Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-10-19 / 20. szám

Közélet 2 ■ Paksi Hírnök, 2018. október 19. Módosította a költségvetést a testület Fotó: TelePaks Tucatnyi témát tárgyalt Paks képviselő testülete októberi ülé­sén. Egyebek mellett döntöttek a költségvetés módosításáról, szakbizottságok tagságának vál­tozásáról, háziorvosi körzetek ellátásáról, több település TEIT- hez való csatlakozási kérelméről és a Pro Űrbe emlékérem ado­mányozásáról. Ötödször módosította a város 2018-as költségvetését a képvi­selő-testület. - Mivel a bevételek lehetőséget adtak rá, néhány be­ruházást költségvetési sorra tud­tunk emelni. Az egyik a Geszte­nyés út Ifjúság út és Kishegyi út közötti szakaszának faltól falig felújítása kerékpárút építésével kiegészítve, a másik a Kurcsatov utcai tömbbelsők felújításának második üteme, aminek kereté­ben az Ifjúság úttól keletre lévő rész újulhat meg, a harmadik pedig a Dunakömlődi út szin­tén faltól falig rekonstrukciója. Mindháromhoz rendelkezésre állnak a kiviteli tervek - összeg­zett Szabó Péter polgármester. A grémium szakbizottságok ösz­­szetételének változásáról is dön­tött. A humánpolitikai bizottság elnökének Ulbert Sándort vá­lasztották, a városépítő bizottság­ban helyette Müller Attila dol­gozik a jövőben külső tagként, a gazdasági bizottság külső tagja­ként pedig dr. Hanoi János he­lyett Molnár József. A két külső bizottsági tag le is tette az esküt. A változtatásra azért volt szük­ség, mert Ulbert Sándort önkor­mányzati képviselőnek választot­ták, dr. Hanoi János pedig kom­munikációs csoportvezetőként dolgozik majd a polgármesteri hivatalban. Két háziorvosi kör­zetről is szó volt a tanácskozáson. Dr. Ságh Beáta szeptemberben jelezte, hogy szeretné befejezni a 6. számú körzetben végzett házi­orvosi tevékenységét. A felmon­dási idő hat hónap, így 2019. március 15-től meg kell olda­ni a helyettesítést, ami a Pak­si Gyógyászati Központ felada­ta. A praxisjog 2019. szeptember 15-ig elidegeníthető. Fábiánné dr. Kasza Irén körzete volt a má­sik, ahol az ellátást a doktornő nyugállományba vonulása okán jelenleg tartós helyettesítéssel, megbízási szerződéssel oldják meg. Dr. Lendvai-Sztanu Krisz­tina szándéknyilatkozatban je­lezte az önkormányzatnak, hogy 2019. január 1-től ellátná a kör­zetet. A képviselő-testület úgy döntött, hogy előszerződést köt­nek a doktornővel, aki így meg­kezdheti a működéshez szük­séges hatósági engedélyek be­szerzését. Arról is határozott a testület, hogy nem támogatják Bölcske, Madocsa, Németkér, Györköny, Bikács és Dunapataj ismételt kérelmét, ami arról szól, hogy csatlakozni szeretnének a Társadalmi Ellenőrző, Informá­ciós és Településfejlesztési Tár­suláshoz (TEIT). A kérelmet a TEIT Társulási Tanács állásfog­lalásával egyetértve a paksi kép­viselő-testület elutasította. Szabó Péter kiemelte, Paks álláspontja az, hogy nyitott a TEIT bővíté­sére, ám a települések atomerő­műtől való távolságát figyelembe véve Madocsa, Györköny és Bi­kács csatlakozását tartanák indo­koltnak. Döntöttek arról is, hogy az önkormányzat megvásárol­ja a Dunakömlődi Agrár Zrt.­­től a helyi óvoda mellett lévő, 885 négyzetméter területű egy­kori iskolaépületet a gyermekin­tézmény bővítéséhez. Ezt a dön­tést azért hozta meg a grémium, mert az óvodai csoportok telítet­tek, az óvoda nem rendelkezik megfelelő tornaszobával, szűkö­sek az öltözők. A két épület kö­zötti átjárás könnyen biztosít­ható. Mindezek mellett a kép­viselők véleményezték a KLIK által megállapított általános is­kolai körzeteket, és egyetértet­tek azzal, valamint elfogadták a TelePaks Médiacentrum Non­profit Kft., és a Mezőföldi Regi­onális Víziközmű Kft. első félévi tevékenységéről szóló beszámo­lókat, utóbbit azzal a kitétellel, hogy egyeztetik az üzleti terv­ben szereplő törzstőkeemelésről szóló javaslatot a társaság töb­bi tagjával. Határoztak arról is, hogy Pro Űrbe emlékérmet adományoz a város Faller De­zsőnek, Paks gazdasági, kultu­rális és társadalmi fejlődéséért végzett kiemelkedő tevékenysé­géért. Az elismerést az október 23-i városi ünnepségen adják át. Kohl Gyöngyi Családbarát Önkormányzat díj Paksnak Elnyerte a Családbarát Önkormányzat dí­jat Paks Város Önkormányzata a Nagycsa­ládosok Országos Egyesületének (NOÉ) pá­lyázatán - jelentette be Szabó Péter sajtótájé­koztatón. Paks polgármestere azt mondta, az önkormányzat alapvető célja, hogy a hagyo­mányos családi értékek mentén minél széle­sebb körben támogassa a családokat, javítsa életminőségüket, komfortérzetüket, növelje a gyermekvállalási kedvet és csökkentse az el­vándorlást. Kiemelte, hogy a díj visszajelzést ad a vezetőségnek a döntéseiket, végrehajtá­si módszerüket és szemléletüket illetően, me­lyet folyamatos fejlesztés révén évről évre tö­kéletesítenek. A vezetőségi döntésekben a családorinetált szemlélet irányadó, ami meg­mutatkozik a pályázatban is bemutatott tá­mogatási rendszerben. Szabó Péter példaként említette a letelepedési támogatást, az étkez­tetési támogatásokat, az ösztöndíjprogramo­kat, a humánpolitikai bizottság pályázatait, azt, hogy megközelítőleg 178 bérlakást tarta­nak fenn és adnak bérbe a városban dolgo­zóknak, rászorulóknak, előtakarékoskodók­nak, a számos sportolási lehetőséget és csalá­dos jegy biztosítását, a települési támogatást, a kedvezményes diákbérletet, a Paksi Nagy­­családosok Egyesületének támogatását. - Az önkormányzat intézkedései igyekeznek sta­bil, családbarát miliőt kialakítani mind dol­gozói, mind a városlakók számára, illetve a rászoruló családoknak olyan környezetet te­remteni, melyben számíthatnak az őket kö­­rülvevők segítségére és támogatására - húzta alá Szabó Péter. A polgármester arról is tájé­koztatott, hogy a NOÉ pályázatán 41 telepü­lés indult. Az egyesület három év után hirdet­te meg ismét a pályázatot. 2018 a Családok éve. A díjat lapunk megjelenésével egyidőben vette át Szabó Péter polgármester az Ország­ház Vadásztermében. Kohl Gy.

Next

/
Thumbnails
Contents