Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-01-25 / 2. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2019. január 25. ■ 11 Alzheimer Café indult városunkban Fotó: Molnár Gyula- Az Alzheimer Café igyekszik összehozni a demens betegek hozzátartozóit, akik ezáltal érezhetik, hogy nincsenek egyedül. A legtöbben ugyanis magukra maradnak a demenciából eredő problémákkal, és a betegséget övező stigma hatására nem mernek kimozdulni, ezért kell, hogy legyen előttük példa, aminek révén érzik, hogy beszélniük kell a helyzetükről, mert ez sokat segíthet nekik - fejtegette Tatai Tamás gondozó családtag, a Demenciabarát Mosonmagyaróvár projekt társszervezője a paksi Alzheimer Café első, bemutatkozó találkozóján. Személyes érintettségéről szólva elmondta, hogy édesanyjánál tíz évvel ezelőtt diagnosztizáltak Alzheimer-kórt, akkor kezdett kutatni innovatív demenciaproj eletek után. A Veled is törődünk Egyesület Paks (VITE) szervezésében elindult Alzheimer Café Paks alkalmaira is elsősorban azokat várják, akiknek demenciával élő hozzátartozójuk van, és szeretnének a kapcsolatuk minőségén változtatni, használható ismeretekre szert tenni, támogatást kapni és nyújtani, ugyanakkor minden érdeklődőt szívesen fogadnak, hiszen a csoportnak célja az is, hogy felhívja a figyelmet az egyre jobban terjedő, szellemi leépüléssel járó betegségekre, és arra, hogy azok milyen terhet rónak a családokra, az egészségügyi és szociális ellátórendszerekre. Kávási Brigitta, a VITE Paks elnöke elmondta, hogy az érintetteket, érdeklődőket kétféle programra várják. Az egyik, a Café Menta tulajdonképpen egy sorstársi segítő csoport, ahol dr. Ságh Beáta orvos, pszichológus és Lenkeyné Teleki Mária mentálhigiénés lelkigondozó, lelkész irányításával segítenek erőt meríteni, a megélt érzéseket, tapasztalatokat megosztani. A másik a Café Classic, ami inkább egyfajta tanácsadó csoport: meghívott szakemberek tartanak változatos előadásokat egy-egy konkrét témában, illetve beszélgetnek a megjelentekkel oldott, baráti közegben. Mindkét csoportnak havonta lesz találkozója, a részvétel ingyenes, a helyszín a Paks Kistérségi Szociális Központ idősek és fogyatékosok nappali ellátó intézménye. Kohl Gy. Paks az én városom Jantyik Margit hároméves korában érkezett szüleivel Paksra. Elmondta, hogy iskolái és szülei révén több társaságban otthon érezte magát, kellemesek voltak számára a piknikek, hajókirándulások. - Mindig sérült gyerekekkel szerettem volna foglalkozni, így Budapesten a Mozgássérültek Nevelőképző Intézetében konduktor gyakornok lettem. Amikor visszakerültem Paksra, képesítés nélküli nevelő voltam. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán gyógypedagógus-logopédusként végeztem. Nagyon rögös útja volt a jelenlegi Gazdag Erzsi általános iskolának, mire a mostani helyére költözhetett. A város vezetése 1999-ben az ügy mellé állt, és 2000. november 5-én átadták a 24 férőhelyes diákotthont. Egy szomszédos parkoló helyén megépült a nyolcosztályos, tornateremmel ellátott intézmény, amit 2001. szeptember 1-jén adtak át. Megvalósulhatott az álmom: az iskola és a diákotthon egy épületbe került. 1998 és 2000 között oktatási referens voltam. Iskolai intézményvezetőként nem is gondoltam, milyen nehéz a hivatali munka. Ebben a munkakörben is jól éreztem magam, de amint lehetőségem volt, visszamentem tanítani. Tizenegy évig voltam a Gazdag Erzsi iskola igazgatója. Már hatodik éve nyugdíjas vagyok, de jelenleg felkérésre heti két napot óvodákban dolgozom fejlesztőpedagógusként. Nagyon szeretem ezt a munkát, ez az életem, ehhez van türelmem a mai napig - zárta gondolatait Jantyik Margit. Kiss-Fodor Melinda Pakson született, itt járt általános és középiskolába, tavaly volt a húszéves érettségi találkozója a Paksi Vak Bottyán Gimnáziumban. - Négy évre hagytam csak el a várost, amíg Baján tanultam. Szerencsés vagyok, mert rögtön a diploma megszerzése után el tudtam helyezkedni szervezőként a városi művelődési központban. Nagyon szeretem a munkámat, leginkább azt, hogy sok a visszatérő arc. Amikor pályakezdő voltam, nem volt még ennyi tábor, mint most. Az akkor 7-12 éves gyerekek felnőttek, de ma is megismerem őket, beszélünk pár szót. Ez egy nagyvárosban nem így lenne. Az evangélikus templom felett egy kis utcácskában nőttem fel, de azt terveztem, hogy a „hegyen” fogok lakni, ami valóra vált. Nagyon szerettem a két kisfiámmal töltött babázós éveket, sok gyerekprogram van, egyik kedvenc helyünk az ürgemezei szabadidőpark, szeretjük a tavat, a játszóteret, a szánkódombot, és a felnőttek is találnak itt sportolási lehetőséget. Azt is szeretem Paksban, hogy minden közel van egymáshoz: a lakóhely, a munkahely, az iskola, az óvoda. A nyarakat a strandon töltjük. Paks legfőképp az otthont, a biztonságot jelenti számomra, az atomerőmű ittléte is jó egzisztenciát biztosít a családoknak. Az atomerőműépítés miatt kicsit féltem Paks kisvárosi jellegét, de a gyerekeim jövőjére gondolva mégiscsak örülök neki, hiszen ezzel biztosítva lesz számukra a munkalehetőség - összegzett Kiss- Fodor Melinda. Sólya E.
