Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-02-08 / 3. szám
16 U Paksi Hírnök, 2019. február 8. Mozaik A farsangi időszak a jókedvé a mulatozásé, és a lakomáké A vízkereszttől - a húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdetéig - hamvazószerdáig tartó időszak a farsang, amikor a mulatozásé, a roskadásig terített asztaloké a főszerep, de a régi időkben ez volt a lakodalmak ideje is. Ehhez a több hetet felölelő időszakhoz számtalan hagyomány, népszokás kötődik. Ha ezeket szeretnénk maradéktalanul bemutatni, egy többkötetes művet kellene közreadnunk, így ehelyütt csupán egy kis ízelítőre, néhány érdekességre futja. A farsang bajor-osztrák jövevényszó: a „vaschang”-ból származik. Első írásos jelentkezését 1283-ból bajor-osztrák adatokból ismerjük. Magyarországon a farsang kialakulása a középkorra tehető, elsősorban német hatás eredményeként. Elterjedése valószínűleg három fő területen történt: a királyi udvarban, a városi polgárság és a falusi lakosság körében. A királyi udvarban jelentős volt az itáliai hatás, míg a másik két szinten német hatással kell számolni. Ezt az is bizonyítja, hogy a karnevál - amely olasz jövevényszó -, bár számos európai nyelvben megtalálható, nálunk a farsangra nem honosodott meg, olvasható a Magyar Néprajzi Lexikonban, ahogy az is, hogy a farsang legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás. Történeti adatok tanúsága szerint a 15. század óta ismeretes és kedvelt, számos formája ma is él Magyarországon.- A farsangi időszak lényege az volt, hogy az év szigorú menetrendjét kicsit megtörje, lehetőséget adjon a lazításra. A különböző táncos, zenés mulatságok mellett az alakoskodás is kedvelt szórakozási mód volt. Ekkor néhány kellékkel, vagy komolyabb előkészületek után egy másik alak bőrébe bújva oldották a hangulatot vagy éppen saját feszültségüket az emberek. Ez alatt a néhány óra alatt a közösség szabályai alól kibújva durvább tréfákat, incselkedéseket is megengedhettek maguknak az alakoskodók, hiszen az álarc „védte” őket, nem mellesleg a közösség tagjai is elnézőbbek voltak ebben az időszakban - fejtegette Kákái Emese múzeumpedagógus, a Paksi Városi Múzeum munkatársa.- Bár az említett alakoskodás más jeles napokhoz is köthető, a legfőbb alkalma a farsang időszaka, azon belül is leginkább a far-Fotó: pixabay.com sang farka. Népszerűek voltak az állatalakoskodások, leginkább a medve-, a ló-, a kecske, a gólyafigura. így beöltözve jelentek meg a fonóban vagy egyéb közösségi színtéren, majd elszórakoztatták a jelenlévőket, a medvét táncoltatták, a gólya a lányokat próbálta csipkedni, a kecskére és a lóra alkudoztak. Elterjedt volt, hogy valamilyen kis jelenetet (dramatikus játékot) adtak elő a beöltözött fiatalok, általában a legények. Ez lehetett például halottas játék, bolond lakodalom vagy akár betyárjáték. A hazánkban talán leginkább ismert farsangi alakoskodás a Mohács környéki sokácok busójárása, amely egy tavaszváró, téltemető népszokás. A busójáráshoz hasonlóan még ma is széles körben ismert az a szertartás is, amikor szalmabábut égetnek el vagy dobnak vízbe, ezzel igyekeznek elűzni a telet, a rossz dolgokat az életükből az emberek. Erre virágvasárnap (húsvét előtti vasárnap) van az utolsó lehetőség, csak az ezen a napon hordozott és „megölt” bábut hívjuk kiszének. A többi csak egy név nélküli, felöltöztetett szalmabáb - emelte ki Kákái Emese. A szakember arról is beszélt, hogy az udvarlás, a párválasztás, a lakodalmak legfőbb ideje a farsang időszaka volt a régi paraszti életben, a báloknak elsősorban a párválasztásban volt nagy szerepük (pl. a legény az első táncra leendő jegyesét kérte fel, aki ezt azzal köszönte meg, hogy bokrétát tűzött a kalapjára, úgymond „lefoglalózta”, egyértelművé tette a kapcsolatukat mindenki előtt). Ezért a farsang adott alkalmat arra is, hogy „figyelmeztessék” azokat, akik még nem mentek férjhez. A vénlánycsúfolásnak különböző változatai voltak, pl. a Dunántúlon is ismert tuskóhúzás, amikor a falubeli legények fatuskókat húztak végig az utcán rossz fazekak püfölésével, kiáltozással keltett nagy zaj kíséretében. Azoknál a házaknál, ahol eladósorban lévő (16 évesnél idősebb) lány lakott, ám az adott évben sem kelt el, megálltak, az egyik tüsköt odahúzták a kiskapu elé, hogy a leány reggel ne tudjon kijönni rajta. Ez egy enyhe verziója volt a vénlánycsúfolásnak, durvább volt, amikor ki kellett menniük a lányoknak, és nekik húzniuk a tüsköt, vagy ostorpattogtatással hajtották az egy csoportba terelt lányokat, utóbbi volt az úgynevezett szűzgulyahajtás. Kákái Emese arra is kitért, hogy farsang idején egyébként nemtől, kortól, családi állapottól függetlenül mindenkinek lehetősége volt a mulatságra, így volt például aszszonyfarsang, ahova csak házas, gyermekes asszonyok kaptak „kimenőt”. Ez volt az egyetlen alkalom számukra az esztendőben, amikor férfi kíséret nélkül, magukban mulatozhattak. A táncos szokásokhoz tartoznak a különböző köszöntők, jókívánságok, termékenységvarázsló elemekkel ötvözve. Ezeket a falubeli legények, fiatal házasok, esetleg serdülő fiúk vitték végbe: felkeresték a szomszédaikat, rokonaikat, a lányos házakat, és néhány soros dalt énekeltek, amiben minden jót, egészséget, gazdagságot, szerelmet kívántak, esetleg megtáncoltatták a hajadonokat, s a jókívánságokért valamilyen ajándékot, mondjuk kolbászt, sonkát, tojást kaptak. Ezt szegényebb gyerekek is megtehették, így „gyűjtöttek” a családjuknak élelmet. A leírtakból látható, hogy valóban nagyon sokféle szokás kapcsolódik a farsangi időszakhoz. A mulatozás, télűzés, udvarlás, párválasztás, miegyéb mellett érdemes még az étkezésről is szót ejteni, hiszen ezen a téren is jobban elengedték magukat az emberek a nagyböjt előtt. Ismertek kifejezetten farsangi fogások, mint például a borral készült húsételek, de az első, ami valószínűleg mindenkinek beugrik, nem más, mint a farsangi fánk, aminek több receptváltozata létezik. Kohl Gyöngyi
