Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-11-23 / 22. szám

Mozaik Paksi Hírnök, 2018. november 23. ■ 11 Közel háromszázan léptek színpadra Tizennegyedik alkalommal tartották meg a Ki mit tud? elnevezésű tehetségkutatót a Csengey Dénes Kulturális Központban. A rendezvényre mintegy háromszáz gyer­mek és fiatal jelentkezett, Paks és kistérsé­ge mellett Szekszárdról, Dunaújvárosból, Budapestről, Pápáról és Viskről is érkez­tek. A jelentkezők meghallgatása párhuza­mosan zajlott a kulturális központ klubhe­lyiségeiben, illetve a nagyszínpadon ének­népdal, vers- és prózamondás (alsó és felső tagozatos, illetve középiskolás korcsopor­tokban), mesemondás, valamint tánc ka­tegóriákban. A fellépőket rangos szakmai zsűritagok értékelték, és arany-, ezüst-, va­lamint bronzminősítéseket és különdíja­­kat osztottak ki. Kiss-Fodor Melinda szer­vező elmondta: idén nem indult a hangsze­res zene kategória, illetve a legnépszerűbb az ének kategória volt, ahol négy aranyminő­sítést osztott ki a zsűri. Wiegmann Alfréd, a Magyar Versmondók Egyesületének alel­­nöke nem először vett részt a tehetségku­tató produkcióinak elbírálásában. Érdekes­nek, újszerűnek tartja, hogy több kevéssé ismert szerzőtől hoztak verseket, prózákat a gyerekek, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak, néhányan egyenesen elvarázsol­ták a zsűrit. Húsz arany-, tizenöt ezüst- és tizenkilenc bonzminősítést, valamint nyolc különdíjat adtak át az esti gálán, melynek megnyitóján Tell Edit, a kulturális központ igazgatója köszönetét mondott a fellépők­nek, felkészítőiknek, valamint az intézmény munkatársainak a nagyszabású rendezvény lebonyolításáért. A gálaműsoron valameny­­nyi kategóriából egy-egy produkció szere­pelt. Sólya Emma Pakson rendezték az országos fesztivált Fotó: Molnár Gyula Pakson tartották a Fúvószenekarok VIII. Országos Fesztiválját, a Magyarországi Né­met Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa szervezésében. A Csengey Dénes Kulturális Központban megtartott feszti­válon a kitüntetéses aranyminősítést elért zenekarok vehettek részt. Mintegy kétszáz zenész játszotta el a fúvós­­zenekarok országos fesztiváljának megnyi­tóján a magyar, valamint a magyarországi németek himnuszát és a Lentschi polkát a Csengey központ aulájában. Megnyitójában Bana János, Paks alpolgármestere hangsú­lyozta: a város számára nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos kulturális esemény­nek otthont adhat. Fontos, hogy a Pakson élő nagyszámú német nemzetiségű lakossal kiemelt kapcsolatot ápoljon az önkormány­zat, az általuk megvalósított értékeket támo­gassa, fenntartsa. A rendezvényt, melynek fővédnöke Süli János miniszter volt, megtisz­telte jelenlétével Lenkei István, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója is. A LANDESRAT, azaz a Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánc­karok Országos Tanácsa minden évben meg­rendezi minősítő versenyét - a zenekaroké­ra háromévente kerül sor. A paksi fesztiválon azok a zenekarok vehettek részt, akik a terü­leti versenyeken kitüntetéses aranyminősí­tést értek el. Mint azt Fricz József, a paksi Ro­ger Schilling Fúvószenekar művészeti vezető­je elmondta: mellettük Vecsésről, Szomódról, Véméndről és Mecseknádasdról érkeztek ze­nészek. Délelőtt a versenyprogram zajlott, az értékelést szakmai zsűri végezte, melynek el­nöke Geiger György, Kossuth-díjas trombi­taművész volt. A díjátadót az esti gálaműsor keretében tartották, a megmérettetésen a Ve­­csési Hagyományőrző Zeneegyesület bizo­nyult a legjobbnak. Az eredményhirdetést követően a Roger Schilling zenekar szóra­koztatta a közönséget. Sólya E. Fotó: Molnár Gyula

Next

/
Thumbnails
Contents