Paksi Hírnök, 2019 (28. évfolyam, 1-24. szám)

2019-01-11 / 1. szám

16 M Paksi Hirndk, 2019. január 11. Sport Dr. Kovács Antal: mindenben sikerült előrelépnünk 2018-ban Az Atomerőmű SE egyéni és csapatsportá­gakban, válogatott és első osztályú verseny­zői révén szép eredményeket ért el 2018- ban. Ennek tükrében az élsportról és az utánpótlásról, a 2019-ben várható válto­zásokról dr. Kovács Antalt, az ASE elnökét kérdeztük.- Évek óta financiális problémákkal küzd az egyesület. Ilyen volt 2018 is?- Küzdelmes év volt, de évek óta az első, hogy már az elején nagyjából láttuk, hogy milyen anyagi feltételek mellett tudjuk vé­gigvinni, az önkormányzattal volt még egyeztetni való. Minden egyes szakosztály­tól komoly gazdasági fegyelmet vártunk el, tartaniuk kellett magukat az előzetesen megbeszéltekhez, hogy végig tudjuk vinni az elmúlt néhány évet. Nehéz helyzetekben voltunk, de most úgy tűnik, hogy rendben leszünk. Úgy néz ki, hogy a 2019-es költség­­vetés már teljes egészében látható.- A kosárlabda talán az egyik olyan az egye­sületben működő sportágak közül, amelyik ezt leginkább megszenvedte?- A kosárcsapat elmúlt néhány évi alacso­nyabb teljesítménye a nehezen kalkulálha­tó anyagi lehetőségek fényében értelmezhe­tő. Egy kupa bronzot már sikerült szerezni 2018-ban, akkor azt gondoltam, hogy kicsit több van abban a csapatban. Sikerült meg­erősíteni a magyar állományt a 2018/2019-es szezonra, és úgy tűnik, a külföldi igazolások is jobban sikerültek, mint az előző években. Ismét Schmidt Béla az, aki kihúzta a csapatot a slamasztikából. Ha két győzelemmel töb­bet szerzünk, dobogón lehetnénk, úgy gon­dolom, a középszakaszra ezt el is tudjuk érni. Sajnos Evans megsérült, de a csapatszellem jó, az egyre javuló teljesítmény megalapoz­hatja, hogy 2019-ben érmeket nyerjünk a kupában és a bajnokságban.- Folyamatban van dzsúdóban a generáció­­váltás, a tavalyi évben a sérülések sem kerül­ték el őket. Mire számíthatunk?- A következő években Cirjenics Miklós és Pupp Réka lesznek a meghatározó emberek, csak még érniük kell egy picit. Miki 2017 vé­gén nagyon jó volt, sajnos 2018-ban csukló­sérülés hátráltatta, decemberben másodszor is megműtötték, január végén újra csatasor­ba állhat. Rékának már a felnőttek között is vannak olyan eredményei, amelyek előre­mutatnak, azt gondolom, hogy ők ketten ott lesznek a 2020-as olimpián Tokióban. Azzal, hogy Bor Barna és Csoknyai László visszább lépett az élsporttól, nyertünk két nagyon jó utánpótlásedzőt. Azt gondolom, hogy a munkájuknak, elhivatottságuknak köszön­hetően a következő pár évben erősödni fog az ASE utánpótlása.- A sakkozók hozták az eredményeket, Ber­kes Ferenc és Papp Gábor részt vett a világ­­bajnokságon, a csapatbajnokságon ismét do­bogóra álltak. Milyennek ítéli a munkájukat?- Mindenképpen sikeresnek mondható Berkes Ferenc vb szereplése, és Papp Gá­bor női szövetségi kapitányi teljesítménye. A sakkcsapatunk egyik legnagyobb erénye a kiszámíthatóság, stabilan hozzák az ered­ményeket, a felnőtt országos bajnokságon mindig ott vannak a dobogón. Nagyon jó a szakosztály utánpótlásmunkája, a korosztá­lyos versenyeken jól szerepelnek. Nekik sem volt könnyű az előző években, de nagyon korrektül betartották a pénzügyi szigorítá­sokat, most fellélegezhetnek, végre stabil a költségvetésük.- A kajak-kenu szakosztály hozott érmeket hazai és világversenyekről, az utánpótlás és a felnőtt korosztályból egyaránt.- Sok a gyerek, komoly eredmények vol­tak utánpótlásban, sok a korosztályos vá­logatott. Jöttek a sikerek az U23-ban és a felnőttek között is. Kiszli Vanda világbaj­nok lett maratonon, síkvízen pedig Pupp Noémi teljesítménye dicséretes. Amennyi­ben Noémi az elmúlt 1-2 évben mutatott fejlődést tartani tudja, akkor harcba száll­hat az olimpiai csapatba kerülésért. Mivel a női kajak szakág rettentő erős, ha a 2020-as olimpiára nem is, de a 2024-esre minden­képpen odaérhet.- Az utánpótlás labdarúgás és a szabadidő szakosztály annyira nincsenek reflektorfény­ben, de sok embert megmozgatnak. Velük mi a helyzet?- Az utánpótlás fociban a feltételek adot­tak, Orosz József nagyon jó edzői stábbal, sok gyerekkel foglalkozik az Ull-es kor­osztályig, akik utána a PSE-ben folytat­ják. Az ASE alapítói nagyon jól mérték fel, hogy nemcsak az élsporttal kell törődni, hanem a tömegsporttal is. Az Atomfutás mellett szinte minden hétre jut valamilyen sportos szabadidős tevékenység. Jó munka zajlik a szakcsoportokban, a túrázás mel­lett lehet síelni, vitorlázni, tekézni, kosaraz­ni, karatézni, asztaliteniszezni és még sok mindent csinálni.- Évek óta napirenden van egy új dzsúdócsarnok és egy új sportcsarnok építé­se. Milyen fázisban van a megvalósítás?- A dzsúdócsarnok terve és építési enge­délye megvan, a következő lépés a kivitele­ző kiválasztása lesz. Remélhetőleg az idén elkezdjük és be is tudjuk fejezni. A sport­­csarnok nehezebb történet, már a hely­szín kiválasztása és megszerzése sem egy­szerű. Amióta elkezdtük a tervezést, azóta az építési költségek közel a duplájára nőt­tek. A legkisebb méretűt szeretnénk felépí­teni, ami alkalmas nemzetközi mérkőzések megrendezésére is, és mellette rendezvé­nyeknek és szabadidősport tevékenységek­nek is helyet adhat. Nem szeretnénk egy torzó kockázatát felvállalni, csak akkor in­dítjuk el a projektet, ha biztosak vagyunk benne, hogy be is tudjuk fejezni. Remélem, hogy ez az év első felében meglesz. Össze­gezve: 2018 küzdelmes év volt, de minden­ben sikerült előre lépnünk. Kovács József Paksi Halászcsárda Kibővült halászcsárdánk—felújított panorámás terasszal—vál- J®l®ntK0Zeset varjuk lalja rendezvények szervezését akár 150 főig. gyakorlati képzésre. Családi ünnepségek, keresztelő, ballagás, lakodalom, vállalati Telefon: 06-75/311 -272,06-30/936-0696 ünnepségek teljes lebonyolítását kitelepüléssel is. E-mail: dunakomlod.halaszcsarda@t-online.hu

Next

/
Thumbnails
Contents