Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-11-22 / 22. szám

14 ■ Paksi Hírnök, 2019. november 22.

Mozaik

Az eltűnt városkép nyomában

Fotó: magánarchívum

Nagy felzúdulást keltett a paksiak körében, amikor 1841-ben a folyószabályozás során átvágták az imsósi kanyarulatot Paks és Ordas között. A félelem nem volt alaptalan, mert a város szakadatlan ki volt téve a víz ostromának, a felállított védsarkantyúk sem tudtak a vízfolyásnak olyan irányt adni, hogy csillapítsák a sodrást a város partja alatt. A következő évtizedekben a város felőli Duna-part évről évre rongálódott, egész házsorok dőltek a Dunába. A város elöljárói folyamatosan lobbiztak a helyzet orvoslása érdekében, míg végül 1899 októberében több országos lapban versenytárgyalási felhívást jelentetett meg a Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatal „a paksi Süveges rév és Piaczi rév között levő Dunapart biztosítása czéljából szállítandó és beépítendő kőhányási anyagnak és régi kőrakat felbontásnak, föld kiegyenlítésnek vállalati úton való biztosítására”. (Pesti Napló, 1899. október 15. 22. o.) A Duna-part kőburkolati munkáját a tenderen győztes Magyar Építő Rt.

1901 végére befejezte, a város pedig saját költségén a part földfeltöltési munkálatait. 1903 tavaszán már konkrét tervek voltak a terület hasznosítására: „Ezen a szépen megépített parton, most a község sétateret óhajt készíttetni. Hogy mennyire szükséges egy sétatér Pakson, azt azok előtt, kik az itteni viszonyokkal ismerősek fölösleges külön is felemlíteni. Nincs Paksnak egyetlen helye, hol a munkában fáradt ember üdülést nyerne, hova a nyári rettenetes, szaharai portól, mint oázisra menekülhetne. Most azonban

az elöljáróság ilyet is létesíteni kíván. Felkérte tehát azokat a háztulajdonosokat, kiknek kertjeik a partra nyúlnak, hogy engedjenek át kertjeikből csekély részt a közönségnek.” (Tolnavármegye, 1903. április 12. 5. o.) Erzsébet királyné magyarok iránti szeretete legendás volt, ennek tükrében nem is csoda, hogy Sissi halálát valóságos sorscsapásként élte meg az ország. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter a gyilkos merénylet után egy hónappal felhívást intézett a vármegyék, városok lakosságához, hogy ültessenek ligetet a királynő emlékére azokból a fákból, melyek a felséges asszonynak különösen kedvesek voltak. Ez egybecsengett a századfordulón meginduló városrendezési tervekkel. „A part befásítását már elvégezték, jelenleg a község által adott kert parkírozásán dolgoznak. Remény van tehát arra, hogy a közeljövőben ünnepélyesen megnyitják Pakson a megdicsőült királynénk nevéről elnevezendő teret: az Erzsébet sétányt.” (Tolnavármegye, 1903. április 12. 5. o.) A következő években tovább fejlesztették a sétányt, a rózsaágyások, a japánkert, a hajóállomás és az uszoda messze földön híres turisztikai attrakcióvá emelték. A régi képeslapokon megőrződött idilli, romantikus állapotnak az 1950-es években vetett véget a 6-os főút és a vasútvonal kiépítése, amivel elvágták a Duna-parti sétányt a város lakóitól. A Duna-parti korzó tervezett teljes rekonstrukciója után megfontolandó visszaadni az Erzsébet sétatér nevet a területnek. dr. Hanoi János

Paks az én városom- Akkor döntött úgy a család, hogy Paksra költözünk, amikor édesapám a halászcsárdában kapott állást. Először a Virág utcában, aztán mai nevén a Szent István téren, majd a mostani KRESZ-park környékén laktunk. Minden ideköt, a Bezerédj iskola volt a „főhadiszállás” és a KRESZ-park, minden a futball körül forgott - mesélte Péter Norbert. Azt is elmondta, hogy az édesapja is futballozott, a sport szeretetét tőle örökölte. - Labdarúgóként nem sikerült a vele közösen kitűzött célt elérnem, de az élet kárpótolt: Pakson az NB I.-es szintet elértük, igaz, én edzői vonalon. 1994 óta edzősködöm, gyerekcsapatokkal kezdtem, ezzel párhuzamosan a felnőttel foglalkozom. Örömteli, hogy a Paksi FC koncepciója az, hogy magyar játékosokat foglalkoztat, megyei, helyi kötődésűeket, ebben próbálunk az utánpótlásban folyó munkával segíteni. Jó lenne, ha az NB I.-es tagság sokáig megmaradna - összegzett Péter Norbert, aki úgy fogalmazott Paksról, hogy nem túl nyüzsgő város, de sok lehetőséget kínál, itt fel lehet töltődni.- Két kislányom van, az idősebb szokta látogatni az edzéseinket. Kedves gyermekkori emlékem, hogy sokan lejártak a Duna-partra, ott horgásztak. Sajnos mára ez elveszett, mindenki csak rohan - mondta Orsós Attila. - Nem tudtam úszni, édesanyám azt mondta, megtanít. A „mélyvíz technikát” alkalmazta: miután kétszer bedobott a vízbe és háromszor lenyomott a víz alá, meg is tanultam

úszni. 1997-ben kezdtem ökölvívóterembe járni, előtte pár napot az ASE-nál fociztam. Az egyik ismerősöm járt boxedzésre, őt követve jöttem a PSE-hez, azóta itt vagyok, imádom. 2005 elejétől 2018-ig foglalkoztam profi ökölvívással, utána felkértek a kollégáim az edzősködésre - idézte emlékeit Orsós Attila, aki azt is elmondta, hogy szinte a fél életét az egyesületnél töltötte, nagyon szeret a gyerekekkel foglalkozni. - Nagyon szeretem a várost, lokálpatriótának tartom magam, van is egy tetoválásom Atomcity felirattal, amit büszkén viselek Paks nyugodt, csendes város, ami nagyon jó, de a fiataloknak egy kicsit nagyobb zsongásra lenne szükségük - zárta gondolatait Orsós Attila. Sólya E.