Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-06-21 / 12. szám
8 ■ Paksi Hírnök, 2019. június 21. Mozaik Ketten vehettek át ESZI-gyűrűt- Nagyon szívesen végzem a munkámat, mert a gyerekekért élünk, ők a jövő. Kiváló az ügyvezető szervezet és a kuratórium, hatékonyan tudunk dolgozni, az eredményeink pedig önmagukért beszélnek - mondta Horváthné Szűcs Marianna, az ESZI Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány ügyvezetője, aki Mittler István, a kuratórium elnökének felterjesztésére kapta meg az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. céggyűrű kitüntetésének mintájára 2005-ben alapított ESZI- gyűrűt. A méltatásban elhangzott, hogy közel tíz éve tölti be az ügyvezetői tisztséget, előtte pedagógusként munkálkodott. Megbízható háttérmunkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az ESZI alapítványi iskola maradhatott. Ügyvezetőként a jó gazda gondosságával kísérte figyelemmel és felügyelte az intézmény infrastruktúrájának megújulási munkálatait. Közvetlen beosztottaival, a pedagógusokkal, technikai dolgozókkal jó kapcsolatot ápol. Büszke arra, hogy itt dolgozik, és megtesz mindent azért, hogy az iskola a jövőben is Paks és környéke, valamint az ország egyik meghatározó középiskolája legyen.- Olyan hivatást választottam, ami számomra valóban az. Bár szerintem túlteljesítettem önmagam, mégsem érzem, hogy kiégtem volna a munkámban, amit ennyi idős korra sokan éreznek már. Ez annak köszönhető, hogy arra figyelek, mi a jó a diákjaimnak, akik így kicsalják belőlem a tartalékaimat, arra késztetnek, hogy mindig megújuljak, haladjak a korral - mondta Gyöngyösi Olga, aki szintén átvehette az ESZI-gyűrűt az iskola pedagógusnapi ünnepségén. Ahogy a méltatásban elhangzott, Gyöngyösi Olga kapta idén a legtöbb munkavállalói javaslatot. Az indoklásokban munkatársai kiemelték munkaszeretetét, szakmai tudását, segítőkészségét, kreativitását és fáradtságot nem ismerő tenni akarását. Szakmai tapasztalata óriási, tudása sokrétű, az oktatás területén végzett munkája elvitathatatlan. Munkássága meghatározó szerepet játszott és játszik az ESZI történetében. A díjazott magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár, illetve magyar-orosz szakos általános iskolai tanár, közel 31 éve az Energetikai Szakgimnázium és Kollégium tantestületének tagja, -gy-A Paksi Szívhangok lett a győztes csapat Fotó: Szaffenauer Ferenc A Paksi Gyógyászati Központ munkatársaiból alakult csapat (Jantner Ildikó, Meixner Gabriella és Révészi Andrea, a képen balról jobbra) nyerte meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) országos versenyének megyei fordulóját. A Hivatásunk mesterei vagyunk elnevezésű, évtizedes múltú vetélkedésen elméleti és gyakorlati feladatok egyaránt vártak a versenyzőkre, illetve kezdésként egy humoros bemutatkozás is szerepelt a palettán. Révészi Andrea, a Paksi Szívhangok nevű formáció csapatvezetője elmondta, hogy sokrétűen tesztelték a szakdolgozók felkészültségét, tudását a versenyen, de csapatuk igyekezett minden szakterületből jól felkészülni. - Az egészségügyi szakmát csak hivatásként lehet művelni, tehát nagyon fontos számunkra a folyamatos szakmai megújulás, fejlődés, amit ez a verseny megad nekünk, ahogy az intézmény részéről is minden esetben megkapjuk a maximális segítséget hozzá - fogalmazott. A Paksi Gyógyászati Központból először két évvel ezelőtt indult egy csapat ezen a versenyen, idén pedig három formáció képviselte az intézményt. A győztes csapat mellett, nagyon kevéssel lemaradva a dobogóról, negyedik lett a Horváthné Kajári Erika, Botár Amelita, Szilágyi Hajnalka trió, a Zámbó Éva, Moraveczné Schmidt Krisztina, Guld Szilárd hármas pedig a nyolcadik helyen végzett a tizenegy csapattal zajlott megméretésen.- Büszkék vagyunk munkatársainkra, az intézmény hírnevét öregbítették részvételükkel, eredményükkel, ez példa a többieknek is- ezt már dr. Bodnár Imre, a Paksi Gyógyászati Központ főigazgatója mondta. Kiemelte, hogy ez a verseny fontos visszajelzés a dolgozóknak arról, hogy hol tartanak a szakmai munkájukban, milyen az elméleti és gyakorlati felkészültségük, illetve hogy milyen ismeretekkel rendelkeznek azon túl, más szakterületekről. - A győztes csapat felkészülését az országos döntőre minden módon igyekszünk támogatni - húzta alá a főigazgató. Ezeket a versenyeket egyébként általában fekvőbeteg-intézmények dolgozói nyerik meg, tehát külön figyelemre méltó, hogy most a járóbeteg-ellátásban dolgozó kollégák képviselhetik Tolna megyét az októberben Budapesten rendezendő országos megméretésen.-gyöngy-