Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-10-05 / 19. szám
Sport Paksi Hírnök, 2018. október 5. ■ 17 Tíz érmet nyertek az ASE ifjú dzsúdósai Fotó: Molnár Gyula Jeleskedtek az utánpótláskorú paksi dzsúdósok a Diák A, B, C, serdülő és ifjúsági cselgáncs Atom Kupán, hiszen minden korosztályban érmeket szereztek, szám szerint tízet. Az Atomerőmű sportcsarnokban több mint 800 versenyző küzdött a kétnapos megmérettetésen. A rangos viadal erősségéről a teljes hazai élmezőny mellett Ukrajnából, Erdélyből, Horvátországból, Szlovákiából és Szerbiából érkező dzsúdósok gondoskodtak. Kiemelkedő teljesítményt Tóth Zsombor és Kerepesi Amira nyújtottak, akik megnyerték a súlycsoportjuk küzdelmeit, de figyelemre méltó volt Hornyánszki Lilla produktuma is, aki két korosztályban versenyezve egy-egy ezüsttel gazdagította éremkollekcióját. Petrik Hanna szintén kitett magáért, egy második helyet, és a serdülők között ötödik helyet szerzett. Mácsik Bende, Czibula Bernát, Andorka Kende, Száraz Csenge, valamint Veres Marcell a dobogó harmadik fokára állhatták fel. Az Atomerőmű SE a pontszerzőire is büszke, közülük Száraz Zente nyújtott emlékezeteset, aki a saját korosztálya hetedik helye mellé a serdülők között egy ötödiket is megcsípett. - Szeretném, ha még jobb eredményeket érnénk el, ezért szeptembertől megbontottuk a csoportokat. Reméljük, hogy ez hosszú távon beválik. A versenyzőinknek azonban időt kell adni arra, hogy megszokják az új helyzetet - mondta Keszthelyi László, az Atomerőmű Sportegyesület cselgáncs szakosztályának technikai vezetője. - Olyan korosztállyal foglalkozom, amelyben a fiatalok nem is nagyon versenyeztek még az idén. Az egyik tanítványomnak a mostani volt a második fellépése, és harmadik helyet szerzett. A harminchárom kilogrammban négy meccsen állt tatamira, sűrű volt a mezőny, ezért elégedett vagyok a teljesítményével. Két versenyzőm az előkelő ötödik helyen zárt, mindkettőnek az Atom Kupa volt az első hivatalos megmérettetése. Pozitív tehát számunkra ez a hétvége, és biztos vagyok benne, hogy ennél még jobbak leszünk - összegzett Bor Barna, az Atomerőmű SE versenyzője, és immár utánpótlásedzője. Faller Gábor GASZTROENTEROLÓGIAI INTÉZET (/ DOCTORIS MEDICI CSOPORT a gyomor-bélrendszeri specialista Gyomor-bélrendszeri vérzés, fájdalom, nyelészavar, reflux betegség, hasmenés, székrekedés, emésztési zavarok, széklet tartási zavarok, széklet kiürítési zavarok, bélrendszeri fertőzések, gastroenterológiai immunrendszeri betegségek, proctológiai betegségek diagnosztizálását és kezelését végezzük. Altatásos és bódításos nyelőcső-gyomor-nyombéltükrözés, vastagbél tükrözés, sigmoidoscopia, továbbá kapszula-endoszkópia, rectoscopia, anoscopia, manometria, 24 órás pH-impedancia vizsgálat, biofeedback kezelés, végbél elektrostimulációs kezelése inkontinenciában, tranzit vizsgálat, labor, serológiai, mikrobiológiai, genetikai vizsgálatok elérhetőek. 7635 Pécs, Fácán dűlő 32. Bejelentkezés: +36 30 443 5259 recepcio@kiralygastroenterologia.hu www.kiralygastroenterologia.hu