Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-11-09 / 21. szám
Portré Paksi Hírnök, 2018. november 9. »9 ? Jó napot, mi újság': Faller Dezső A város vezetőtestülete Pro Űrbe emlékérmet adományozott Faller Dezsőnek, az egykori, 2014-ben nyugdíjba vonult önkormányzati képviselőnek, aki egy ideig a város alpolgármestere is volt. Az ünnepélyes átadást október 23-án, az 1956-os forradalom emlékestjén tartották. A színpadon álló, a kitüntető címet elfogódottan megköszönő ember meghatódottan említette nagymamáját, édesanyját, tragikusan korán elhunyt feleségét, három gyermekét. Először láttam a határozott, mindig harcos férfi mögé. Aztán néhány nap múlva a végtelennek tűnő őszi nyárutóban találkoztunk. Faller Dezső egyéves korában volt együtt utoljára a szüleivel, akkor történt válásuk után csupán egyszer találkozott az édesapjával. Félárvaként nőtt fel - így fogalmaz. A gyermekkorát az Ipoly menti Vámosmikolán töltötte, édesanyja és nagymamája nevelte, tanította, taníttatta. Az általános iskolát is ott végezte, gyógyszertárban dolgozó édesanyja a nagymamával együtt mindent megtett a boldogulásáért. Túlmunkát vállalt és szorgalomra nevelte kisfiát, így a kamasz fiú nyaranta epret, málnát, ribizlit szedett - a közelben előállított Szobi szörp alapanyagait. Válogatta, osztályozta a gyümölcsöket, ebből telt aztán a télirevalóra. A középiskolát - gépipari technikumot - Vácon végezte el, havonta egyszer járt haza. Úgy meséli, nagyon megbecsülte, amit az élet adott. Már gyerekként tudta, mekkora erőfeszítésébe került az édesanyjának az ő felnevelése, soha nem élt volna vissza a törődéssel. Az első öltönyét Budapesten vásárolta, az egyetemi éveket Mezőtúron töltötte, mezőgazdasági üzemmérnök lett. Először a Monori Állami Gazdaságban, majd Polgárdiban nézett állás után, és végül kis kerülővel érkezett meg Paksra, Biritóra. A Paksi Állami Gazdasághoz szegődött, majd rövid időn belül Gyapára került. 1974-ben megnősült, szolgálati lakásba költözött feleségével, és a műhelyvezetőből kerületi mérnökké előlépő fiatalember rövid időn belül háromcsaládos apa lett. 1981-ig dolgozott Gyapán, amikor munkát és munkahelyet váltott, rövid időre az atomerőműbe került. A következő néhány évben (minden időben vállalta) az egyetemi évei alatt is harcos diák, aki ekkor párttag volt az MSZMP-ben, dolgozott a pártbizottságon, Moszkvába került a társadalomtudományi akadémiára. Ezt követően ő volt az utolsó elsőtitkár a pártbizottságon, majd 1989-ben, a rendszerváltást követően, az újjászerveződő, reformszemléletű MSZP alapító tagja lett. 1990. január elsején került a Városi Tanács költségvetési üzemébe szállításvezetőként - közel kilencven ember tartozott hozzá -, majd rövid időn belül a saját cégét vezette - autók forgalmazásával kezdett foglalkozni. Az önkormányzati munkába 1994-ben kapcsolódott be. 2014- ig hol egyéni képviselőként, hol listáról bekerülve foglalt helyet a várost irányító testületben, közben dolgozott az atomerőmű igazgató tanácsában és felügyelő bizottságában is. Az eseménydús, aktív élet után 2014- ben vonult nyugdíjba, akkorra a cégvezetést is befejezte. Ahogy Faller Dezső fogalmaz: hálás azért az életútért, amit eddig megtehetett. Hálás a befogadó városnak, Paksnak, mely lehetőséget adott neki a közösségben, közösségért való munkálkodásra. Ahogy viszszaemlékezik, az általa képviselt baloldali politizálás nem kerekedhetett felül a várospolitikán. A közösségi érdek irányította politikusi tevékenységét, de ahogy fogalmaz, az adott kapcsolati rendszerek mindig, minden oldalon működtek. Az 1994 és 1998 közötti időszakot a „kemény”, nem öncélú gondolkodás és tervezés időszakának nevezi az önkormányzatban. A testületi ülések után hajnalig vitatkoztak a képviselők az Újhullámban a kihűlő zúzapörkölt mellett, majd ellenérzés, utálat nélkül indultak haza. Őszintén mondja: karakteres, szókimondó embernek tartja magát, aki vállalja az életét, annak minden cselekményét, de belátja, követett el hibákat. Köpönyegforgató nem volt soha, megfelelő kritikával látta, kezelte a helyzeteket a maga sajátságos igazságkereső jelleme szerint, elvszerűen igazodott a legjobban elfogadható, a leghelyesebbnek vélt döntésekhez, történésekhez. Sok barátja van, maradt - így meséli. Érdekli a közélet, de már nem annyira szókimondó, mint korábban. Tévét ritkán néz, inkább könyveket, hírportálokat olvas, rejtvényt fejt. Hatvanhat évesen - immár a szeretett édesanya nélkül - genetikailag szerencsés alkatnak tartja magát. Ritkán beteg, tele van vitalitással. Egyetlen emlék érzékenyíti el: amikor korán elhunyt feleségéről, a veszteségről, az egyedüllétről beszél. A három gyerek, az unokák nagy segítség, mondja, de az ember társas lény, szüksége van valakire, aki a párja, a társa. Hosszú ideig ültünk még egymással szemben, beszélgettünk. Láttam, rendkívül érzékeny ember. Őriz mindent: múltat, jelent. Vigyáz mindenkire maga körül. Ő is örül a hosszú ősznek. Teli Edit
