Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)

2018-10-05 / 19. szám

12 ■ Paksi Hírnök, 2018. október 5. Mozaik Hétköznapi hit: kedvelik a családi napot Fotó: TelePaks dr. Fischl Vilmos személyében, aki az iszlámról tartott előadást. Bemutatta az arab világot, me­sélt az iszlám vallásról, illetve ar­ról, mit jelenthet a magyar tár­sadalomnak, amikor egy másik kultúrával, civilizációval talál­kozik. - Több mint öt évig éltem az arab világban, ezért az elő­adásaim során a saját tapasztala­taimat is megosztom a hallgató­sággal. Örömmel jöttem Paksra, hogy találkozzak a helyi gyüle­kezettel - fogalmazott dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész. - Nagyon aktuális ez a téma, ugyanakkor keresztényként fon­tosnak tartom, hogy tájékozód­junk róla és felismerjük, hogy miben van felelősségünk, amit fel is kell vállalnunk - mondta Nepp Éva, a paksi evangélikus egyházközség lelkésze, aki arról is beszélt, hogy a paksi evangé­likusok minden év őszén kilép­nek a templom falai közül, és el­töltenek együtt egy kellemes na­pot. - Vannak szabad- és beltéri programok, kézműves és spor­tos foglalkozások, és minden év­ben elköltünk együtt egy finom ebédet, aminek elkészítésében aktívan részt vesznek a gyüleke­zet tagjai. Az állandóak mellett mindig vannak új résztvevők is, idősek és gyermekek egyaránt kilátogatnak a rendezvényünk­re. A gyülekezet nagyon kedveli a családi napot, így az ősz elma­radhatatlan programja - összeg­zett Nepp Éva. Weller P. Hanna Paks az én városom- Itt töltöttem eddig a leghosszabb időt az életemből, így mondha­tom, hogy Paks az én városom - fogalmazott Lenkeyné Teleki Má­ria református lelkész, aki tizenhét évvel ezelőtt érkezett a városba férjével és három gyermekük­kel. - Nagy nyitottsággal és sze­retettel fogadott minket a város és a református közösség. Ezt azóta is tapasztaljuk, otthonra leltünk Pakson, itt neveltük fel a gyerme­keinket, itt teljesedtünk ki a hiva­tásunkban, a negyedik gyerme­künk pedig már ide született. Az óvárost, a templomok környékét, azok egységét nagyon szeretem, a valóságban is egységben élnek itt a keresztyének, az épületek is ezt sugározzák. Szeretem a katoli­kus iskola környékét is, ide jártak a gyerekeink, most is tanítok itt, befogadnak, elfogadnak minket. A Vörösmarty utca is kedves ne­kem, mert az volt az első, amit na­gyon sokszor végigjártunk, hiszen oda jártak óvodába a gyermeke­ink. Az evangélikus templom ott tornyosult előttünk, sok kedves testvér kötődik oda is - mond­ta. A lelkész egyik kedvenc paksi helyszíne a Gárdonyi kilátó. - Rá lehet látni a Dunára, ami az em­beri életet is közel hozza a maga folyásával, de állandóságával is, láthatom benne a múltat, de elő­re is nézhetek, aztán egyszer csak eltűnik előlünk a nagy kanyarban. Ilyen az emberi élet is. Szeretném, ha a város 5-10 év múlva ugyan­ilyen nyitott, sokszínű, barátságos és befogadó lenne. Sokkal több nyitott tér kellene, hogy a sza­badságunkat a természet közel­ségében jobban meg tudjuk élni. A közlekedés kicsit szorongató, ha több szabad teret kapnánk, bát­rabban pattanhatnánk kerékpár­ra, nagyobb nyitottságunk lenne az egyik pontból a másikba való eljutásban. Az óváros nagyon sok titkot hordoz a múltból, és sokan rám is bíztak itt titkokat, amelye­ket én is hordozok Ezeknek az embereknek a bizalma szintén azt erősíti bennem, hogy Paks az én városom - zárta gondolatait Lenkeyné Teleki Mária.- Pakson élek, ez a hazám, a mindenem. Már gyermekko­romban is az volt az elképzelé­sem, hogy mindig itt szeretnék élni. Az egész családom a paksi gimnáziumban végzett: felesé­gem és két gyermekem is, akik aztán hozzám hasonlóan más településen tanultak tovább, de ők is visszajöttek - mondja Pol­gár Zoltán. - A Duna a miénk volt, gyermekkorunkban itt töl­töttük az időnket, csak ebédelni és vacsorázni jártunk haza. Bá­nyai Lajos bácsi, aki szabó volt, nekem és a barátaimnak egyfor­ma fürdőnadrágot varrt. Édes­anyánk lejárt mosni a partra, mi pedig mentünk vele. Már akkor is volt a Duna túlpartján strand, a korzó végéről indult a Tak­sony nevű kishajó, az hordta át a strandolókat. Mi viszont mindig ezen az oldalon fürödtünk. Ak­kor még nem volt a vízirendőr­ségnek motorcsónakja, csak egy állomás, így a rendőrök biciklivel és gyalog közlekedtek. Nem tud­tak minket kizavarni a vízből: mi bent fogtuk a ladikot, ők kint áll­tak a parton. Sok csínytevést kö­vettünk el. Bandáztunk a mosta­ni KRESZ-park helyén, az akkori Kramer-kertben. Mi, a Kramer­­kertiek, az alvégiek, és a Csá­­nyi-kertiek néha összevesztünk, de aztán összebékiiltünk, és újra együtt fociztunk. A Duna-korzón gimnazista korunkban alig lehe­tett helyet kapni este, volt ame­lyik pádon két pár is ült. Ami­kor villamositották, azt gondol­tuk, jól kiszúrtak a fiatalokkal. Polgár Zoltán aztán már felnőtt­ként felfedezte a Sárgödör teret is, amelyről úgy gondolja, Paks egyik legszebb gyöngyszeme, az országban ennél szebb pincefalu nem létezik. - Negyven évet dol­goztam a Dunamenti téeszben, ez életem meghatározó része volt. Akármit kellett Paksért tenni, szí­vesen tettem és teszem nyugdíjas­ként ma is. Úgy érzem, ennél él­hetőbb, szebb város nincs. Szere­tem Paksot, és valószínűleg ő is szeret engem - zárta gondolatait Polgár Zoltán. Sólya Emma Családi napot tartott a Cseresz­nyéskert Erdei Iskolában a pak­si evangélikus egyházközség. Az alkalomra vendéget is hívtak

Next

/
Thumbnails
Contents