Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-08-09 / 15. szám

Kilencvenmillió forint az intézményekre Tizenhárom intézményben zaj­lik nagyobb karbantartási vagy felújítási munka idén nyáron, húsz intézményt érintően tisz­tasági festésről is döntött a fenn­tartó. A munkálatokat a város­­üzemeltető cég, a DC Dunakom Zrt. szakemberei alvállalkozók bevonásával végzik el. A tetőszigetelés javításával be­ázási problémákat szüntettek meg a Dunakömlődi Faluház­ban, a Hétszínvirág tagóvodá­ban pedig új PVC-burkolatot kapott az emeleti szociális he­lyiség. Ezek a munkák már be­fejeződtek, jó néhány folyamat­ban van, illetve a tervek között is sorakozik két tucatnyi feladat, amelyek nagy részét a nyár végé­ig teljesíti az önkormányzat in­tézményeiben a DC Dunakom Zrt. A városüzemeltető cég ösz­­szesen 13 önkormányzati intéz­ményben végez nagyobb felújí­tási vagy karbantartási munkát idén, előbbire bruttó 32, utóbbi­ra bruttó 40 millió forintot for­dít a fenntartó. Az elvégzendő munkák listájáról helyszíni be­járás után az intézményvezetők­kel egyeztetve hoznak döntést. - Összegyűjtöttük az igénye­ket, és felállítottunk egy priori­tási sorrendet, mivel meghatá­rozott költségkeret terhére ad­hatunk megbízást, és az igények mindig nagyobbak, mint a ren­delkezésre álló forrás - mond­ta Kállai Tamás. A polgármes­teri hivatal műszaki osztályának beruházási ügyintézője arról tá­jékoztatott, hogy a Paksi Bene­dek Elek Óvoda tagintézményei közül a Hétszínvirág tagóvodá­ban az udvari nagykapu és a be­járati kapu, valamint a gazda­bolt felőli kerítés javítása és fes­tése szerepel egyebek mellett a tervekben, a Kishegyi úti tag­óvodában három ivókutat tele­pítenek az udvarra, illetve há­rom homokozó fölé árnyékoló kerül, a Mesevár tagóvodában pedig két fa játéktárolót tesznek használhatóbbá. A Paksi Nap­sugár Óvoda tagintézményei közül a Dunakömlődi tagóvo­dának fa árnyékolótetőt gyár­tatnak, és javítják a térbetont, a Munkácsy utcai tagóvodában fűtésszabályzók kerülnek a ra­diátorokra, a Vörösmarty ut­cai tagóvodában többek között kicserélnek négy nyílászárót a tornateremben, az Eötvös utcai tagintézményben pedig eresz­csatorna-csere szerepel a lis­tán. A Cseresznyéskert Erdei Iskolában a madárles és a sza­badtéri fedett foglalkoztató fes­tése, a dunakömlődi könyvtár­ban külső világítás kiépítése, a TelePaks Médiacentrum szék­házában a mosdó felújítása van a feladatok között, a Paksi Bó­bita Bölcsődében pedig a be­ázások megszüntetése érdeké­ben összefolyók cseréje szere­pel a lajstromban. Tisztasági festés húsz önkormányzati in­tézményben zajlik, jó néhány­ban már befejeződtek a mun­kák. A tisztasági festésre idén bruttó 17 millió forintot fordít az önkormányzat. Dallos Szilvia Paksi delegáció járt Reichertshofenben Fotó: magánarchívum Barnabás István alpolgármes­ter vezetésével nyolcfős delegá­ció, valamint a Reichertshofener Musikanten zenekar meghívá­sára a Roger Schilling Fúvósze­nekar utazott Paks bajorországi testvérvárosába a közelmúltban. A paksiakat Michael Franken polgármester fogadta, aki a vá­rosházán tartott prezentációjá­ban beszélt Reichertshofen dina­mikus fejlődéséről és az előttük álló feladatokról. A településen működik a Wacker Neuson cég­csoport gyártó- és összeszerelő üzeme, amely piacvezető az épí­tőipari gépek gyártásában, an­nak szinte teljes spektrumát le­fedő portfolióval rendelkezik. Az üzemben tett látogatás után egy bemutató keretében mű­ködés közben is megnézhette a munkagépeket a paksi küldött­ség. A gyárlátogatást követően a szűkebb delegáció a helyi vízmű­ben megismerte a high-tech tech­nológiával működő, a környező települések vízellátását is biztosí­tó telephelyet. A paksi küldött­ség látogatása során koszorúzott a testvérvárosi kapcsolatok ki­alakításában kulcsszerepet be­töltött, dunakömlődi származású Stenger Pál, valamint a testvér­­városi szerződést Reichertshofen részéről aláíró egykori polgár­­mester, Hans Hammeri sírjá­nál. Idén volt ötvenedik éve, hogy Reichertshofenben meg­rendezték a Paarfestet, a helyi­ek kiemelkedő kulturális ese­ményét, amelynek fontos része a helyi egyesületek, a városve­zetés és a meghívott vendégek, testvérvárosi delegációk felvo­nulása, így természetesen a pak­siak is együtt vonultak a helyiek­kel. A térzenét ez alkalommal a paksi Roger Schilling Fúvószene­kar szolgáltatta, akik a rendezvény második napján önálló fellépéssel is megörvendeztették a közönsé­get. A felvonulás után az ünnep­ség a köszöntővel és a hagyomá­nyos sörcsapolással kezdődött, majd a 35. születésnapját ünneplő Reichertshofener Musikanten ját­szott az est folyamán, kaptunk tá­jékoztatást a paksi polgármesteri hivatalból. -kgy-

Next

/
Thumbnails
Contents