Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-03-08 / 5. szám
Portré Paksi Hírnök, 2019. március 8. ■ 9 Jó napot, mi újság? Tóth Judit Amikor dunakömlődiekkel találkozom - hiába élnek hosszú ideje Pakson szinte kivétel nélkül a „kömlődiségükről” beszélnek. Ismerőseim úgy tekintenek a Dunakömlődön töltött gyermekkorukra, mint egy soha meg nem ismételhető időre az életükben. Tóth Judit tanárnő is mosolyogva meséli paksi születésének körülményeit, ezzel együtt a kivételesen szép gyermekkorát, amit a család egyedüli gyermekeként az unokatestvéreivel élt meg Dunakömlődön. Óvodába és általános iskolába is ott járt, pedig abban az időben a szülők előszeretettel vitték Paksra a gyermekeket, bízva abban, hogy jobb helyen lesznek a városi iskolában. Judit édesanyja viszont úgy gondolta, az a gyerek, akiben ösztönös akarás van a tudás megszerzésére, és szorgalmas, egy kis iskolában is tud érvényesülni. Ez így is lett. Judit az általános iskolás évek után a paksi gimnáziumba kerül, onnan magyar szakos bölcsész-tanár szakra, a Szegedi Tudományegyetemre, majd a fiatal tanárjelölt felveszi a földrajz szakot is a Juhász Gyula Pedagógusképző Főiskolán. Élete egyik legboldogabb időszakát éli meg Szegeden. Megfordul a fejében, hogy a diplomaosztó után szerencsét próbál távol az otthonától, de a véletlen és a - ma már tudható, hogy időtálló - szerelem hazahozza, és Pakson, az egykori Móra Ferenc iskolában kezd tanítani magyar nyelv és irodalom tantárgyakat, földrajzot, környezetismeretet. Kezdő pedagógusként tanulni kezdi a kiskamasz gyermekiélek változásait, együtt értelmezi a gyerekekkel a megszólalás nehézségeit, a tantárgyi tudás átadása mellett segíti őket a magabiztos kiállásban, a közlendőjük érthető megformálásában. Sokat segít neki Szabóné Margitka tanárnő, aki - ahogy Judit meséli - a klasszikus „tyúkanyós”, tanítói ösztönnel felruházott pedagógus, s aki megkülönböztetett figyelemmel kíséri pályakezdő tanártársa munkáját. Apró nehézségek akkor alakulnak ki, amikor az iskolaösszevonások következtében Juditnak más intézmény után kell néznie, de végül megnyugtató megoldás születik, az Energetikai Szakközépiskolába kerül. Szép pályaív a fiatal tanár életében: az egykor kisiskolásként, otthon, a babáit tanító kislány a tanári diploma megszerzése után kisiskolásokat tanít, majd a kamaszok, jobbára fiúk teszik próbára tanári képességeit. Mélyvízbe kerül, gépésztanulók közé. Akkor a húszas évei második felében jár, s új nyelvet tanul: a kamaszok világhoz, tanuláshoz, irodalomhoz viszonyuló nyelvét. Közben képzi magát, az akkoriban bevezetett kétszintű érettségi rendszert tanulja, ezzel párhuzamosan a földrajz szak egyetemi kiegészítő szakára jár. A tanítás és tanulás mellett elvállalja, hogy a szakközépiskolás gyerekekből verbuvált csoporttal több megye tekintetében látogatásokat tesz általános iskolákban - az energetikai szakközépiskolát népszerűsítik. Közben a célja nem változik: valós, tartalmas, használható tudást átadni a gyerekeknek. A „fiaival” kiváló eredményeket érnek el nyelvészeti, helyesírási versenyeken, a bonyhádi Wass Albert életét feldolgozó tematikus vetélkedőn, ahol a Tizenhárom almafa című elbeszélés feldolgozását a tanítványok kiváló előadással koronázzák meg. Használni kezdi a tanítás során a kooperatív és projektmódszert. (Megjegyzem, ezek a módszerek alapos, hosszas felkészülést kívánnak a pedagógustól.) A József Attila Klárisok című verséhez filmet forgató diákjai bizonyára egész életükben nem felejtik el ezt a remekművet. Mindezeket szinte egy gondolatba foglalva, pontos megfogalmazásokkal beszéli el Judit, akire a beszélgetés e pontján már csupa kérdőjellel nézek, hiszen ha valaki optimista, lelkes, minden körülmény mellett és ellenére alapos és kitartó, akkor miért hagyja el a tanári pályát és kezd „új életet” az atomerőműben? A jól működő emberi-tanári kapcsolatait nem könnyen felszámoló pedagógus óvatosan fogalmazza meg döntése indokait: a megváltozott társadalmi rend, ideértve a családok megváltozott hozzáállását a tanításhoz, illetve a tanítás elvárás szerinti tartalma. Érthetően, de körültekintően fogalmaz, s már az órájára néz, hiszen a Csengeybe siet, a könyvtárba, az önképzőkörbe, melynek vezetését 2014-ben vette át Serdült-Benke Éva tanárnőtől. Az aktuális téma Bulgakov, de az elmúlt évek során az önképzőkör tagjai elemezték az irodalom női alakítóit, a kortárs szerzőket, a Nobel-díjas írókat. Az olvasókör tagjai gyakran keverednek értelmes-elemző vitába egymással egy-egy mű vagy életút feldolgozásakor - nagyon helyesen, hiszen a művek közös feldolgozása a céljuk. Miután a nők vannak többségben a társaságban, akik a konyhában is otthonosan mozognak, a beszélgetések mellé gyakran társul gasztronómiai élmény is. Kérdésemre, hogy mit olvas mostanában, Judit két olyan szerzőt említ, akikről - nem szégyellem bevallani - még soha nem hallottam. Ekkor már öltözik, indul a beszélgetőtársaihoz, viszi magával Bulgakovot, az író morális-társadalmi kérdéseit és felvetéseit, a szöveget, a művet, mely mélyebb gondolkodásra, tartalmi megismerésre késztet. Viszi magával A Mester és Margarita tanulságait, melyből egy gondolat hívta életre a mai beszélgetést is: „Úgy áll a dolog, hogyha egy ember belső világa, a lelke nem tartogat meglepetéseket számunkra, akkor személye érdektelen.” Judit belső világa és lelke - már messziről látszik - meglepetéseket tartogat. Visszafogott, csendes meglepetéseket, olyan személyiséget, aki mellett jól érzi magát az ember. Teli Edit
