Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-07-26 / 14. szám

Sport Paksi Hírnök, 2019. július 26. ■ 19 Készül a bajnoki rajtra a Paksi FC Szinte napra pontosan egy hónapja, június 24-én kezd­te a felkészülést a Paksi FC OTP Bank Ligában szereplő NB I.-es labdarúgócsapata a 2019/2020-as szezonra. A ré­gi-új vezetőedzővel, Tomiszlav Sziviccsel az edzőmérkőzése­ken még veretlen a zöld-fe­hér gárda, az eddigi mérleg öt győzelem és két döntetlen. A csapat július 10. és 20. kö­zött Szlovéniában tréningezett, ahol több felkészülési találko­zót vívott ukrán, szerb, algéri­ai és magyar együttesekkel. A hazaérkezést követően a tré­ner a paksifc.hu honlapon érté­kelte a tíz nap történéseit: „Egy sikeres edzőtáboron vagyunk túl, hiszen amit terveztünk, azt mind elvégeztük, végigcsinál­tuk, begyakoroltuk. A jó ala­pozási munkánk gyümölcse­ként eddig a komoly sérülé­sek is elkerültek minket. Négy felkészülési mérkőzést játszot­tunk Mariborban, és mind a négy pozitívan sikerült. Biz­tos vagyok benne, hogy ezek a találkozók a következő hetek­re erőt fognak adni számunk­ra. Sokszor mondtam már, most is tartom, úgy gondolom, jó irányba haladunk. Az egy­értelmű, hogy egy ilyen idő­szakban sok minden előjön, de mindenki odatette magát, és száz százalékot nyújtott a tré­ningeken, így valamennyi já­tékosom kiváló hozzáállást ta­núsított. Vannak páran, akik­nek még szükséges egy kis idő, hogy a megfelelő szintre fel­érjenek, de vannak, akik már most topformában várják a rajtot. Összességében csak is­mételni tudom magam, min­den pozitív. Nagyjából formá­lódik, talán már ki is alakult a fejemben a kezdő tizenegy, de ne felejtsük el, van még két hét, ami alatt még bármi tör­ténhet. Akár versenyhelyze­tek is kialakulhatnak, meglát­juk. A bajnokság nyitánya előtt a terhelés szempontjából min­denféleképpen szükséges szá­munkra, hogy újabb edző­meccset vívjunk. Jó, hogy lesz még olyan 90 percünk, ahol finomhangolhatunk a kezdés előtt.” A Paksi FC 14. élvonalbeli sze­zonjának első bajnoki mérkő­zését augusztus 3-án 19.30- kor játssza a Kisvárda Master Good ellen idegenben, majd 11-én 17 órakor a Budapest Honvéd egyletét fogadja hazai pályán. A zöld-fehérek a sze­zonkezdet előtt ankétra invi­tálják a szurkolókat, a szim­patizánsokat a Fehérvári úti klubházba várják július 30-án. Faller Gábor Éppen negyedszázada a világ leg­népszerűbb sportja, a labdarúgás hozta össze a paksi atomerőmű és a székelyudvarhelyi öregfiúk csapatait. Azóta minden évben találkoznak egymással, páros években Erdélyben, páratlanok­ban Pakson. Idén azonban Kókai Péter, az ASE csapatvezetője vá­ratlant húzott, és nem az Atom­városban, hanem Budapesten nyitották a találkozót vacsorával és tánccal fűszerezett dunai séta­hajózáson. A program madocsai sportnappal folytatódott, mezít­lábas focival, lábtenisszel, motor­csónakázással, úszással, hosszú beszélgetésekkel. Másnap Tamá­siba kirándult a 40 fős erdélyi kü­lönítmény, a gyógyfürdőben pi­henték ki a sportnap fáradalma­it. Este a paksi Prelátusban helyi borászok tartottak kóstolót, Buk­ta Ferenc és segédei pedig ízletes vacsorával vendégelték társaikat. Itt tudtuk meg, hogy a látogatók közül többen kerékpárral teljesí­tették a Székelyudvarhely-Buda­­pest-Paks közötti 700 kilométe­res távot, ami nem mindennapi sportteljesítmény. - Ennek egy fogadás volt az alapja. A magyar labdarúgó-válogatott tavasszal Horvátország ellen játszott, és társaim közül páran azt mond­ták, ha győz a magyar csapat, gyalog indulnak a 25 éves talál­kozóra Budapestre. A félidőben még 0:1 volt az állás, ám a lefú­jáskor 2:1 lett az eredmény. ígére­tüket betartották, annyi változta­tással, hogy nem gyalog, hanem kerékpárral tették meg az utat, ez volt az engedmény. Jómagam autóval kísértem őket - mesél­te Zátyi Levente. Péter János hoz­zátette: Ügy gondolom, tettünk nem volt emberfeletti, mert nem egy nap alatt teljesítettük a tá­vot, hanem négy szakaszra bont­va, mindenkinek ajánlom, meg kell próbálni. - Nagyon szeret­jük a magyar válogatottat, játsza­nak bárkivel, mindig nekik szur­kolunk. A mostani kerékpártúrát már tovább is gondoltuk, októ­berben a Balatont is szeretnénk megkerülni. Akár többször is, at­tól függ, útközben mennyi bor­pince lesz - mondta Kovács Pál. Az utolsó nap ismét a mozgásról szólt, ekkor rendezték ugyan­is az elmaradhatatlan Paks-Szé­­kelyudvarhely futballmeccset, ami korábban vérre menő küz­delmet hozott. Ma már vegyes csapatokkal játszanak, a barát­ság jegyében, így az eredmény is másodlagos. A hagyományt folytatva 2020-ban Székelyud­varhelyen találkoznak a helyi és a paksi öregfiúk. - Hogy lesz-e folytatás? Amíg élünk! - foglalta össze a paksi találkozót a főszer­vező, Kókai Péter. Faller Gábor TEMETKEZÉS Bemutatóterem: Paks, Kálvária utca 2., a Szentháromság téren - a Földhivatalnál Telefon/fax: 75/311-065, 20/852-1520 ifANHURVi-íi@íí-Irodavezető: Wágner Aranka, Noszkóné Sz. Eszter 3AXOPOHEHME /leMOHCTpaijitoHHbin 3a/i: r. Ilaicm, y/i. “KanBapna” fl. 2. (Paks Kálvária u. 2.), n/iomaflb “CeHTxapoMinar” (Szenthá­romság tér), y naMBTHMKa Tpomjbi PyKOBOflMTe/ib otjwca: ApaHKa Baraep (Wágner Aranka), Edep Hocko (Noszkóné Sz. Eszter) Huszonöt éves barátságot ápolnak

Next

/
Thumbnails
Contents