Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-02-09 / 3. szám

Atomerőmű Paksi Hírnök, 2018. február 9. ■ 7 Megállapodtak a béremelés részleteiről Fotó: Vida Tünde Az elmúlt évben megkötött hároméves keretmegállapodás bázisán megszületett a 2018-as béreket érintő, végrehajtásra vonat­kozó társaságcsoporti megállapodás a Ma­gyar Villamos Műveknél. Lőrincz László PADOSZ elnök szerint ami egy éve komoly vívmánynak számított, jövőre talán már ke­vés lesz a versenyképesség megőrzéséhez. Egy éve huszonhét százalékos bérfejlesztés­ben állapodtak meg az érdekképviseletek a munkáltatóval. Első lépésben tíz, idén ki­lenc, jövőre pedig nyolc százalékos az eme­lés mértéke. A 2018-as évet érintő részletek is ismertek már, a napokban került az egyez­séget tartalmazó dokumentumra a felek alá­írása. Lőrincz László tájékoztatása szerint a ki­lencszázalékos alapbérfejlesztés a tavalyi­hoz hasonló módon áll össze, a fele általá­nos bérfejlesztést szolgál. Az alacsonyabb jövedelműeknél, azaz a 320 ezer forint alatti besorolásúaknál ez hat százalék. E felett dif­ferenciált növelésre ad lehetőséget a megál­lapodás. A szakszervezeti vezető azt mondta, ezzel az a cél, hogy legyen mozgásterük a társa­ságoknak a munkaerő-megtartás, felzárkóz­tatás, az évközi kinevezések terén. Erre egy­re nagyobb szükség van, mert vannak olyan cégek és munkakörök, ahol az átlagosnál nagyobb emelésre lesz szükség, mert külön­ben nem tudják betölteni az üres állásokat.- El kell rugaszkodni a minimálbértől az Atomix Kft. esetében a takarítóknál, és egyre nehezebb recepcióst találni. Egyre többször halljuk az OVIT-nál, hogy ilyen jövedelmi viszonyok mellett nem tudják megtartani az erősáramú villanyszerelőket, műszerészeket- vázolta a helyzetet, hozzáfűzve, hogy eddig ismeretlen fogalom volt az atomerőműben a fluktuáció, mostanra viszont már megjelent. Mint elmondta, az viszont fontos fegyver­tény, a villamosenergia-ipar kiemelkedő vív­mánya, hogy a béren kívüli juttatásoknál a ki­alkudott keret nettó összeg, azaz nem a mun­kavállalók, hanem a munkáltatók fizetik a járulékokat. Erről egyébként az idei évre vo­natkozóan már decemberben megállapodtak az MVM szakszervezetei, üzemi tanácsai a munkáltatóval. Vida T Előtörleszti az orosz hitelt Magyarország A magyar gazdaság jó teljesítménye és kedvező nemzetközi pénzpiaci helyzete révén hazánk előtörleszti a Paks II. beru­házás finanszírozására eddig lehívott 78,2 millió euró összegű hitelrészletet. Az elő­törlesztéssel számottevő kamatmegtakarí­tást ér el az ország - olvasható a Paks II. Atomerőmű Zrt. honlapján, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Világgazda­ságnak adott interjújára hivatkozva. A miniszter levélben értesítette Anton Sziluanov orosz pénzügyminisztert a ma­gyar szándékról. Hazánk visszafizeti az ed­dig lehívott teljes összeget, 78,2 millió eurót, azaz 24,2 milliárd forintot. A hitelszerződés szerint a magyar félnek jogában áll a felvett összeg előtörlesztése névértéken és további díjak nélkül. Varga Mihály azt mondta, hazánk mind­addig élni fog az előtörlesztés lehetőségé­vel, amíg azt a kamatkörnyezet lehetővé és Forrás: Paks II. Zrt. célszerűvé teszi. Ugyanakkor az orosz féllel megkötött hitelszerződés fenntartása sze­rinte hosszú távon szükségszerű, mivel biz­tonsági védőhálót nyújt a Paks II. projekt­hez, és fix feltételekkel áll rendelkezésre ak­kor is, ha esetleg a jelenlegi kedvező piaci finanszírozási feltételek megváltoznának. A Paks II. társaság emlékeztet rá, hogy 2014. március 28-án írták alá a magyar-orosz hi­telszerződést, amelynek keretében az orosz fél maximum 10 milliárd euró összegű álla­mi hitelt nyújt a paksi atomerőmű 5. és 6. erőműblokkjai finanszírozására. A megálla­podást 2014. június 23-án a magyar Ország­­gyűlés hagyta jóvá 110 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett. Dr. Aszódi Attila a Portfolio Energy Investment Forum 2017 budapesti kon­ferenciáján jelentette be: megkezdődött a Paks II. projekt első tíz fővállalkozói szám­lájának kifizetése. A paksi atomerőmű kapa­citásának fenntartásáért felelős államtitkár a Portfolio rendezvényén elmondta, hogy Süli János, a paksi atomerőmű két új blokk­jának tervezéséért, megépítéséért és üzem­be helyezéséért felelős tárca nélküli minisz­ter 2017. november 6-i döntése értelmében megtörténhet az első fővállalkozói számlák kifizetése, aminek 80 százalékát az orosz ál­lamközi hitelből, 20 százalékát hazai költ­ségvetési forrásból fedezik. -tünde-

Next

/
Thumbnails
Contents