Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-12-07 / 23. szám
Portré Paksi Hírnök, 2018. december 7. ■ 9 Jó napot, mi újság? Kovács Ferenc A piacraj árásnak lélektana, ideje van. Kedv is kell hozzá. Hidegben akarat is, hogy lemenjen az ember. Egy tér, ahol mindenki ismer mindenkit, folyton köszönni és visszaköszönni kell, beszélgetni - szóval ez is egy közösségi oldal, csak nem a mai értelemben. Ha sietek, a piacon is tudatos vásárlóvá kell válnom, különben az egész napomat újra kell tervezni. Amikor legutóbb sajtért, vajért, zöldségért mentem - nem kellett volna, hogy tovább tartson tíz percnél a vásárlás -, egy óra múlva értem vissza a főutcára, és addigra azt is elfelejtettem, hol parkoltam le az autóval. Nem csupán a vásárlók ismerősök, az árusok is nagyot köszönnek az asztalok mögül, és biztosan van néhány kedves szavuk. Télen is a legkorábban érkezők között van Kovács Ferenc füstölt és hentesárukkal. Talán október lehetett, amikor megszólított egy reggel, hogy idén is számíthatunk rá az adventi udvarban. S most itt ülök az első gyertyagyújtás utáni napon az utcára néző pavilonban Feri mellett, előttünk füstölt kolbászok lógnak, az asztalon disznósajt, szalonna, szalámi és egyéb húsáruk. Az utcán jönnek-mennek az emberek, kedélyesen beköszönnek a sátorba, beszélgetés közben sem áll meg a kiszolgálás, hamisítatlan békebeli hangulat: szinte senki nem megy el a stand előtt egyegy jó szó nélkül. Mintha a piacon lennénk. Szóval ülünk egymás mellett Ferivel, aki mintha egy Gelléri Andor Endre novellából lépett volna ki, rajzolni sem lehetne hentesebb mészárost nála. És mesélni kezd. Az egykor a Tolnai úton növekvő kisgyerek a barátaival csibészkedik a környéken, inkább a csintalanságon jár az esze, mint a tanuláson, nyaranta a kubikgödrök csalogatják, egyéb időkben a környék jelenti a mindenkori grundot. Együtt nő fel Vábró Józsival és testvérével, Lacival, akik a környék jófejű gyerekei, és akik segítik, korrepetálják a bandázásban jártas baráti társaságot. A deákos általános iskolás évek után a kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző következik. Ahogy Feri meséli, a pályaválasztásban Cziczer Jánosné tanárnő nagy segítségére van a családnak, ő javasolja a hentes szakmát. A fiatal segéd 1976- ban a Szekszárdi Húskombinátnál kezd dolgozni, ahonnan a lakótelepi 10-es számú ABC- be vezet az útja, ott a hentes feladatok mellett az értékesítéssel is foglalkozik, majd következik a Paksi Állami Gazdaság, aztán a Városi Tanács hatósági húsboltja a piactéren. (A piac mindig jelen van a beszélgetésünk során, hol nosztalgiával, hol az aktuális heti feladatok okán.) A hatósági húsboltban hentesként kényszervágásokat is végez, az értékesítés szabályozott, lakossági és közületi feladatok egyaránt adódnak. S aztán jön a házasság, a feleség szintén tősgyökeres paksi, varrónő, ma már nyugdíjas. A három gyerek- az ikerlányok és a fiú - már felnőttek. A család fiatal tagjai éltek néhány évig külföldön, de hazahívta, hazahozta őket a család, a város, ahol felnőttek. Igen, elmondható, hogy átlagos, nem különleges kitérőkkel teli, nem rendhagyó életút Kovács Ferencé. Nem vitt végbe nagydolgokat: eleven gyerek volt, majd szakmát tanult, fiatalon munkába állt, családot alapított, majd saját műhelyt alakított ki, ahol ma is dolgozik. Egy átlagos élet, ami rendezett és jól szervezett - ma már mégiscsak rendhagyó kicsit. Szóval ülünk Kovács Ferivel a pádon egymás mellett, a főutcára néző pavilonban. Feri kóstolót vág az áruból az érdeklődő vevőknek, ha igényt tartanak rá. Kedélyesen beszélget mindenkivel. Ügy meséli, neki nem fontos a barátsághoz, hogy kizárólag nála vásároljanak. Az sem zavarja, ha egy terméket nála, mást pedig egy másik hentesnél vesz a vásárló a piacon. ízlés és ízlelés kérdése a vásárlás - mondja. Beszélgetünk a szülőkről, az élet nagy költözéseiről, a napi feladatokról. Arról, hogy vajon- miután a maguk urai, ahogy mondani szokták, és így a megélhetés a családon múlik - járnak-e nyaralni? Kiderül, most fedezik fel újra a pihenést, annak értékét. Újra arra gondolok, hogy vannak emberek, akik nem járnak be különleges utakat az életben, mégis hasznosak, tele akarattal, szorgalommal. Lassan zárjuk a „boltot” Ferivel. Hazaindulok. Még sokáig érzem a töltelékek illatát. Teli Edit
