a feudális állam jogintézményeit lebontó törvényeket, kidolgozta az új államszervezetet, törvényekben biztosította az alapvető polgári szabadságjogokat, és jelentős gazdasági jellegű jogszabályokat fogadott el. Három hét alatt több mint félévezredes feudális jogelveket törölt el, lerakta a modern polgári Magyarország alapjait. Ehhez férfiak kellettek, művelt, honszerető, bátor, elszánt, önzetlen férfiak, akik ha kellett, vagyonuk egy részét ajánlották meg. Akik követi megbízásukat adták vissza, ha nem értettek egyet az utasítással. Akik éjt nappallá téve dolgoztak, munkájukkal, tehetségükkel szolgálva az ügyet. És sokan a legdrágábbat, az életüket adták a hitükért, meggyőződésükért, a hazáért. A bécsi udvar a nemzetiségek elégedetlenkedését is kihasználva burkolt, majd nyílt ellentámadásba kezdett. A szabadságharc - tíz és fél hónapos hősies küzdelem után - az orosz cár közel 200 ezer fős csapatai előtt, 1849. augusztus 13-án, a világosi fegyverletétellel ért véget. Arad történetét és az azt követő éveket nem idézem. Újra messzire visznek a gondolataim. Történelmünk során fenyegetett, szorongatott minket bolgár, besenyő, német, tatár, török, román, cseh, francia, szerb, orosz - hosszú a sor. A magyarság sorsa folyamatos küzdelem volt a fennmaradásért. S eddig mindig akadt, aki felvette a harcot, felemelte a fegyvert Sokszor a biztos bukás tudatában. Eddig akadt. Eddig fennmaradtunk, köszönhetően a nép élni akarásának, életképességének, a hősöknek, a bátraknak, a hitnek és a tenni akarásnak. Ma is szükség van arra, hogy legyen közös gondolatunk, közös gondolkodásunk, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a Haza több mint egy ország, több mint egy, a Föld golyón kijelölt rész. S azt is tudjuk, hogy többféle Haza van. Egy a génjeinkben, egy a nyelvünkben, a gondolkodásunkban, az értékeinkben, a hagyományainkban, a történelmünkben. És egy a Kárpát-medence éppen aktuális részén. Nekünk ezek mind együtt a Hazánk, amit vigyázni kell. Szóval a márciusi forradalom emléknapjai jönnek. A történelmi múlt, a bátrak emlékezete, a kokárda ünnepet hoz az emlékezésbe. L. Simon László szavai jutnak eszembe: „Nézzünk vissza egykori forradalmunk nagyjaira, s keressük egymásban Petőfi arcát, Jókai szemét, Kossuth lelkesen lendülő karját, Batthyány tört magyarsága mögötti ragaszkodását és kitartását, Széchenyi szárnyaló szellemét, Deák ravaszságát, Arany keserédes mosolyát. Vagy csak olvasgassunk néha régieket: Mikszáth cikkeit, karcolatait vagy éppen Illyés Gyula naplóit - a hazaszeretet breviáriumaként, mindig rátalálva egykét lélekerősítő mondatra: „Irányunk a hazaszeretet - írta Mikszáth a Magyar Néplap szerkesztőségi üzenetében 1874-ben -, de az okos hazaszeretet, mely nem hajt lehetetlen túlságok után, törekvésünk a szabadság, de a célszerű szabadság, mely a viszonyok korlátái között csak addig terjeszkedik, ameddig takarója ér.” Teli Edit „Ó,fájó büszkeségem s vigaszom,/ Arad, - édesbúsan szivembe vág,/ Hogy bölcsőm s szent bitóid egyazon! Erdőid bús fájából ácsolák...” Tóth Árpád: Arad
