Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-12-06 / 23. szám
Megnyitották az adventi udvart- Az advent időszakát változatos programokkal szeretnénk gazdagítani, törekedtünk arra, hogy minden korosztály találjon kedvére valót - erről is beszélt Szabó Péter polgármester az adventi udvar megnyitóján, és arról is, hogy lássuk meg mindazt a jót, ami történik velünk, teljen meg a szívünk szeretettel. A köszöntő után meggyújtotta az adventi koszorún az első gyertyát, majd a Vadrózsa Tánccsoport adott műsort, és fellépett Pál Dénes. A december 22-ig nyitvatartó adventi udvarban lesz többek között népi játszótér, jótékonysági sütivásár, szaloncukor-készítés, fellép mások mellett a Berek Brothers, az USNK, az Iszkiri zenekar, a Shisha Café, Caramel, DJ Venom, a Kaláka együttes, Radics Gigi, helyi kórusok Az adventi programkínálat a Csengey központ és a város honlapján megtalálható. Dunakömlődön is megnyitották az adventi programsorozatot. Az első gyertyát D. Nagy Tamás, a paksi pünkösdi gyülekezet lelkipásztora gyújtotta meg, közreműködött a Tehetség Művészeti Iskola, és fellépett a Misztrál együttes. Az estek péntekenként 18 órától lesznek, idén a faluháznál. A katolikus plébánia, helyi civilszervezetek, a Csengey központ és a Faluház munkatársai együtt szervezték az adventi programsorozatot.