Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)
2019-06-21 / 12. szám
Közélet 2 ■ Paksi Hírnök, 2019. június 21. Több témát tárgyaltak a rendkívüli ülésen A Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. (PFV Zrt.) alaptőkéjének nagymértékű leszállításáról döntött Paks képviselő-testülete rendkívüli ülésén, tőkekivonás céljából. Ezzel a város költségvetésébe egymilliárdháromszázmillió forintot visznek át, amit beruházásokra kíván fordítani az önkormányzat. - Ezt az összeget korábban vállalkozói, ipari övezet kialakítása céljából területvásárlásra helyezte a céghez az önkormányzat, ettől a területvásárlási szándéktól most elállt. Például a Kurcsatov utcai tömbbelső-rekonstrukcióhoz, a kamaramozi megvalósításához kell még forrást rendelni, illetve több kisebb beruházáshoz, erről még egyeztet a testület, és egy következő rendkívüli ülésen dönt - indokolt Szabó Péter polgármester. A PFV Zrt. feladatköre nem változik. Lakossági kérésre módosították a Fehérvári út és a Györkönyi utca között építendő tehermentesítő út nyomvonalát. Az új partnerségi szakaszban lakossági fórumot tartottak május 20-án. Partnerként bejelentkezni, írásbeli kérelmet, javaslatot, véleményt, észrevételt benyújtani május 28-ig volt mód. Az eljárásba a határidőig egy új partner sem jelentkezett be. Az eljárás partnerségi szakasza lezárult. A településképi arculati kézikönyv elkészítésével és a településképi rendelet megalkotásával, valamint a partnerségi rendelet és a helyi építési szabályzat felülvizsgálatával kapcsolatos munkaközi partnerségi bejelentkezések és vélemények elfogadása is napirenden volt. A témában május 8-án volt fórum, a bejelentkezésre május 16-ig volt lehetőség, amivel egy fő élt. További két fő adott véleményt az előzetes szakaszban bejelentkezett partnerek közül. A döntés szerint mindhármuk javaslatának figyelembevételét javasolja a testület a tervezési munkálatok során. A DC Dunakom Zrt.-vei 2019. január 1-jei hatállyal közfeladat - ellátási-szerződést kötött az önkormányzat, amelyben szerepel, hogy a cégnek negyedévenként beszámolót kell készítenie tevékenységéről. A gazdasági bizottság és a testület is elfogadta a beszámolót. Téma volt a Mezőföldvíz Kft. ügyvezető igazgatói tisztségének betöltése is, tekintettel arra, hogy az ügyvezető megbízatása 2019. augusztus 3-án lejár. A testület úgy döntött, hogy öt évre Csapó Sándor, a Mezőföldvíz Kft. jelenlegi ügyvezető igazgatója megválasztását támogatja, ezt az álláspontot fogja képviselni Szabó Péter polgármester a végső döntést meghozó taggyűlésen. Döntött a grémium arról is, hogy eladja az önkormányzat az MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.-ben lévő 20 darabos részvénycsomagját az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek bruttó 330 ezer forintért. Módosították a Paks Kistérségi Szociális Központban személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló rendeletet. Az idetartozó étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása, fogyatékosok nappali ellátása, támogatószolgáltatás térítési díjairól a paks.hu oldalon, az előterjesztésből tájékozódhatnak. Július 31-én lejár a kompot üzemeltető Kiszl Hajózási Kft és az önkormányzat közötti üzemeltetési szerződés. A grémium rendkívüli ülésen meghozott döntésének értelmében ismét szerződnek a felek, a megállapodás öt évre szól. Szabó Péter polgármester elmondta, hogy a kompátkelőhely nem érint önkormányzati tulajdont, az üzemeltetés során a folyamatos fejlesztés fenntartása érdekében azonban az üzemeltetési szerződés megkötése javasolt. Az illetékes minisztérium minden évben pályázatot ír ki a közforgalmú, közútpótló, valamint folyami révek, kompok és az azokhoz kapcsolódó parti létesítmények, kiszolgálóutak fenntartási, felújítási, fejlesztési munkáinak támogatására. Azok az önkormányzatok indulhatnak ezen a pályázaton, amelyek közigazgatási területén közforgalmú, közútpótló jelleggel, érvényes engedélyek birtokában üzemeltetik a közforgalmú kompot. A testületi ülés elején Szabó Péter polgármester elmondta, hogy elhunyt dr. Molnár Klára, aki több mint harminc éven át dolgozott háziorvosként Pakson, 1994-től 1998-ig önkormányzati képviselő volt. A képviselő-testület egyperces néma felállással emlékezett a doktornőre. Kohl Gyöngyi 1 V , p 'YJ9SS# Í \ ff. ___ Paksi Hírnök Observer Megjelenik kéthetente, 4550 példányban Kiadja a TelePaks Médiacentrum Nonprofit Kft. Főszerkesztő: Dallos Szilvia Szerkesztőség: Paks, Dózsa György út 51-53. E-mail: paksihirnok@gmail.com Telefon: 75/830-380 Nyomda: ATOMIX Kft. Nyomdaüzem Hirdetésfelvétel: Fonyó Lajos, 30/557-3645, fonyo.lajos@t-online.hu ISSN 0865-560X Következő megjelenés: 2019. július 5. m if 5!S :4t fi