Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-07-05 / 13. szám
18 ■ Paksi Hírnök, 2019. július 5. Sport Első kézből az élvonalbeli paksi kosárlabda történetéről Csűrös Dénes vehette át az Atomerőmű SE idei közgyűlésén az ASE Örökös Tagja elismerést. Csűrös Dénes középiskolásként a Budapest Bajnokság döntőjéig jutott a Rákóczi gimnázium kosárlabdacsapatával. A Műszaki Egyetemen eleinte még lejárt edzésekre, de aztán inkább a tanulást választotta, mert mint mondta, 176 cm-es magassággal nem vitte volna sokra Ezután már csak műkedvelőként űzte a kosárlabdát. Százhalombatta, és két év külföld után Paks következett a 26-os ÁÉV dolgozójaként, majd 1983-tól a PAV építészeti osztályának vezetője lett. A kosárlabda szakosztályt 1985-től 2000-ig vezette.- Hogyan került a kosárlabda szakosztály élére?- Amikor az erőműbe jötem, NB II.-es csapata volt az ASE-nak, műkedvelő szinten, munka mellett játszottak a fiúk. Akkor kezdték a különböző szakosztályokat rábízni osztályvezetőkre, így szálltam be én is a „búbba”, azzal a feltétellel, hogy nem amatőr szinten fogjuk csinálni, annak ugyanis nem láttam értelmét. Szabadkezet kaptam 1985-ben, elkezdtünk fejleszteni. Először megfelelő edzőt kerestünk, Simon Károly vette át az NB II.-es csapatot. Hoztunk játékosokat is, Antóni József, Kirr László, Hovorka András is akkor került ide, a szükséges pluszt Kovács Gábor érkezése jelentette, őt a Csepelből igazoltuk. Velük jutottunk fel 1986-ban az NB I/B-be.- Kitört a kosárláz Pakson.- Már a II. számú iskola tornatermébe sem lehetett beférni, majd az új Gesztenyés úti csarnokban is mindig telt ház mellett játszottunk. Megint erősítenünk kellett, óriási lökést adott a Csepeltől érkező Morgen Frigyes, és Tárnái Béla, valamint Radovics József. Három év múlva, az 1988/1989-es bajnokság végén már az NB I/A csoportjába is feljutottunk, ami újabb kihívásokkal járt. Rá két évre a Magyar Kupa döntőjébe is bejutottunk, 1991 júniusában a Honvéddal játszottunk, ezüstérmesek lettünk. Rengeteget kínlódtunk, nagy volt a nyomás, mint minden újoncnak, nekünk is el kellett fogadtatnunk magunkat a játékvezetőkkel. Nehéz volt igazolni, mert megpróbáltak lenyúlni minket, azt mondták Paks, tele vagytok pénzzel. Sikerült azért egy olyan csapatot összeraknunk, amellyel az első évben bennmaradtunk, a hetedik helyen végeztünk- Az első külföldi játékosok is megérkeztek. Hogyan kerültek az ASE-hoz?- Volt egy amerikai irányítónk, majd két lengyel játékos, Stankiewicz és Pisznyak érkeztek A költségvetésünk elég alacsony volt, nehéz volt pénzt szerezni. Szabó József volt akkor az atomerőmű vezérigazgatója, az egyesület elnöke, szerette a kosárlabdát. Sokat mentem hozzá, hogy rendben, itt vagyunk a középcsapatok között, de jó lenne feljebb lépni. Egy litván torna után sikerült Paksra hozni két olimpiai bronzérmes játékost, Lukminast és Visockast, majd Stumbryst is. (Tauras Stumbrys litván válogatott védőjátékos 2004 októberében az Atletas és a Zalgiris bajnoki összecsapásán, egy második negyedbeli időkérés alatt összeesett, és meghalt. 34 éves volt, a szerk) Az én vezetésem alatt velük értük el a legjobb bajnoki eredményt, negyedikek lettünk. A döntőbe jutásért 3-2-re kaptunk ki az Albacomptól. Gulyás Róbert akkor jött fel az ifiből.- Volt még egy nagy siker, a Saporta Kupa szereplés (jelenleg EuroCup, a szerk.). Kikkel játszottak?- A selejtezőben a Makedón KK Strumicát vertük oda-vissza, és bekerültünk egy hatos csoportba. Mások mellett az AEK Athént is megvertük a Gesztenyés úton, és továbbjutottunk. Az egyenes kieséses szakaszban itthon szoros, idegenben sima meccsen kaptunk ki a későbbi döntős Pamesa Valenciától, akkor Rezák László volt a vezetőedző.- Akkoriban sok külföldi túrán vettek részt. Merre jártak?- Voltunk többször Ausztriában, Szerbiában, Lettországban és három alkalommal az USA-ban. Az amerikai lehetőséget a MAFC- tól kaptuk, ők valamilyen oknál fogva nem tudtak kimenni. Nekünk csak a repülőjegyet kellett megvenni, az összes kinti költségünket a szervezők állták. Egyetemi csapatok ellen léptünk pályára, néha elvertek bennünket, mint jég a határt. Először a keleti parton, majd középen, harmadszorra pedig a nyugati parton túráztunk. Voltunk többek között Denverben, Houstonban, Los Angelesben és a texasi Fort Hood-ban, az amerikai hadsereg harckocsibázisán. A katonák jól elvertek bennünket, az irányítójuk később Madridba került. A tizenkét napos túrák alatt négy, öt, esetleg hat mérkőzést játszottunk, és sokat tanultunk- Voltak kedvenc játékosai?- Mokos Gábor volt a legintelligensebb játékos, akivel Pakson találkoztam (2013-ban, 48 esztendős korában hunyt el az egykori kiváló válogatott kosárlabdázó, a szerk.). Fejben és technikailag is megvolt a tudása, a mai napig nem dobott senki a Gesztenyés úton tizenegy hárompontost egy bajnoki meccsen. A másik a litván Visockas, aki nagyon tudott kosarazni. Nagyon profi szemléletű játékos, aki egész szezon alatt nem fogyasztott egy korty alkoholt sem, de ahogy véget ért az utolsó meccs, egy ültő helyében megivott egy üveg vodkát. Hozzájuk sorolhatom még Boros Zoltánt, Gulyás Róbertét, Stumbryst és Lukminast.- Akkor is nehéz volt az utánpótlásnevelés?- Igen. Bejártuk a vidéket, de nem találtunk magas embert. Amíg kicsik voltak, megvertek mindenkit, aztán amikor nőni kellett volna, nem nőttek tovább. Hoztunk utánpótlásedzőket is, de nem volt igazán emberanyag. Aki szép pályát futott be, az Gulyás Róbert, rajta kívül még Vadkerti Zsolt volt ügyes.- Jár még ki meccsekre?- Régebben rendszeresen, mostanában néha. Sokszor az az érzésem, hogy az erőműből nincs igazi gazdája a csapatnak Nincs aki bemenne az öltözőbe a szünetben, és megkérdezné: uraim, tudják, miért kapják a fizetésüket? Kovács József Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk - felújított panorámás terasszal - vállalja rendezvények szervezését akár 150 főig. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. — S• '..ÍV Szakács- és felszolgálótanulók jelentkezését várjuk gyakorlati képzésre. Telefon: 06-75/311-272,06-30/936-0696 E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu V