Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-09-07 / 17. szám
2 » Paksi Hírnök, 2018. szeptember 7. Közélet Új városi főtér kialakítása is szerepel a telepítési tanulmánytervben Fotó: Molnár Gyula A Táncsics parktól délre, a Nyárfa utcáig terjedő, Duna által határolt területet, valamint a Duna-part rehabilitációját magában foglaló elképzeléseket tartalmazza az a telepítési tanulmányterv, amit a Czirják-Szabó Építészeti és Mérnöki Kft. készített, és mintegy 60 hektáros területet érint. A tanulmányterv legfontosabb eleme a Táncsics park és környezete, ahol a tervek szerint harmadik ütemben bővülne a gyógyászati központ, továbbá új városházát és egyéb közigazgatási egységeket (ügyészség, bíróság, kormányhivatal) helyeznének itt el, ide települne a rendőrség, a katasztrófavédelmi központ és a mentőállomás is. Új városi főteret alakítanának ki. Az egykori konzervgyár területén mintegy kulturális magként áll a Paksi Képtár épülete, a többi, szolgáltatási célokat kielégítő létesítmény állapota azonban folyamatosan romlik, azokat a tulajdonosok használják, de többnyire nem újítják fel. Ide kulturális központot terveztek, sétánnyal, de a kereskedelmi-szolgáltatási egységeket sem kellene nélkülözni. Helyet kaphatna ezen a területen az atomerőmű képzési központja, az Atomenergetikai Múzeum, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium tornaterme, illetve lakossági célú edzőterem, városi középiskolai kollégium, valamint az I. István szakképző iskola. A tanulmányterv említi lehetőségként a képtár bővítését, kiegészítő fúnkciókkal való ellátását: többcélú rendezvényteremként, könyv- és médiatárként is működhetne. A Duna-part érintett szakaszának feltöltésével szabadidős és közterületeket alakítanának ki, és ide költözhetne az atomerőmű Tájékoztató és Látogató Központja. A hatos főút fölé gyalogos hidat terveztek, mely a Duna-part - ra vezetne. A tervezési programban szerepel a minőségi lakásépítés: apartmanszállót, szolgálati lakásokat képzeltek ide a szakemberek. A beépítés egyik alapelve, hogy az új épületek illeszkedjenek a már meglévőkhöz. A területen lenne több sétány, liget és szabadtéri kiállítások rendezésére is lehetőség nyílna. Paksnak a fejlődéstörténete miatt van jelenleg három központja. A tanulmánytervben szereplő nem egy újabb centrum lenne, hanem a mostani közigazgatási központ kibővítése - tájékoztatott Horváth András városi főépítész azon az augusztusban tartott lakossági fórumon, aminek apropóját a Duna-part felülvizsgálatának és az új városközpont kialakításának tervei adták.- Nagy ívű, messzire mutató városépítészeti gondolatokat tartalmaz a telepítési terv, sok egyeztetés áll mögötte, és megjelentek már építési, befektetési szándékok Az önkormányzat fontos döntés előtt áll: megnyitja-e ezt a területet ilyen típusú városfejlesztés előtt, vagy az erőforrásait a meglévő, jelenleg használt területekre összpontosítja - mondta a főépítész. Következő lépésként a szakemberek elkészítik a terület szabályozásiterv-javaslatát, amit újabb lakossági fórumon mutatnak be, ahol a javaslatok rendezett keretet kapnak, és ezek figyelembevételével fejezik be a tervezési munkát. A helyi építési szabályzat és településszerkezeti terv módosításáról a képviselőtestület dönt majd. Sólya Emma Folyamatosan javítják a burkolathibákat A tervezett teljes körű útfelújításoknak köszönhetően egyre javul a város úthálózatának minősége, de mindig vannak olyan út- és járdaszakaszok, melyeket az időjárási hatások vagy a burkolat elöregedése miatt kátyúzni kell. - Érkeznek a lakóktól is jelzések, illetve az önkormányzat által feltérképezett hibák is felkerülnek arra a listára, mely alapján elkészül az éves ütemterv, figyelemmel a város aszfaltozási programjára és a teljes körű utcafelújítási tervekre - kaptunk tájékoztatást a polgármesteri hivatal műszaki osztályától. 2018-ban bruttó 70 millió forintot különített el az út- és járdajavításokra az önkormányzat A kátyúzási munkákra a DC Dunakom Zrt. kapott megbízást, a cég alvállalkozók bevonásával végzi a feladatot 20-25 szakaszon dolgoznak a hetekben a szakemberek, többek között a Szentháromság téren, ahol mintegy 200 négyzetméternyi útburkolat újult meg, emellett a régi padka is kiváltásra került. A Domb, a Május 1. és a Rákóczi utcákban és a Fehérvári úton is elkészült már egy-egy kisebb járdaszakasz rekonstrukciója. -dsz-