Paksi Hírnök, 2018 (27. évfolyam, 1-24. szám)
2018-08-24 / 16. szám
Mozaik Paksi Hírnök, 2018. augusztus 24. ■ 13 Csajági Sándor a Paksi Vak Bottyán Gimnázium új intézményvezetője Fotó: Szaffenauer Ferenc- Legalább ötven százalékban az intézményvezetőn múlik, hogy milyen egy iskola - mondja Csajági Sándor, akit öt évre megbízott az emberi erőforrások minisztere a Szekszárdi Tankerületi Központ fenntartásában működő Paksi Vak Bottyán Gimnázium vezetésével. Csupán néhány napja látott munkához, amikor ellátogattunk hozzá. Csajági Sándort, a Paksi Vak Bottyán Gimnázium új intézményvezetőjét nem kell bemutatni Pakson, hiszen immáron harminchárom esztendeje pedagógus, pályafutása első három évében a gimnáziumban tanított, aztán - mai nevén - az Energetikai Szakgimnázium és Kollégiumban, ahol tizenhét éven át igazgatóhelyettesként is munkálkodott. Csajági Sándor azt mondja, intézményvezetőként az egyik legfontosabb számára az, hogy a tantestület tagjaival jó munkakapcsolatot alakítson ki, meglegyen a bizalom és a megértés, a belső és külső kommunikáció is kiválóan működjön. - Egy igazgató akkor tudja kialakítani a saját koncepcióját, ha jól megismeri a tantestületet, tisztában van azzal, hogy a munkatársai milyen kvalitásokkal, pedagógiai elképzelésekkel rendelkeznek, hova szeretnének szakmailag fejlődni. Ha mindez megvan, együtt haladva fel lehet építeni egy olyan iskolát, mely minden szempontból megfelel a kor követelményeinek, és az országos átlag fölé tud emelkedni - fejtegette Csajági Sándor, hozzátéve, ahhoz, hogy érzékelhető legyen ennek a folyamatnak az elindulása, kettő-három, ahhoz pedig, hogy egyértelműen láthatóvá váljon a változás, hat-nyolc év szükséges. Kiemelte, a legfőbb célja, hogyha egy családban azon gondolkodnak, hogy melyik gimnáziumban tanuljon tovább a gyermek, egyértelmű legyen számukra, hogy nem egy vidéki iskolába felvételizik, hanem a Paksi Vak Botytyán Gimnáziumba. - A pályázatom hangsúlyos eleme egy új pedagógiai program kidolgozása, amiben elsősorban az intézményvezető-helyettesekre és a munkaközösség-vezetőkre szeretnék támaszkodni, de fontos minden kolléga és a szülők véleménye, igénye is, illetve figyelembe kell venni a kor követelményeit. A 9. és 10. évfolyamon a képzési iránynak megfelelő tantárgyakat tanulják a diákok többletórában. Továbbra is célunk marad, hogy a 11. és 12. évfolyamon a diákok az eredeti képzési iránytól függetlenül is választhatnak specializációt. Szakmódszertani változásra is szükség van, el kell mozdulni a digitális oktatás irányába. Szeretném elérni, hogy a digitális eszközök (pl. mobiltelefon) értelmesen felhasznált taneszközök legyenek a tanórákon, ami szintén többéves folyamat lesz, az igényeket követő eszközfejlesztéssel társítva. - Az átadásátvétel megtörtént, a helyetteseimmel már találkoztam, a teljes tantestülettel augusztus 27-én ülünk össze. Bár a rákövetkező öt munkanapon nagyon sok feladatunk lesz, a tanévnyitóra minden adott lesz ahhoz, hogy zökkenőmentesen kezdődjön az új tanév - mondta Csajági Sándor. -gyöngy-Minőségi tartós élet Közeledik az ősz, az iskolakezdés ideje. Gondolom, minden szülő azt szeretné, ha a gyermeke minél kevesebbet hiányozna betegség miatt az iskolából, óvodából. Ehhez szeretnék néhány hasznos tanácsot adni. A legfontosabb - ahogy arról a sorozatban már írtam -, hogy folyamatosan odafigyeljenek a tudatos étkezésre. Tudom, milyen nagy kihívás ez a munka és sok egyéb tennivaló mellett, ezért azt javaslom, hogy előre tervezzék meg a heti étrendet egy táblázatban, figyelembe véve, hogy mit szeret a család. Érdemes minden héten kipróbálni valamilyen új ételt, például egy pástétomot vagy zöldségfélét, ami korábban nem volt a családi étkezések része, aztán ha megkóstolták, együtt eldönthetik, hogy maradjon-e a kipróbált étel a rendszeresen asztalra kerülők között. Nagyobb odafigyelés szükséges, ha már iskolás a gyermek, és a szülő csomagol neki tízórait és uzsonnát. Érdemes beiktatni az étrendbe agyserkentő ételeket, ilyenek például a sötét színű gyümölcsök, sötét levelű zöldségek. Ezekben antioxidáns van, ami megköti a méreganyagokat a szervezetben, illetve segít kivezetni azokat. Ha nehezebb napja lesz a gyermeknek, esetleg fáradt, akkor jó minőségű étcsokoládét is csomagoljanak a tízóraihoz, ami egy kis plusz energiát ad majd, illetve 100 százalékos narancslevet, ami biztosítja a C-vitamint. Készítsenek mondjuk csokis zabkekszet, és mellé adják a gyümölcslevet. Ha már nagyobbacska a gyermek, akkor a reggeli tea lehet zöld tea, de csak 2-3 percig áztassák a forró vízben a teafüvet, különben heves szívdobogást okozhat. ízesíthetik mézzel és citromlével. Ha már a teáknál tartunk, figyelmükbe ajánlok egy igen finom, egészséges, immunerősítő gyógyteakeveréket. Keverjenek össze 2 evőkanál kamillavirágzatot, 3 evőkanál kakukkfüvet, 1 evőkanál hársfavirágot, 1 evőkanál bodzavirágot, 1 evőkanál apróbojtorjánt, 2 evőkanál bíborkasvirágot és 1 evőkanál apróra összezúzott csipkebogyót. Ebből a keverékből 1 evőkanálnyit forrázzanak le 1,5 liter vízzel, majd tíz percig hagyják ázni, aztán szűrjék le. Mézzel édesíthetik. Nagyné Szalai Melinda